Művészet, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1969 / 2. szám

HIERONYMUS BOSCH (Folytatás a 6. oldalról) A Bolondok hajója (Louvre), mely a kiállítás plakátja, mottója és emblémája lett — ugyanebbe a csoportba tartozik. Egy zsúfolt lélekvesztőben hajózik tova a balgák különös serege, éneklő szerze­tes és apáca, evéssel, ivással, illetve ezek következményeivel elfog­lalt emberek. A hajó árboca élő fa, tetején rosszindulatú bagoly ül, lobogóján az eretnekség félholdjával, a hajó kormánya fakanál. Sebastian Brant 1494-ben megjelent Bolondok hajója művében is hajón indulnak a bolondok Narragóniába, a balgaság hazájába. Brant vagy más korabeli mű lehetett Bosch forrása is. A balgaság szomorúságának, melankóliájának mesteri ábrázolása a rotterdami múzeum ún. Csavargó képe, Bosch festészetének egyik remeke. A bordélyházra visszatekintő rongyos és különös tárgyakat hordó csavargó útnak indul, csak egy kutya ugatja meg. A barnás­szürke színekben tartott kép Bosch festészetének különös szépségű remeke. A kép máig vitatott értelmezését Pigler Andor kutatásai közelítették meg, asztrológiai allegória lehetett. A bűnös világ életútját összesűrítve két hatalmas triptichonban fogalmazta meg Bosch. Két legjelentősebb műve a Szénásszekér és a Gyönyörök kertje (Madrid) oltárképre emlékeztető formájuk elle­nére sem vallásos képek. Hatalmas dramatizált morális allegória a Szénásszekér, a hiábavaló dolgok hajszolásának köznapi drámája. Csukott tábláin egy csavargó vándorlása látható a gonosz világon át. A triptichon balszárnyán Éva teremtése, a Bűnbeesés és a kiűzetés a paradicsomból látható, mint a bűnök előtörténete. A középső táblán szénásszekér halad, rettentő antropomorf állatalakok, a bű­nök megtestesítői húzzák, és a világi hatalom birtokosai, a pápa, császár és király kísérik. A szekér tetején önfeledt szerelmespárok, a mezőn pedig az élet kis drámái zajlanak: kuruzslók, sarlatánok, rablók és gyilkosok munkálkodnak, az anyák gyermeküket ápolják, kufárok pénzüket gyarapítják, és mindenki igyekszik valamit a sze­kérről elcsenni. „A világ egy szénásszekér, mindenki annyit vesz belőle, amennyit bír” — mondja egy régi flamand közmondás. A triptichon jobbszárnyán a bűnök borzalmas büntetése látható. Bosch másik főműve, a Gyönyörök (vagy Paráznaság) kertje trip­tichon az előzővel együtt a II. Fülöp gyűjteményéből került az Escorial kolostorba. A rejtélyes Gyönyörök kertje 1510 körül kelet­kezett, feltehetően a Nassau-Orániai ház valamelyik tagjának meg­rendelésére. A mű a XVI. század folyamán Bruxellesben volt, Orániai (Hallgató) Vilmos gyűjteményében, innen konfiskáltatta Alba herceg, és fiának tulajdonából került II. Fülöphöz. A kép különös története is bizonyítja, hogy nem egyházi célra készült, hanem valamely humanista műveltségű főúri gyűjtő ren­delésére. A hatalmas triptichon (220x195 cm) csukott szárnya­in a világ teremtésének harmadik napját látni. A föld üvegszfé­rába burkoltan jelenik meg, és egy születőben levő furcsa termé­szeti világ alakzatai tűnnek elő. A nyitott triptichon balszárnyán Éva teremtését, azaz a bűn születését látni. Ebben a paradicsomi kertben pálmafa, kaktuszok és furcsa őslények gyilkos harca veszi körül az első emberpárt. Középen a címadó kép, a Paráznaság kertje, vagy ahogy régen nevezték, „a világ változatossága”. Nem a gótikus Liebesgarten képek lovagi világa ez, bár e képeken sokkal durvább jeleneteket is találunk. Ebben a kertben furcsán keveredik a bűnös emberi világ a bizarr és túlburjánzó természettel. A mez­telen kis emberkék, egyforma, egyéni karakter nélküli arcukkal, öntudatlan révületben, arcukon bárgyú mosollyal hajtják végre a földi szerelem parancsait. A háttérben az ifjúság vizében fürdő nő­ket a bűnök állatszimbólumain lovagló férfiak őrjöngő menete veszi körül. A háttérben bizarr növényi és ásványi alakzatok. A triptichon jobb tábláján a földi bűnök elnyerik méltó büntetésüket, a dantei víziónál is kegyetlenebb boschi pokolban. A Gyönyörök kertje értelmezése a művészettörténet, irodalom­­történet, pszichológia máig megoldatlan rejtélye. Oly monumentális és egyéni szintézise a későközépkori és korahumanista ideológiának, hogy részleteiben igaza van minden kutatónak, ha az asztrológia, az alkémia vagy az álomfejtés útján próbálják megközelíteni. Tolnay így összegezi véleményét: „Nem egyszerű didaktikus prédikáció (Siquenca), nem a szabad szerelem apoteózisa (Fraenger), hanem a szerelmi élet enciklopédiája. Egyúttal az emberiség földi paradi­csomról való kollektív álmának ábrázolása, mely legmélyebb és tudatalatti vágyainak megvalósulását hozza, és ezzel együtt a hiúság és a törékenység kifejezése.” Beletartozik azoknak a képeknek a nagyobb családjába, melyek az emberiség mitikus aranykorát álmod­ják vissza. Motívumai valóban kollektív és ősi szimbólumokra vezet­hetők vissza, és a mélypszichológia XX. században felismert fegy­vertárában is megtalálhatók. A Gyönyörök kertjében egy üveg­gömbben szerelmeskedő párja vagy vízen lebegő gömbszigeteinek megdöbbentő analógiáit találni egy versben, melyet Benedek István közöl az Aranyketrec egyik különös lakójának műveként. „Lebegünk, lebegünk átlátszó gömbben. Boldog egyek. Látod a többieket ? A levegőben úsznak sok-sok gömb boldogság-sziget. Mennyi-mennyi testvér! Hallod a zenét?” és további soraiban. Bosch természetesen nem volt elmebeteg, sem freudi szim­bólumokkal operáló álfilozófus. A XVI. század elején a földi bűnök ezen enciklopédiája a hiúság és múlandó földi élvezetek vallásos­moralizáló allegóriája lehetett csak. Siguenca atya 1605-ben már így írt: bárcsak tele lenne az egész világ (Bosch) művek másolataival, úgy ahogy tele van e bűnökkel, hogy a bűnös emberiség megláthassa magát e tükörben. Bosch művei valóban nagyon sok másolatban maradtak ránk. Ezek a XVI. századi másolatok sokszor az elveszett eredetit pótol­ják, gyakran igen érdekes hírmondói Bosch népszerűségének. E másolatok fontosságát felismerve a kiállítás rendezősége bemu­tatta a Bosch utáni másolatoknak igen hosszú sorát is. Így került kiállításra ’s-Hertogenboschban első ízben a Szép­­művészeti Múzeum egy eddig raktárban őrzött képe is, a Gyönyö­rök kertje középső képének vászonmásolata. Az eredetinél valamivel kisebb másolat megcsonkítva és roncs állapotban került a múlt század végén a múzeum raktárába. A kiállításon nyilvánvaló lett, hogy messze kimagaslik a XVI. századi Bosch másolatok közül, áttetsző, lazúros festésmódja, friss ecsetvonásokkal festett részletei­nek könnyedsége, az alakok naiv bája egyaránt Bosch közvetlen közelébe helyezik képünket. Igen különös, hogy néhány motívuma eltér a Pradóban őrzött eredeti műtől. Feltételezhető, hogy e máso­lat még a Bosch műhelyben keletkezett, mindenesetre mestere még Bosch közelében dolgozhatott. Vászonra pedig azért másoltak, hogy a fatáblára festett eredetiről minél gyorsabban készüljön el egy replika és minél olcsóbb legyen. Ha figyelembe vesszük, hogy az eredeti az uralkodóház gyűjteményében volt, elképzelhető, hogy e mű iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy több másolat készült róla. A fennmaradt másolatok közül a budapesti kép a legkorábbi, stílusban híven őrzi Bosch festészetének színeit, stílusának hűvös és fanyar eleganciáját, és kétségkívül igen kvalitásos mű. A buda­pesti vászonkép összehasonlítása igen nehéz. Boschtól nem maradt fenn eredeti vászonkép, csak régi inventárokból tudjuk, hogy sokat festett vászonra is. A kép, mely rövid ideig bemutatásra került a budapesti közönség előtt is, további restaurálásra szorul. Ezt a munkát Siskov Ludmil végezte el igen kitűnő érzékkel, és próbaképpen kiegészített a roncs képen egy részt, így gyarapodhatott a Szépművészeti Múzeum egy igen jelentős művel. Ha eddig Bosch műveiről mint a világ elé tartott tükörről beszél­tünk, ez elsősorban a benne tükrözött világról szólt. A mester, aki ezt a tükröt tartotta nem morálfilozófus, hanem festő. Az általa megidézett démoni világot szorosan markában tartotta és irányí­totta a maga akarata szerint. Hogy hitt-e az ördögi világ létezésé­ben, nem tudni. Egy XVII. századi spanyol költeményben a szerző megkérdezi a Pokolban Boschtól, hogy miért van itt. Mire a mester, e késői kor inkvizíciós hangulata szerint így válaszol: mert sosem hittem létezésükben! De hitt mindvégig a művészet valóságában. Egy Szent Gergely miséjét ábrázoló tábláján a festett és domborművekkel díszített oltár alakjai és jelenetei a csoda erejétől megelevenednek, kilépnek „képmás” voltukból és valósággá lesznek. Ezt a csodát csak egy nagy festő tudta megtenni, életet lehelni a fantáziájában megszüle­tett világba. Justinak, a kitűnő régi művészettörténésznek a szavai­val zárjuk e sorokat, Bosch festő volt, „Maler, sehr ein Maler“. Urbach Zsuzsa 38

Next