Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
4. szám - Prém József: Munkácsy dolgozótársai
MUNKÁCSY DOLGOZÓTÁRSAi unkácsy Mihálynak tán egy alkotása sem került annyi küzdelmébe, fáradságába a mesternek, mint a Honfoglalás képe. Néhány levél, melyet a művész azokkal váltott, kik történelmi és archeológiai adatokkal támogatták, élénk világot vett arra a nehéz munkára, melyet Munkácsynak előtanulmányként végeznie kellett, míg azt a tömérdek részletet, mely most az óriási vásznon a bevégzettség színeivel és formáival hat — minden vonásában elő tudta varázsolni és megérzékíteni. Több tudományos társulat volt hivatva akkor, hogy a mesternek ezeket a hiteles adatokat összeállítsa. De másfél év mult el és Munkácsy még folyvást panaszkodott, hogy nem ismeri a régi magyar viseletet, fegyverzetet s minduntalan megakad a kép komponálásában. Ezeket a panaszokat a Borsod vármegyében lakó Debreczeny Pál, lelkes és nagymíveltségű birtokos is olvasta. Azonnal eszébe jutott, hogy Pozsonyban időzése alkalmával Lanfranconi Enea híres kép-és metszet-gyűjteményében több igen régi könyvet látott, melyeknek képei mindmegannyi becses adatok Munkácsy számára. Ötletét közölte Unghváry Vilmos, akkori pozsonyi mérnökkel, aki néhány nap múlva már fölkutatta az egész anyagot és mindenekelőtt engem, továbbá Korbay Ferencet, meg ennek nejét Ravasz Ilonát (kik Munkácsy legbizalmasabb hívei voltak és Amerikából látogatóban voltak Pozsonyban) azzal a célzattal avatta bele a dologba, hogy ajánljuk őt Munkácsynak. Az olasz származású, de egészen megmagyarosodott Lanfranconi Enea, ki mint mérnök a Duna-szabályozásnál nagybecsű szakmunkát adott ki s kinek műgyüjteménye200,000 frtot ért: ez a rajongó magyarbarát boldog volt, hogy Munkácsynak szolgálatot tehet. Sietve megírtuk Párisba, mi mindennel fogjuk legközelebb meglepni a mestert. És a hiányzott történeti adatok elküldése igazi művészi megváltás volt reá nézve. Íme, Munkácsy levele, melyet Colpachból 1892. szept. 9-én írt Korbay Ferenchez: „Kedves, aranyos Ferkóm! Felhasználom e, talán futó pillanatot, midőn lelkifurdalásaim győzedelmeskednek a tinta iránti ellenszenvem felett, hogy megköszönjem szíves fáradozásaidat s hogy kifejezzem bámulatomat a te minden szépért rajongó lelked fölött, mely túlteszi magát az emberi gyarlóságokon s megbocsátja még az oly gyöngéket is, mint az én — közönyösségnek, sőt hálátlanságnak lásztható hallgatásom! — Nem vagyok közönyös, sem hálátlan az iránt, a mit te és lelkes társaid (Lanfranconi Enea és Unghváry Vilmos mérnökök) érdekemben tesztek ! Csak e betűket gyűlölöm egyiket a má M