Művészet, 1960 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1960 / 5. szám
A kétkedés ördöge mocorogni kezd az emberben, ha olyasmiket olvas, hogy egyik író vagy művész ide és ide utazik, ahol két hétig, vagy két hónapig fogja tanulmányozni az életet, hogy utána alkotóotthonba vonulva megalkossa művét. Azt súgja ilyenkor az ördög, hogy a tanulmányozni való vagy már eleve benne van egész masszájával a művészben, vagy pedig sokszor kell addig jegyet váltania, míg egyszer talán az alkotás felé utazhat. Nem tudhatjuk hány napot, lámpafényes estét töltött Zórád Ernő Mikszáth tal adomázva, választási körúton, kávéházi asztalnál, hányszor lesett be Szindbádként Krúdy varázslatát követve nagymúltú szépasszonyok ablakán, hányszor álldogált a galoppon tikettet szorongatva, s a nyerés lehetőségét feledve egy arc, egy mozdulat igézetében. Tény, hogy keze nyomán életre kelnek a „századvégi regényalakok”. Életre kelnek : nem csak Mikszáth figurái, vagy a minden lapon ott lebegő Krúdy-világ, mert a Bőgőhordozó már Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcijából is jöhetne és a múlt-idézés végül is napjaink látásmódjától nyer eleven valóságot. A figurákat mai művész formálja újjá, aki humorával, ízes szatírájával suhintani is tud, de paskolni is, s nem téved mérték és arány dolgában. Mestersége fegyvertárában nemigen tudjuk felfedezni a „legmodernebb” eszközöket. A Derkovits-teremben bemutatott harminchárom munkáján a meglepő és egyéni talán éppen az volt, hogy a kifejezési forma fogásait nem az olykor már divatnak tűnő ZÓRÁD ERNŐ GRAFIKUSMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Zórád Ernő Záróra L’heure de la fermeture BpeMfi aanpumuH kortársi bravúrok köréből tanulta, nem érezzük rajtuk a mutatvány ízét, hanem sok fáradságát felejtve elhisszük neki, hogy egyet gondolt és frissiben papírra vetette a tisztúr tenyérbe mászó képét, a cingár gavallért, vagy amit ez a cirkuszi porond szépein látott. Rajzai, amelyeket nem illusztrációnak készített, egy korszak irodalmának és életének remek illusztrációi. Elgondolkoztató viszont, hogy eredetileg illusztrálásra szánt munkái — bár a rajzi biztonság bennük sem hiányzik — sokkal soványabbak, szárazabbak, minden tekintetben messze elmaradnak többi grafikája mögött. A maga választotta feladat és a megrendelés szembeállítása téves következtetésre vezetne, hiszen a művészet legfőbb éltető eleme mindenkor a feladat. Csak arról lehet szó, hogy a megrendelés akkor ad legtöbb lehetőséget a művésznek, ha eggyé válhat legbenső vágyaival, szándékaival. Ez nemcsak a témaválasztáson, a feladat felfogásán múlik — hiszen Zórád illusztrációi gyakran egyféle tárgykörben mozognak többi rajzaival —, hanem a sokszorosítás technikai követelményei, határidők, egyéb megkötések és igények befolyásolhatják jól is, rosszul is az alkotó munkát. Az olvasó nemzet, amivé a tizenöt év alatt váltunk, különben itt van nagyvonalú megrendelőnek és meggyőződésünk, hogy Zórád Ernő műveiben minden olvasó ember sok örömet és mulatságot találhat. Solymár István