Bér Rudolf festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1965)

Bér Rudolf hazai festészetünk legmarkánsabb egyéniségei közé tar­tozik. Világos szerkezetű képei nagy kontraszthatással komponáltak : villódzó színeikkel messziről szemünkbe ötlenek kiállításainkon. Ezeket a nagy erejű és bátor fellépésű, széles és szabad ecsetjárás­sal festett képeket hiba volna kizárólag a heves festői temperamen­tum szemszögéből jellemezni. Ezt a művész kontemplatív beállított­sága sem engedné. A széles, néha a szögletes darabosságig leegyszerűsített formák és a barbár módon izzó hangos szín ellentétek mögött rengeteg vívó­dás, lépésről-lépésre való fokozatos fejlődés, mindenekelőtt pedig kifinomult műveltség áll. Korszerű és sajátos eredményei az euró­pai festészet beható ismeretén és széleskörű humánus műveltségén alapszanak. Festészetét számos külföldi tanulmányút, főleg franciaországi és itáliai benyomások alakították. Ezek a benyomások azonban nem az átutazó felületes benyomásai voltak, sokkal inkább azoknak a belső szálaknak tudatos felfedése, melyek művészünket már e tanulmány­utak előtt is az európai szellemhez fűzték. Bér Rudolf festővé érése idején még nem igen lehetett külföldi múzeumokat látni, de a közle­kedő edények módjára mégis európai és modern szellemű festészet alakulhatott ki itthon. Az ő esetében is ez sarjadt ki azokból a hagyo­mányokból, melyek a magyarországi festészet háború előtti szakaszá­nak legszámottevőbb értékei voltak. Nem a kezeink közé került könyvek és reprodukciók folytán született hazai festészetünknek ez az európai szellemű ágazata, hanem tehetségeink belső jellegéből eredően, műveltségük alap­struktúrájából sarjadt ki ez az európaiság, melyet a színről-színre való találkozás, a régi és a modern mesterek­kel való közvetlen kontaktus csak elmélyített és igazolt. A magyar festészet urbánusabb, ha úgy tetszik latinosabb vonala teszi magáévá XX. század festői értékeit. Képviselői fejlődésükben a modern áramlatokba kapcsolódva új tápot kaptak, hiszen a tanul­mányútjaik akár az Ermitaget, akár a Louvret, akár a Puskin múzeu­mot, akár a Musée d’Art Moderne-t is vették célba, ők innét is, onnét is az európai festészet eredményeivel töltekeztek fel. Az a lendület, melyet a világlátás adhat egy művésznek, erősen előre lendítette Bér Rudolf festészetét is, szárnyalóbbá, képzeletgazdagabbá, átfo­­góbbá tette. Úgy gondolom, hogy éppen ezzel a munkásságával járult hozzá ahhoz, hogy a magyar festészet általánosabb érvényű képekkel gaz­dagodjék és korszerűbbé váljék századunk utolsó harmadában. Bér Rudolf festészeti munkássága értékelésénél ezt a körülményt nem hagyhatjuk számításon kívül. 41 éves. A Képzőművészeti Főiskolán rövid ideig Rudnay Gyula, majd öt éven át Bernáth Aurél tanítványa volt. Egy év tanítás, később szabad iskola vezetés következett. Három esztendeig mint Derkovits ösztöndíjas fejlesztette tovább fes­tészetét. Rendszeres résztvevője tárlataink­nak. Önálló kiállítása 1959-ben a Csók Galé­riában, 1964-ben Veszprémben volt. Ezen a kiállításon nyilvánvalóvá válik, hogy milyen sajátossá válhat valakinek a művé­szete, ha van ereje megszabadulni a szok­ványtól, ha van ereje megverekedni az újért, a frissért, az élőért. Így keletkeztek a „Deb­receni seccoterv” ujjongó vörösei, a „Ka­marazene feketéi” a „Hajógyár” fémes kékjei, Nagymaros, Siracusa, Róma képein a sajátos villogások. Legyen az „Etretat” „Dunakanyar” „Tihanyi móló” „Nyári vendéglő” vagy „Laboratórium” minden művén, még a befejezet­leneken is, a természet, a világ, a társadalom valóságos erőinek fel­tárását veszi célba. Művészete mozgáson alapuló, erőteljes és hatá­rozott. Ecsetvonásai nem tűrnek semmiféle homályt, elkentséget, a formának a lappangását. A sejtetés — épp ez a különös — nála nem a forma elhomályosításából, hanem mozgatásából ered. A művészet­ben annyira szükséges bizonytalanságok tehát nála nem a forma homályos látásából, hanem megmozgatásából születnek, hasonlóan ahhoz a bizonytalansághoz, mikor nagy forgalomban keresünk vala­kit, hol karját, hol vállait látjuk elővillani. Bér Rudolf képei a műértés magasabb fokát követelik tőlünk, ízlés­világa szemben áll minden szokvánnyal és ez biztosítja előkelő helyét hazai képzőművészetünkben. Új sajátos utat jár és érdekes figyelemmel kísérni, hogy útja vajon milyen magasra vezet? Mert, hogy ez az út fölfelé tör, bizonyítja ez a kiállítás is. BALOGH ANDRÁS u­r .

Next