Szabó Lajos festőművész (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1964)
RÁDIÓCSŐ FORRASZTÁS Szabó Lajos Munkácsy-díjas festőművész közel egy évtizeddel ezelőtt szerepelt gyűjteményes kiállításával a Fényes Adolf teremben, azóta készült műveit főleg vidéki városokban és Pest-környéki kultúrházakban rendezett számos kiállításán mutatta be. Hazai tárlatain kívül néhány festménye eljutott külföldre: Jugoszláviába, Csehszlovákiába, Németországba, sőt Amerikába, az Egyesült Államokba is. Művészi alkotásmódja, mely a valósághoz való hű ragaszkodás, az elmúlt évtized alatt csak annyiban változott, hogy a kiválasztott úton haladva újabb művészi eredményeket mutatott fel. Képei nem szorulnak különös ismertető magyarázatra, témájuk és kifejezésmódjuk mindenki számára közérthető. Érdeklődése középpontjában a napi élet, a munka, a tanulás, a szórakozás, a kollektív ünnepélyek megjelenítése, vagy a természeti táj szépségeinek ábrázolása áll. Mondanivalóját közérthetően igyekszik kifejezni. Fontosnak tartja a kompozíció világos megszerkesztését, a határozott rajzos kidolgozást. A régi mesterek alkotásai közül leginkább Rembrandt fények és árnyékok drámai erejű hatását érzékeltető műveit tekinti eszményképének. Modelljeinek megörökítésében nem pillanatszerűségre törekszik, hanem az ábrázolt személy életsorsának, egyéniségének legalapvetőbb karakterszerű vonásait hangsúlyozza ki. Napjaink festészetének modern próbálkozásai, az új kifejezésmódok keresgélései távol állnak egyéniségétől. A régi mesterek muzeális jellegű alkotásain megfigyelhető kifejezésmódoknak, a festészet realista hagyományainak hűséges követője. Őszinte művészi hivatástudattól vezérelve látogatja napjainkban is rendszeresen az üzemeket és örökíti meg munkája közben az embert. Ezirányú érdeklődését a szülői háztól, a munkáskörnyezetből hozta magával s azt valójában a munkásmozgalom érlelte meg. Első rajzait 4-5 éves korában készítette és úgy érzi, hogy alapvető élményei egész életművére elkötelezték, Csehszlovákiában (Léván) született 1927-ben. Tehetségére először középiskolai rajztanára, Kraumann Erik figyelt fel, majd a felszabadulás után jutott be a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Boldizsár István, Burghardt Rezső, Kandó László és Pór Bertalan osztályán folytatta tanulmányait, közben 1949-ben állami ösztöndíjjal a Krakkói Művészeti Akadémián Tarancsevszkij professzor vendégnövendéke volt. Később idehaza a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István mellett tanársegédként dolgozott. Az utóbbi időben pedig Pesterzsébeten vezet képzőművészeti kört. 1952-ben a „Fizikai kísérlet” című nagyméretű kompozíciójáért Munkácsy-díjat kapott, ugyanabban az évben művészi munkássága további megbecsüléséül a Főváros nagydíjával jutalmazták. A Magyar Nemzeti Galéria is vásárolt festményei közül. Mostani kiállításán látható olajfestményeinek zöme az utóbbi esztendő terméséből való. Legérettebb alkotásai talán a kifejezés teljes, realisztikus hatású portréi, melyek sorában ,,N. P. lakatos” 1959-ben készült arcmása és Szamuelyné Szilágyi Jolán 1963-ból való mellképe érzékelteti leginkább a művész jellemábrázoló törekvéseit. Feltűnő, hogy az alakos kompozícióin is, például „Rövid pihenő”, „Rádiócső forrasztás”, „Kovácsműhelyben", ahol cselekményeket örökít meg, az arcok hatása kelti fel főleg a néző figyelmét. Festői szempontból is ezek a részletek legkiforrottabbak a vásznain. Portréinak és figurális kompozícióinak drámai erejű hangulatától eltérőek a tájképei: „Városligeti részlet”, „ürömi hegy” derűsebb hangulatúak, festésmódjuk színekben is változatosabb. Szabó Lajos képeit áthatja a művészi hivatástudat, az eszmei mondanivaló tartalmasságának kifejezésére irányuló törekvés, melynek érdekében fáradtságot nem kímélő szorgalommal érleli témáit és igyekszik tudását elmélyíteni.