Művészet, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám

pontokat, hanem éppen ellenkezőleg: a maguk módján egyfajta kontinuitást képviselő tárgyakat válogatták ki negyven év igencsak vegyes terméséből. Vajon miért éppen az időt tették az érték, a minőség, a létjogosultság mértékegységévé? Talán azért, mert ha egy termék sokáig „élt", azaz volt gyártásban, forgalomban és használatban, akkor nemigen lehetett sem bántóan rút, sem durván célszerűtlen, sem pazarlóan gyártott, sem megfizethetetlenül drága, de szűkebb-tágabb környezetéből hivalkodóan kirívó, funkciójának ellentmondó sem. Ám az időt is csak részleges értékmérőnek tekintve a rendezők kizárólag olyan termékeket választottak, amelyek nagy sorozatban s a magyar ipar akkori technikai-technológiai teljesítőképességének csúcsán kerültek gyártásba. Ezen belül is előtérbe helyeztek néhány - közszükségleti jellegű termékcsoportot, a közlekedés eszközeit, az étkezés tárgyait, a lakosság életszínvonalának alakulásában fordulópontot jelentő háztartási gépeket, a híradástechnikai ipar termékeit s a könyvektől a csomagolóanyagokon át a plakátokig terjedő grafikai tervezés eredményeit. Az anyagot fél évtizedes egységekre tagoló szerkezeti felosztás ellenére a szemlélő az utóbbi negyven év tárgy- és környezetformálási törekvéseit a kiállítás alapján lényegében három, határaiknál némileg összemosódó, de lényegüket - azaz a tervezés célját és indítékát tekintve mégis tisztán elkülöníthető egységként érzékeli. Az első, a háború befejeződését közvetlenül követő szakasz tárgyai a szó szoros értelmében öröklött, múltból ránk maradt javak, 1945 előtti minták és formatervek alapján változtatás nélkül készülő áruk, amelyek könnyedén foglalják el régi helyüket a kibontakozó új életforma kereteiben is. A kasza és a kapa szimbolikusan, a fehér zománcveder és a fedeles tejeskanna, a sötétkékre zománcozott pótkávéfőző edény, a piros pettyes gránitbögre (és számos Gránit-termék, amelyből a gyár még az ötvenes évek derekán is közel 30 országba exportált), akárcsak a sima falú „edison" poharak és a termost már konkrétan illusztrálják, mi volt a felszabadulás után is nélkülözhetetlen a mindennapi élethez. Rövidesen újra feléled a Zsolnay porcelángyár 1920-30 között kifejlesztett (s máig is eredeti formájában és összetételében gyártott) úgynevezett „barokk" porcelán étkészlete, s a telefongyártás is ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt: a Standard-gyár fémtárcsás, fekete bakelit típusa még sokáig egyenlő marad „a" telefonkészülék fogalmával Magyarországon. De egészen a hetvenes évek közepéig döntő többségében szintén a háború előtt kifejlesztett típusokból áll a Lámpád háztadási főzőedény választéka, és ugyancsak a felszabadulás előtti tervek alapján készülnek a ma is használt söröskorsók vagy az éttermek ún. „piramid" borospalackjai. A készen, azonnal felhasználható formákban kapott örökség egyes darabjai évtizedekkel élték túl az örökhagyókat. Egyes tervek gyors feléledése természetes, hiszen nemcsak a formák és részben a gyártáshoz szükséges szerszámok, de főleg a szaktudás is éppúgy megmaradt, mint azok az elemi igények, amelyeket e tárgyak bár alapfokon, de mégis maradéktalanul kielégítettek. Voltak természetesen az örökségnek eleve veszteségre ítélt elemei is: Goy Andor 1947-től ismét saját üzemében kezdi gyártani találmányát, a golyóstollat, ez a termék azonban az üzem államosítása után anynyira feledésbe merül, hogy egészen a hatvanas évek közepéig kell várnunk, amíg külföldi különlegességként ismét birtokba vehetjük ezt az eredetileg hazai ötletre épülő tömegcikket. Az 1945 és 50 között lassan megkezdődő önálló fejlesztések eredményei (például a komoly technikai újításokat tartalmazó Duflex fényképezőgép-család vagy Bozzay Dezső világvevő Mestermű rádiója, akárcsak a régi Ganz-tradíciók nyomán beinduló járműgyátlás), ha forma szerint már nem is, de szemléletileg még a korábbi hagyományokat követték. Elsősorban a bennük testet öltő igényességben, amely a háború utáni nehéz termelési körülmények között sem szívesen tett volna minőségi engedményeket. A megőrzött régiek mellett a gyarapodó szükségletek és gyártási lehetőségek egyre több, immár önálló szellemi erőfeszítésre épülő új terméket hoznak létre. Ezt a második nagyobb korszakot a „lám, mi mindenre vagyunk mi képesek" propagandisztikus erőfitogtatása és a vele párhuzamos, igen komolyan gondolt autark gazdasági elképzelések mellett az őszinte lelkesedés, a még töretlen ambíció, a kibontakozásba vetett hit egyaránt jellemzi. A pozitivista lendület „közellátási" koncepciójában nagyon különböző minőségű termékek születnek: a korábbi rádiógyártási hagyományokat durván mellőző, viszont milliós nagyságrendben készült s a kor eleve szerényre tervezett tömegtájékoztatási funkciójának jól (sőt túl jól) megfelelő néprádiótól (1950) egészen a gyerekeknek igazi újdonságot jelentő fém-, illetve műanyag karosszériával gyártott kis lendkerekes játék autókig (1953) . Az 1950 és 1956 közötti időszak számos máig is érvényes, tudós értéket produkált. Mind közül kiemelkedik az 1954-ben konstruált s nagyon csekély formai változtatással máig is „élő" kukta gyorsfőző, amelyből különböző méretekben eddig több mint 10 millió darab készült. Még korábbi, 1951 -es fejlesztés az alumínium teaforraló kanna, amelyet 1985-ig gyárottak eredeti formájában, s a régi, valamint a kissé átdolgozott mai változat között voltaképp semmi lényeges formai eltérés nincs. (Ebből a termékből mintegy 9 millió darab készült az évek során.) De hozzájuk hasonlóan máig is „érvényben van" az Alumíniumárugyár gázpalackja (1951) és tejgyűjtő kannája (1954). Hamarosan megjelenik a kulturális „közellátásban" valóban döntő szerepet játszó Olcsó Könyvtár s az 1956-tól beinduló tévéadás nyomán az első vevőkészülékek: 1958-ban Kovács Mihály terve alapján már sorozatban gyártják a Duna, Bozzay Rezső munkája nyomán pedig az At-611 típust. A Gábor Pál címlaptervével 1956-ban beindított, máig is lényegében változat-1 Részlet a kiállításról - az itt bemutatott termékekben már a választékteremtés szándéka érződik. (fotó Kollányi Gyula) 2 A néprádió mindössze egy évvel később készült, mint Bozzay Dezső világvevő készüléke - a formai és tartalmi különbség a kettő között évtizednyinél is nagyobb (fotó Sulyok Miklós) 3 A készen kapott „örökség" néhány jellegzetes tárgya (fotó Sulyok Miklós) 4 Alumíniumiparunk újdonságai 1954-55 körül. Mindegyik ma is kapható (fotó Kollányi Gyula) 2