Művészet, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám

lan grafikai karakterű Nagyvilág folyóirat; az első kötetei között mindjárt Osborne Dühöngő ifjúság című művét közreadó Modern Könyvtár sorozat, az 1958-tól gyártott, ismét világverő Pacsirta rádió (amelyen már a Lengyel István tervezte Mambó magnóra felvehető modern tánczenét is lehetett néhanap fogni), akárcsak az első mosó-, facsaró-, porszí­vó és padlókefélő gépek, hűtőszekrények gyártásának fokozatos beindulása nem­csak a korabeli fejlesztési erőfeszítések tartalmilag helyes irányának, hanem egy­ben a tárgyi kultúra és az élet minősége közötti közvetlen összefüggés felismeré­sének is bizonyítékai. Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére megtörténik a fogyasztás mint alapvető emberi ambíció rehabilitá­lása, kialakulnak a fogyasztók igényei fe­lé forduló ipar megfelelő termelőkapaci­tásai, rendelkezésre áll egy még tapasz­talt és egy már részben az új érában kép­zett formatervezői gárda, s izmosodóban van egy figyelemre érdemes fizetőképes keresletet képviselő belső piac is. Kevés kivételtől eltekintve (presszóspohár - 1961, vagy a színes Gránit hőedény ét­készlet- kb. 1963) érdekes módon még­is ez az időszak a megtorpanás, a minő­ségileg vagy erkölcsileg viszonylag gyor­san elavuló termékek születésének kez­dete a magyar designban. A tárgyformá­lás szempontjai közé ugyanis elkerülhe­tetlenül (és a gazdasági szükségszerűsé­gek által is indokoltan) ekkor lép be a külföldre (pontosabban Nyugatra) te­kintő, de szervesen adaptálni, azonos mi­nőségben meghonosítani még nem ké­pes szemlélet, s kialakul az a „modern stílus", amely divatos vagy annak hitt gesztusokkal, lekerekített sarkú, három­szögletű dohányzóasztalkával, steppelt fekete műbőr sarokgarnitúrával, elna­gyolt és unalmasan esztétizáló geometri­kus mintákkal díszített porcelán kávés­készletekkel és silány anyagokból lemá­solt hordozható magnókkal akár­­ ará­nyos technikai­ technológia háttér nél­kül, tehát főleg a felszíni effektusok hatá­sában bízva­­ imitálni egy csupán felüle­tesen megismert és kapkodva földolgo­zott idegen kultúrát. Ha a kissé elnagyolt kitekintés első próbálkozásai nem is sikeresek, maga a szemlélet mint a kiállítás által vizsgált időszak harmadik nagyobb szakaszának fő jellegzetessége - végül is megtalálja konstruktív útjait is a termelésbe. Egyes üzemek külföldről vásárolnak kész min­tákat, így kerülnek háztartásainkba már 1960-tól a Sirály Szövetkezet által máig is gyártott, műanyaggal bevont rácsszer­kezetes különféle állványok és tartók; olasz mintát követve a Kotyogó kávéfőző (1963-64), a teflon főzőedények egész választéka (1970-től), a mai formájuk­ban ismert Lehel hűtőszekrények soroza­ta (1975-től), számos élelmiszer, pl. Rá­ma, étolaj, Tip mosogató, Coca Cola, Nescafé, pudingpor csomagolóanyaga­­ a maguk egyértelmű minőségét, formai és tartalmi tisztázottságát, piacképes korszerűségét, más területeken is sürgető megoldásaival. Egyre határozottabban ugyanebbe az irányba befolyásolja a kö­zelmúlt formatervezési szemléletét a mindinkább előtérbe kerülő tőkés export szintén kívülről eredő követelményrend­szere, amelyhez - egyedül a saját belső szükségletek elemzésére alapozott tár­gyakkal a hetvenes évek elején fellépő házgyári konyhaprogram résztvevőinek kivételével - lelkesen és könnyedén lát­szanak csatlakozni a magyar tárgy- és környezetkultúra alakításában közremű­ködők. A kiállítás kissé kavalkád jellegűre si­került záró traktusában ezért gyakorlati­lag csak olyan - az időben még meg nem méretett, hiszen viszonylag új keletű - magyar terméket lehetett felvonultatni, amely vagy korrektül feldolgozott külföl­di elvárás vagy készen kapott minta alap­ján készülve viszonylag jó eséllyel indul­hat a reménybeli exportüzleteknél vagy a nyugati életszínvonal utánzásáról az életszínvonal alakulásának figyelmeztető jelei ellenére teljesen lemondani még mindig nem kész hazai fogyasztóknál. A teljesség igénye nélkül álljon itt né­hány - a maga módján kétségkívül jó minőségű, de a címben jelzett Örökség­től már erőteljesen eltávolodott - példa: az Ikea nyugati áruházlánc számára gyár­tott bútorok, Mezey László eleve három­nyelvű felirattal készített horgászorsója, az Orion és a Videoton hi-fi tornyai és műanyag kávás, színes kistévéi, a Téka skandináv stílusú ülőgarnitúrái, a finn minta alapján meghonosított Kalevala­­kehely nevű pohárcsalád, az Iparművé­szeti Vállalat olaszos stílusú fürdőszoba­felszerelései, a Kontáflux villanykapcso­ló-családja... s megannyi egyéb, napja­ink életvitelében fontos és már aligha nélkülözhető, csak éppen valahol máshol gyökerező tárgya, amely a mintaként szolgáló életformával éppoly felületesen érintkezik, mint a miénkkel, akik haszná­latuktól - még mindig, makacsul - az élet minőségének javulását várnánk. Elkerülhetetlen volt, hogy a kiállítás reménnyel és jóindulattal megelőlegezett értékeket felvonultató kissé kakofon zá­róakkordjában a rendezők is kénytelenek legyenek feladni az anyag első háromne­gyedében oly szimpatikus következetes­séggel érvényesített, szigorúan tárgyila­gos szemléletüket. Így jobb híján, talán emlékeztetőül, hogy honnan indultunk (vagy figyelmeztetésül, hogy netán csak körbejárunk?), a tömérdek reménybeli exportáru közé elhelyezték a közelmúlt­ban újra elővett, régi jó Buchwald széket. Nem itt a kiállításon, de majd tavasszal, a Duna-parton, kényelmesen el lehet benne üldögélni, s esetleg elmélkedni ar­ról, hogy örökölni és - s számunkra most ez a fontosabb - örökül hagyni nemcsak javakat, értékeket és előnyöket, de ép­penséggel hiányokat, hibákat és hátrá­nyokat is lehet. Acsay Judit Kiállítás 5 Nívós csomagolások az ötvenes évek első feléből - a Százszorszép csokoládéé máig sem változott (fotó Kollányi Gyula) . Egy mai és egy kb. 50 évvel ezelőtt tervezett szék. Melyik a kényelmesebb? (fotó Sulyok Miklós) 6­ 48

Next