Művészet, 1968 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1968 / 5. szám
mondható törekvések gyökereikkel még nem találtak rá. Hogy a hasonlatnál maradjunk: a fa még fiatal, még nem kér helyet az időnek abban a dimenziójában, amelyben évszázados fák élnek, váratlanul elénk állva az erdő sűrűjében, és félreérthetetlenül a nemzetet jelentik, akárki ült alattuk valaha. Évekkel ezelőtt, amikor a Három harsonás gondolata megfogamzott, vagy tavaly, amikor testet öltött, Vígh Tamás egész szobrászata megfért a korszerűség kategóriájában. Ezen a fokon az összefoglaló elemzés sem állapíthatott volna meg egyebet. Arról azonban már lekéstünk. Függetlenül attól, hogy az aprólékos figyelmet követelő munka ma még nem is járna haszonnal, már azért sem vállalkozhatunk rá, mert a szobrász műtermében elszállítására várakozó három hatalmas alak lábainál új művek sarjadtak : a Madarász-síremlék, a legszebb Madách-portré, több kisebb, lemezből hajlított figura-tanulmány, az idei nagy tárlaton ugyancsak szereplő Útőn c. figura, majd megbízás alapján sor került a Tisza-szabályozás emlékművének egyre igényesebb vázlataira. Ezek a munkák, akár kőben, akár bronzban nyerik el végső alakjukat, csaknem kivétel nélkül szorosan összefüggenek a lemezhajlítás törvényeinek felismeréséből született új formálásmóddal, e réven a Három harsonással is. Ennek szemléltetésére kommentár nélkül elegendő képeink összeállítása. Különösen figyelemre méltó a Magvető című kődombormű és a harsonás kompozíció vízszintes tengelye körül kivágott részlet testvéri harmóniája. Összehasonlításuk ugyanis rávilágíthat arra, hogy legutolsó munkájában Vígh Tamás nem minden előzmény nélkül jutott el a makulátlan egyszerűséghez éppen akkor, amikor feladatából halálos komolyan véve a témát, egész képzeletével a paraszti élet bensőségébe hatolt. A debreceni egyetem számára készült dombormű két évvel előzte meg azt a mérhetetlenül tanulságos csodát, amit a tiszai gátrendszert megépítő kubikosok hadából ama néggyel, akik voltak és lesznek, mint négy oszlop, magában egy szobrász nem művelhetett volna, ha nem mozdul meg lelkében az idők mélyén élő nemzet, hogy inkább szüntelen valóság legyen, mint magasztos eszme néhanap. Ez az erő két Vígh Tamás: Útőn — Vázlat Vásárhelyi Pál alakjához — Részlet a Három harsonás-ból — Magvető En chemin — Esquisse pour la figure de Pál Vásárhelyi — Détail des ,,Trois clairons” — Semem B nymu — 9ckwikfimijpc Ilaia Bamapxeu — Tpufianifiapikima, Jiemajib — Ceameju.