Művészet, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám
lan grafikai karakterű Nagyvilág folyóirat; az első kötetei között mindjárt Osborne Dühöngő ifjúság című művét közreadó Modern Könyvtár sorozat, az 1958-tól gyártott, ismét világverő Pacsirta rádió (amelyen már a Lengyel István tervezte Mambó magnóra felvehető modern tánczenét is lehetett néhanap fogni), akárcsak az első mosó-, facsaró-, porszívó és padlókefélő gépek, hűtőszekrények gyártásának fokozatos beindulása nemcsak a korabeli fejlesztési erőfeszítések tartalmilag helyes irányának, hanem egyben a tárgyi kultúra és az élet minősége közötti közvetlen összefüggés felismerésének is bizonyítékai. Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére megtörténik a fogyasztás mint alapvető emberi ambíció rehabilitálása, kialakulnak a fogyasztók igényei felé forduló ipar megfelelő termelőkapacitásai, rendelkezésre áll egy még tapasztalt és egy már részben az új érában képzett formatervezői gárda, s izmosodóban van egy figyelemre érdemes fizetőképes keresletet képviselő belső piac is. Kevés kivételtől eltekintve (presszóspohár - 1961, vagy a színes Gránit hőedény étkészlet- kb. 1963) érdekes módon mégis ez az időszak a megtorpanás, a minőségileg vagy erkölcsileg viszonylag gyorsan elavuló termékek születésének kezdete a magyar designban. A tárgyformálás szempontjai közé ugyanis elkerülhetetlenül (és a gazdasági szükségszerűségek által is indokoltan) ekkor lép be a külföldre (pontosabban Nyugatra) tekintő, de szervesen adaptálni, azonos minőségben meghonosítani még nem képes szemlélet, s kialakul az a „modern stílus", amely divatos vagy annak hitt gesztusokkal, lekerekített sarkú, háromszögletű dohányzóasztalkával, steppelt fekete műbőr sarokgarnitúrával, elnagyolt és unalmasan esztétizáló geometrikus mintákkal díszített porcelán kávéskészletekkel és silány anyagokból lemásolt hordozható magnókkal akár arányos technikai technológia háttér nélkül, tehát főleg a felszíni effektusok hatásában bízva imitálni egy csupán felületesen megismert és kapkodva földolgozott idegen kultúrát. Ha a kissé elnagyolt kitekintés első próbálkozásai nem is sikeresek, maga a szemlélet mint a kiállítás által vizsgált időszak harmadik nagyobb szakaszának fő jellegzetessége - végül is megtalálja konstruktív útjait is a termelésbe. Egyes üzemek külföldről vásárolnak kész mintákat, így kerülnek háztartásainkba már 1960-tól a Sirály Szövetkezet által máig is gyártott, műanyaggal bevont rácsszerkezetes különféle állványok és tartók; olasz mintát követve a Kotyogó kávéfőző (1963-64), a teflon főzőedények egész választéka (1970-től), a mai formájukban ismert Lehel hűtőszekrények sorozata (1975-től), számos élelmiszer, pl. Ráma, étolaj, Tip mosogató, Coca Cola, Nescafé, pudingpor csomagolóanyaga a maguk egyértelmű minőségét, formai és tartalmi tisztázottságát, piacképes korszerűségét, más területeken is sürgető megoldásaival. Egyre határozottabban ugyanebbe az irányba befolyásolja a közelmúlt formatervezési szemléletét a mindinkább előtérbe kerülő tőkés export szintén kívülről eredő követelményrendszere, amelyhez - egyedül a saját belső szükségletek elemzésére alapozott tárgyakkal a hetvenes évek elején fellépő házgyári konyhaprogram résztvevőinek kivételével - lelkesen és könnyedén látszanak csatlakozni a magyar tárgy- és környezetkultúra alakításában közreműködők. A kiállítás kissé kavalkád jellegűre sikerült záró traktusában ezért gyakorlatilag csak olyan - az időben még meg nem méretett, hiszen viszonylag új keletű - magyar terméket lehetett felvonultatni, amely vagy korrektül feldolgozott külföldi elvárás vagy készen kapott minta alapján készülve viszonylag jó eséllyel indulhat a reménybeli exportüzleteknél vagy a nyugati életszínvonal utánzásáról az életszínvonal alakulásának figyelmeztető jelei ellenére teljesen lemondani még mindig nem kész hazai fogyasztóknál. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány - a maga módján kétségkívül jó minőségű, de a címben jelzett Örökségtől már erőteljesen eltávolodott - példa: az Ikea nyugati áruházlánc számára gyártott bútorok, Mezey László eleve háromnyelvű felirattal készített horgászorsója, az Orion és a Videoton hi-fi tornyai és műanyag kávás, színes kistévéi, a Téka skandináv stílusú ülőgarnitúrái, a finn minta alapján meghonosított Kalevalakehely nevű pohárcsalád, az Iparművészeti Vállalat olaszos stílusú fürdőszobafelszerelései, a Kontáflux villanykapcsoló-családja... s megannyi egyéb, napjaink életvitelében fontos és már aligha nélkülözhető, csak éppen valahol máshol gyökerező tárgya, amely a mintaként szolgáló életformával éppoly felületesen érintkezik, mint a miénkkel, akik használatuktól - még mindig, makacsul - az élet minőségének javulását várnánk. Elkerülhetetlen volt, hogy a kiállítás reménnyel és jóindulattal megelőlegezett értékeket felvonultató kissé kakofon záróakkordjában a rendezők is kénytelenek legyenek feladni az anyag első háromnegyedében oly szimpatikus következetességgel érvényesített, szigorúan tárgyilagos szemléletüket. Így jobb híján, talán emlékeztetőül, hogy honnan indultunk (vagy figyelmeztetésül, hogy netán csak körbejárunk?), a tömérdek reménybeli exportáru közé elhelyezték a közelmúltban újra elővett, régi jó Buchwald széket. Nem itt a kiállításon, de majd tavasszal, a Duna-parton, kényelmesen el lehet benne üldögélni, s esetleg elmélkedni arról, hogy örökölni és - s számunkra most ez a fontosabb - örökül hagyni nemcsak javakat, értékeket és előnyöket, de éppenséggel hiányokat, hibákat és hátrányokat is lehet. Acsay Judit Kiállítás 5 Nívós csomagolások az ötvenes évek első feléből - a Százszorszép csokoládéé máig sem változott (fotó Kollányi Gyula) . Egy mai és egy kb. 50 évvel ezelőtt tervezett szék. Melyik a kényelmesebb? (fotó Sulyok Miklós) 6 48