Művelt Nép, 1955 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-03 / 27. szám
KULTURÁLIS HETILAP VI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1955. JUV. ÁRA 1 FORINT A mai pipaj- színrólAz AZ ÜNNEPI HÉT ZÁRÓVITÁJA A parlament kongresszusi termében gyűltek össze hétfőn reggel a magyar színházak művészei, hogy megbeszéljék a Fesztivál tanulságait, s értékeljék a magyar színjátszás ünnepi hetének előadásait. Major Tamás referátuma A záróvita referátumát Major Tamás Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház igazgatója tartotta. Beszámolójában elemezte a magyar színjátszás ünnepi hetének előadásait, beszélt a bemutatott magyar darabokról s megállapította, hogy színházainkban nem volt elég körültekintő a dramaturgiai munka. Az új magyar darabok színrehozásának fontosságát hangsúlyozva, megjegyezte Major Tamás, hogy a minisztérium is komolyabb elvi irányítást adjon a jövőben; az írókkal egyéni módszerekkel kell foglalkozni, s mindent el kell követni, hogy az idősebb generációhoz tartozó tehetséges írókat a színház felé fordítsuk, és sokkal többet kell foglalkozni a fiatal írókkal is. Segíteni kell mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek közel hozzák egymáshoz a fiatal színészeket és írókat. — A színházakra már nem *52 a tipikus, hogy rengeteg előadatlan darab hever fiókjaikban — folytatta Major Tamás. — Előadatlanul igazán csak néhány vitás darab van a színházban. A magyar daraboknál vigyázni kell az igényességre, hogy a színházak a jó statisztika kedvéért ne mutathassanak be színvonaltalan darabot. A műsorpolitka kérdései — Sok a tennivalónk a színházak műsorának teljessége vizsgálatánál is. Színházaink nem teljesítették úgy népnevelő feladatukat, mint az előző években. Vonatkozik ez a szovjet darabok, a népi demokratikus, vagy a klasszikus darabok bemutatására és a szórakoztató műfajra egyaránt. Ha a színjátszásban K. Sz. Sztanyiszlavszkij tanítása alapján az igazságkereséssel és a magas művészi színvonallal akarunk sikert elérni, nem hajszolhatjuk az olcsó sikert és nem érvényesülhetnek csak kasszaszempontok a műsorpolitikában. Jobban kell tanulmányozni a szovjet drámai vitákat és bátrabban kell műsorra tűzni az olyan darabokat, mint Scsepuhin, Treviyov művei, vagy Majakovszkij szatírája. Több gondot kell fordítani a baráti népi demokráciák íróinak darabjaira is — hangsúlyozta, majd áttért a színjátszás és a rendezés terén elért eredményekre. — Megragadó az a sok munka és szép erőfeszítés — folytatta —, amelyet ezen a téren színházainktól láthatunk. Milyen öröm régi ismerősöket üdvözölni és látni, hogy tehetségük erősödött, izmosodott. Milyen boldogság megfigyelni, hogyan keresi egy-egy együttes, egy-egy rendező az új utakat, az új kifejezési módot. Szerencsésnek tartjuk, hogy a fesztivál két kitűnő operaelőadással kezdődött: a debreceniekBánk bánijával és a szegediekPillangókisaszszonyával. Mindkét előadás nagyszerű hatást váltott , a közönségből és a művészekből egyaránt. Az együttesek kialakítása A referátum elemezte a fővárosi színjátszás idei évadját, majd rátért a vidéki színházak bemutatóira. A debrecenieknél azÁrmány és szerelem előadásával kapcsolatban a helyes stílustörekvést, s a darabban szereplő tehetséges művészek alakításait emelte ki. Megállapította, hogy a fesztivál egyik legnagyobb értéke a szegedi Nemzeti Színház szereplése. Ez a magas színvonalú színház az eddigi ünnepi heteken is mutatott eredményeket, de nem aratott igazi átütő sikert. A szegedi Nemzeti Színház példája mutatja, hogy színházi életünk legfontosabb megoldandó kérdése — amely hosszú, de mint a szegediek tanúsítják, nem is olyan hosszú munkát igényel —, az együttes kialakításának kérdése. Budapesten és vidéken egyaránt ez a fő kérdés. Ahol jól kialakul a vezetőség, s a színházakkal az alkotó munkában összekovácsolódott rendezőik vannak, ott olyan munkaközösség alakulhat ki, amelyet vétek megbontani. Major Tamás részletesen beszélt ezután a szolnoki, a kecskeméti, a miskolci, a győri, a pécsi, a békés megyei színház munkájáról, majd megemlékezett a Faluszínházról, mint a közönséggel való jó kapcsolat példájáról. Megállapította azt is, hogy a város peremén alakult új színház, a József Attila Színház rövid idő alatt a közönség és a szakma körében is népszerű lett. Értékelte az egyes előadásokat, majd kiemelte, hogy színjátszásunk központi kérdése a rendezés. Hangsúlyozta: meg kell keresni azokat a módszereket, amelyekkel a rendező az egész társulattal együtt jobban fejlődhet. Helyes lenne, ha a minisztérium megvizsgálná: nem kellene-e a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendezői osztályt indítani. Megjegyezte Major Tamás, hogy színházainkban sajnálatos módon — a próbákon kívül — keveset foglalkoznak elméleti kérdésekkel. Ezen sürgősen változtatni kell. Hangsúlyozta, hogy a fiatal színészeket nagy türelemmel kell nevelni, és e tekintetben alaposabb munkát kellene végeznie a minisztériumnak és a szövetségnek. Major Tamás fontos kérdésként elemezte a jó és alapos sajtókritikát, amely elengedhetetlenül szükséges a jobb színházi kultúra megteremtéséhez. Szerinte a kritika jelenlegi helyzetében nem alkalmas a színjátszás segítésére. Véleménye szerint a színházi kritika nem fejlődött. Beszélt Major Tamás a színészmunka szépségéről és a színészek felelősségéről, végül pedig a Színház- és Filmművészeti Szövetség munkáját és feladatait elemezte. A minisztérium és a szövetség közös munkájának eredménye az eddig megtartott konferenciák, fesztiválok, s nem utolsósorban ez a mostani ünnepi hét. Ugyanakkor segítettek elmélyíteni a fővárosi és a vidéki színészek közötti kapcsolatot is. A szövetség munkáját tökéletesíteni kell, a művészeket sokkal inkább be kell vonni a szövetség tevékenységébe. Széles alapokra helyezett, a színházak munkáját folyamatosan figyelő, az állami vezetést hangsúlyozottan nem helyettesítő, de állandóan segítő, és a minisztérium részéről e segítségre igényt tartó szövetségre van szükség, hogy pártunk határozatának értelmében elvileg sokkal fejlettebb, céltudatosabb munkával, egymáshoz sokkal közelebb állva, a színházak közötti kapcsolatokat tovább javítva, hivatásunk és feladatunk világosabb felismerésével, élő, mai színházat teremthessünk — mondta referátuma végén Major Tamás. A vita A beszámoló után elkezdődött vitában elsőül Gellért Lajos színművész szólalt fel, aki a debreceni színház sikeres -Ármány és szerelem- előadását és a pécsiek -Testvértüzek- előadását elemezte. Majd a szegedi Nemzeti Színház -Kispolgárok- előadásáról beszélt. Komlós Irma, a sztálinvárosi tanács népművelési osztályának képviselője első szocialista városunk kulturális fejlődéséről szólva, kiemelte, hogy Sztálinváros dolgozói joggal elvárják a rendszeres és szervezett színvonalas színházi előadásokat. Gáspár Margit Kossuthdíjas, a Fővárosi Operettszínház igazgatója, a mai magyar színművek jelentőségéről beszélt, s hangsúlyozta: új közönségünk örömmel nézi a mai magyar darabokban élete tükörképét. -Ne feledjük soha — mondta Gáspár Margit —, valóban örök igénye a nézőnek az is, hogy érdekes tájakat idézzen a színpad, amelyek a távol, vagy a múlt hagyományait hozzák eléje, de még sokkal örökérvényűbb igénye az, hogy tükörbe nézhessen, feltéve, ha a tükör igazat mutat és nem selejtes a foncsorozása.« Szólt a kispolgár-ízlés behatolásáról, s a műsorpolitika eltorzulásáról. Téri Árpád, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, az írók és a színházak kapcsolatával foglalkozott, s megjegyezte, hogy elsősorban arra lenne szükség, hogy az írók még nagyobb szeretettel és lelkesedéssel forduljanak mai életünk problémái felé. Elemezte a rendező-utánpótlás kérdését is. Demeter Imre, a Művélt Nép szerkesztője, a magyar színházi kritika kérdéseivel kapcsolatban megállapította, hogy a sok és jogos bírálat ellenére sem lehet a színházi kritika fejlődését tagadni. Vámos László rendező a fiatal művészek problémáiról beszélt, s tájékoztatta a vita részvevőit arról az értekezletről, amelyet színházaink fiatal művészei és rendezői tartottak a DISZ és a Színház- és Filmszövetség segítségével. Mindenekelőtt szükségesnek látszik a fiatal művészek kultúrájának, eszmei felkészültségének tökéletesítése, látókörük szélesítése; ezzel kapcsolatban beszélt a külföldi utak jelentőségéről, s a külföldi művészek hazai látogatásának fontosságáról. Kiemelte a tapasztalatcsere jelentőségét, s azt, hogy fiatal színészeinknek, rendezőinknek további szakmai elmélyülésre van szükségük. Gellért Endre Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház főrendezője, szenvedélyes hangú felszólalásában a színészek hivatástudatáról beszélt. A színművészet nagy alázatot és önzetlenséget kíván. De minden áldozat végső fokon kamatostul megtérül, mert hozzájárul művészi törekvések eléréséhez. Mi nem elégedhetünk meg pusztáin azzal, hogy megini,telitiui er a válástem. Ha Ezután Darvas József népművelési miniszter szólalt fel. Bevezetőben hangsúlyozta: jónak tartja Major Tamás referátumát. — Ha visszaemlékezünk — mondotta — a tavalyi színházi hétre, feltétlenül azt kell mondanom, hogy azzal szemben komoly emelkedés van egész színházi kultúránkban, amelyet nem lett volna helytelen Major elvttárs referátumában ha tartjuk a tükröt, akkor az majd csodatükörré változhat a kezünkben, s nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövőt is megmutathatja. A művészetnek ez az elsőrendű hivatása. Ehhez azonban sok minden szükséges, elsősorban nagyobb művészi igényesség és munkafegyelem. Ennek érdekében emelt szót az alkoholizmus, az erkölcstelenség, a harsány magánélet ellen, így fejezte be felszólalását: Szükségünk van több egyéni szerénységre, és nagyobb művészi igényességre, szilárdabb világnézeti alapra, nagyobb műveltségre, a szakmai tudás folyamatos fejlesztésére, a test és a lélek állandó ápolására, több emberségre és életismeretre, több utazásra és megállásra a nép között, a népek között. Apáthy Imre Kossuth-díjas, érdemes művész felszólalását-ban a*7 ni miacrviait» Hunmo bíráló szavakat természetesen elmondva — jobban és határozottabban aláhúzni. Az egészeit egybevéve, én egy fokkal jobbnak tartom színjátszásunk összképét, mint ahogyan az Major elvtárs referátumaiból kiderült. Egyes túlzott kritikákkal kapcsolatban megjegyezte, hogy egy fiatal színház munkájával szemben nem helyes túlságos igényeket támasztani. »Nem kritikátlanságot várok — mondotta —, de a hősi erőfeszítésnek elismerését legalább azzal, hogy komolyan elemezzük munkáját.« Beszélt a színházi kritika kérdéseiről, s kiemelte: igaz, hogy kritikánk sok tekintetben gyönge még, s talán nem is tudott még felemelkedni alkotó munkánk színvonalára, de túl sommás az a mód, ahogyan Major elvtárs a kritika kérdését kezelte. A színházi kritikában is van komoly fejlődés — hangsúlyozta, majd részletesen elemezte a jövő évad műsortervét. — Jövő évi műsortervünk természetesen még nincs egészen készen. A miniszitérium kollégiuma nem is tárgyalta meg, nem hagyta jóvá. Mégis a tervezésnek már olyan stádiumában tartunk, hogy fővonásait már most is eléggé világosan láthatjuk. A színház népnevelő szerepe . Elöljáróban mindjárt meg kell mondanom, hogy ez a műsorterv jól többet ígér, mint ahogy az elmúlt évadot zártuk. Hol látszik itt lényeges javulás? Mindenekelőtt ott, ahol az elmúlt évadban a legtöbb baj volt, ami pedig egyben a mi számunkra, mindnyájunk számára a legfontosabb, színjátszásunk, színházaink népnevelő szereplőnek fokozott biztosításában. — Mi — folytatta — szeretjük és kívánjuk színházaink küldésével foglalkozott, s hangsúlyozta: éretlenül ne mutassunk be magyar darabot, és minél több energiát fordítsunk a jó előadásokra. Megemlékezett a szovjet darabok bemutatásának fontosságáról, hangoztatva: súlyos hiba műsorpolitikánkban az, hogy nem mutatjuk be a legújabb értékes és bátor szovjet színműveket. Felszólalásának további részében a színházi fegyelemmel foglalkozott, s ezzel kapcsolatban javasolta a színházi törvényszék visszaállítását. Földes Gábor a győri Kisfaludy Színház rendezője, a vidéki rendezők és a vidéki színházak problémáiról beszélt, majd Földeák Róbert, a békéscsabai Jókai Színház rendezője, munkájukról számolt be, Benedek Árpád, a Néphadsereg Színházának rendezője a fiatal színészek nevelésének és szakmai továbbképzésének egyes kérdéseit vetette fel, és színészeinkkel együtt a sikert, a minél több táblás házat, sőt szeretnénk csak táblás házakat. De nem akármilyen sikert akarunk, nekünk elsősorban arra van szükségünk, hogy színházaink a maguk sajátos eszközeivel egyre inkább kivegyék részüket népünk szocialista szellemű neveléséből. — Az elmúlt évben éppen azon a téren volt a legtöbb hiba, hogy színjátszásunkban meglehetősen elhomályosult a tudatos népnevelő szerep. Szavakban talán nem, de a gyakorlatban igen. Az a kispolgári jellegű jobboldali eltorzulás, amely nagyon erősen megmutatkozott színházaink műsorpolitikájában is — természetesen nemcsak ott — és amelyről olyan sok szó esett már, tükrözte ezt a legvilágosabban. Ez tükrözte legvilágosabban a népnevelő szerep, a szocialista szellemű nevelés feladatainak nagyon erős visszaszorulását. — És erről nagyon határozottan és egyértelműen kell beszélni. Annál is inkább, mert amikor színházi műsorpolitikánk jobboldali kispolgári eltorzulásáról beszélünk, vannak, akik nem értik ennek a dolognak igazán a lényegét. Vannak, akik leszűkítik ezt a kérdést az úgynevezett operettdömpingre, a kabarétréfák, az esztirádműsorok kispolgári, vagy helyenként ellenséges túlzásaira, olcsó ízléstelenségeire és egyes darabok megbírált hibáira. — Mindez persze része — nem is lényegtelen része, de csak egyik része — annak az általánosabb és szélesebb hibának, amelyet csak úgy tudok jelölni, hogy színjátszásunk az elmúlt évadban, főleg annak első felében erősen elfordult attól a legfőbb feladatától. (Folytatás a 2. oldalon) Darvas József népművelési miniszter felszólalása Jelenet Orsi Ferenc »Testvértüzek« című színművéből. Tatár Eszter és Buss Gyula, a Pécsi Nemzeti Színház művészei (Fotó: Várkonyi) Petur Ilka - Lászl Sándor »Nyolc hold föld« című drámájában. (Győri Kisfaludy Színház)