Művészet, 1968 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1968 / 5. szám

mondható törekvések gyökereikkel még nem találtak rá. Hogy a hasonlatnál maradjunk: a fa még fiatal, még nem kér helyet az idő­nek abban a dimenziójában, amelyben évszázados fák élnek, várat­lanul elénk állva az erdő sűrűjében, és félreérthetetlenül a nemze­tet jelentik, akárki ült alattuk valaha. Évekkel ezelőtt, amikor a Há­rom harsonás gondolata megfogamzott, vagy tavaly, amikor testet öltött, Vígh Tamás egész szobrászata megfért a korszerűség kate­góriájában. Ezen a fokon az összefoglaló elemzés sem állapíthatott volna meg egyebet. Arról azonban már lekéstünk. Függetlenül attól, hogy az apró­lékos figyelmet követelő munka ma még nem is járna haszonnal, már azért sem vállalkozhatunk rá, mert a szobrász műtermében el­szállítására várakozó három hatalmas alak lábainál új művek sarjad­tak : a Madarász-síremlék, a legszebb Madách-portré, több kisebb, lemezből hajlított figura-tanulmány, az idei nagy tárlaton ugyan­csak szereplő Útőn c. figura, majd megbízás alapján sor került a Tisza-szabályozás emlékművének egyre igényesebb vázlataira. Ezek a munkák, akár kőben, akár bronzban nyerik el végső alakju­kat, csaknem kivétel nélkül szorosan összefüggenek a lemezhaj­lítás törvényeinek felismeréséből született új formálásmóddal, e réven a Három harsonással is. Ennek szemléltetésére kommentár nélkül elegendő képeink összeállítása. Különösen figyelemre méltó a Mag­vető című kődombormű és a harsonás kompozíció vízszintes tenge­lye körül kivágott részlet testvéri harmóniája. Összehasonlításuk ugyanis rávilágíthat arra, hogy legutolsó munkájában Vígh Tamás nem minden előzmény nélkül jutott el a makulátlan egyszerűség­hez éppen akkor, amikor feladatából halálos komolyan véve a té­mát, egész képzeletével a paraszti élet bensőségébe hatolt. A deb­receni egyetem számára készült dombormű két évvel előzte meg azt a mérhetetlenül tanulságos csodát, amit a tiszai gátrendszert meg­építő kubikosok hadából ama néggyel, akik voltak és lesznek, mint négy oszlop, magában egy szobrász nem művelhetett volna, ha nem mozdul meg lelkében az idők mélyén élő nemzet, hogy inkább szün­telen valóság legyen, mint magasztos eszme néhanap. Ez az erő két Vígh Tamás: Útőn — Vázlat Vásárhelyi Pál alakjához — Részlet a Három harsonás-ból — Magvető En chemin — Esquisse pour la figure de Pál Vásárhelyi — Détail des ,,Trois clairons” — Semem B nymu — 9ckwi­k­­fimijpc Ilaia Bamapxeu — Tpu­­fianifiapikima, Jiemajib — Ceameju.

Next