Szabó Lajos festőművész (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1964)

RÁDIÓCSŐ FORRASZTÁS Szabó Lajos Munkácsy-díjas festőművész közel egy évtizeddel ezelőtt szerepelt gyűjteményes kiállításával a Fényes Adolf teremben, azóta készült műveit főleg vidéki városokban és Pest-környéki kultúrházakban rendezett számos kiállításán mutatta be. Hazai tárlatain kívül néhány festménye eljutott külföldre: Jugoszláviába, Csehszlovákiába, Német­országba, sőt Amerikába, az Egyesült Államokba is. Művészi alkotásmódja, mely a valósághoz való hű ragaszkodás, az el­múlt évtized alatt csak annyiban változott, hogy a kiválasztott úton haladva újabb művészi eredményeket mutatott fel. Képei nem szorul­nak különös ismertető magyarázatra, témájuk és kifejezésmódjuk min­denki számára közérthető. Érdeklődése középpontjában a napi élet, a munka, a tanulás, a szórakozás, a kollektív ünnepélyek megjelenítése, vagy a természeti táj szépségeinek ábrázolása áll. Mondanivalóját közérthetően igyekszik kifejezni. Fontosnak tartja a kompozíció világos megszerkesztését, a határozott rajzos kidolgozást. A régi mesterek al­kotásai közül leginkább Rembrandt fények­ és árnyékok drámai erejű hatását érzékeltető műveit tekinti eszményképén­ek. Modelljeinek meg­örökítésében nem pillanatszerűségre törekszik, hanem az ábrázolt személy életsorsának, egyéniségének legalapvetőbb karakterszerű vo­násait hangsúlyozza ki. Napjaink festészetének modern próbálkozásai, az új kifejezésmódok keresgélései távol állnak egyéniségétől. A régi mesterek muzeális jel­legű alkotásain megfigyelhető kifejezésmódoknak, a festészet realista hagyományainak hűséges követője. Őszinte művészi hivatástudattól vezérelve látogatja napjainkban is rendszeresen az üzemeket és örökíti meg munkája közben az embert. Ezirányú érdeklődését a szülői háztól, a munkáskörnyezetből hozta ma­gával s azt valójában a munkásmozgalom érlelte meg. Első rajzait 4-5 éves korában készítette és úgy érzi, hogy alapvető élményei egész élet­művére elkötelezték, Csehszlovákiában (Léván) született 1927-ben. Tehetségére először kö­zépiskolai rajztanára, Kraumann Erik figyelt fel, majd a felszabadulás után jutott be a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Boldizsár István, Burghardt Rezső, Kandó László és Pór Bertalan osztályán folytatta ta­nulmányait, közben 1949-ben állami ösztöndíjjal a Krakkói Művészeti Akadémián Tarancsevszkij professzor vendégnövendéke volt. Később idehaza a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István mellett tanársegéd­ként dolgozott. Az utóbbi időben pedig Pesterzsébeten vezet képző­­művészeti kört. 1952-ben a „Fizikai kísérlet” című nagyméretű kompo­zíciójáért Munkácsy-díjat kapott, ugyanabban az évben művészi mun­kássága további megbecsüléséül a Főváros nagydíjával jutalmazták. A Magyar Nemzeti Galéria is vásárolt festményei közül. Mostani kiállításán látható olajfestményeinek zöme az utóbbi esztendő­ terméséből való. Legérettebb alkotásai talán a kifejezés teljes, realisz­tikus hatású portréi, melyek sorában ,,N. P. lakatos” 1959-ben készült arcmása és Szamuelyné Szilágyi Jolán 1963-ból való mellképe érzé­kelteti leginkább a művész jellemábrázoló törekvéseit. Feltűnő, hogy az alakos kompozícióin is, például „Rövid pihenő”, „Rádiócső forrasz­tás”, „Kovácsműhelyben", ahol cselekményeket örökít meg, az arcok hatása kelti fel főleg a néző figyelmét. Festői szempontból is ezek a részletek legkiforrottabbak a vásznain. Portréinak és figurális kompo­zícióinak drámai erejű hangulatától eltérőek a tájképei: „Városligeti részlet”, „ürömi hegy” derűsebb hangulatúak, festésmódjuk színekben is változatosabb. Szabó Lajos képeit áthatja a művészi hivatástudat, az eszmei mondani­való tartalmasságának kifejezésére irányuló törekvés, melynek érdeké­ben fáradtságot nem kímélő szorgalommal érleli témáit és igyekszik tudását elmélyíteni.

Next