Lyka Károly szerk.: Művészet 7. évfolyam (Budapest, 1908)
1. szám - Laban Ferdinánd: A Paczka művészpár
A PACZKA-MŰVÉSZPÁR ost tizenkét esztendeje, hogy a Paczka-művészpárral megismerkedtem. De nem ám valami kalandos módon az Abruzzók közt, vagy holmi regényes körülmények közt a Svájcban, hanem egészen egyszerűen és prózaiasan a berlini West egyik társaságában. A sok tucat ábrázat között, az úr és az asszony is, hamarosan magára vonta a figyelmemet egyszerű, természetes és rokonszenves lényével. És mikor kevéssel ezután alkalmam nyílt mindkettőjüket művészi nyilatkozataikból is megismerni, tisztában voltam vele, hogy az életben megint egyszer a szerencse kegyeltje voltam. Mint jellemek, az évek folyamán a legnagyobb tiszteletet váltották ki belőlem, mint művészek pedig öntudatos törekvésük, vasszorgalmuk, bár egymástól elütő, de egymást mégis oly pompásan kiegészítő gazdag talentumuk, de legelsősorban alkotásaik teljessége, sokoldalúsága, ragyogása és magas színvonala révén, mindig újra meg újra mély benyomást tettek rám, így azután készségesen és a legnagyobb örömmel engedtem annak a szeretetreméltó felszólításnak, amelyet e folyóirat szerkesztője intézett hozzám, hogy a két Paczkáról cikket írjak a magyar közönség számára. Engedtem, bár mind jobban és jobban tisztába jöttem vele, mennyire kétes vállalkozás az, még élő egyéniségekkel szemben valóban igazságosnak lenni akarni. Előrebocsátom mindkettőjüknek legszükségesebb életrajzi adatait. Paczka Ferenc tekintélyes budapesti polgárcsaládból származik. 1856 július 31-ikén született és Paczka Jakab monori körorvosnak és Schlick Karolinának volt a fia. Szülei, hogy számos gyermeküket neveltethessék, csakhamar beköltöztek Budapestre. Ferenc három esztendeig a kegyesrendiek gimnáziumába járt, majd a fővárosi reáliskolát látogatta. Ő maga örömmel gondol vissza azokra a boldog időkre, viszont az utóbbi intézetben ünnepélyes alkalmakkor ő róla is szívesen megemlékeznek. Első rendszeres oktatását Strohmayer Máté szabadkézi rajztanárnak köszönhette, aki Habinak volt a tanítványa. Ugyancsak ő volt az, aki őt a művészpályára ösztönözte. Az ő tanácsára egyezett bele az apa abba, hogy a fia, ki akkor még serdülő ifjú volt, a müncheni akadémiára beiratkozzék, miután mint alig tizenöt éves fiú, egy önállóan tervezett és festett asztallapra valamelyik szegedi kiállításon kitüntetést kapott. Tizenhatodik évében tehát, szűkös anyagi viszonyok közt és tört németséggel bevonult a müncheni antik osztályba, ahol a derék, korrekt és szigorú Strahuber volt az úr. Egy, a túlságos megerőltetésből származó súlyos betegségen hamarosan átesvén, már a második évben megkapta a már alig remélt