Dabóczi Mihály szobrászművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1965)
DABÓCZI MIHÁLY Dabóczi Mihály 1905 március 29-én született. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte és még ugyanitt sajátította el a szobrászmesterség fortélyait is. 1929-ben került Budapestre, Orbán Antal műtermében vállalt munkát. 1930-ban iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, ahol tanára Kisfalusi Stróbl Zsigmond volt. Főiskolai tanulmányainak befejezése után 1935—38 között mesterének tanársegédjeként dolgozott, majd az 1938 39-es tanévet ösztöndíjasként Rómában töltötte. A művészi felkészülés hosszú, eredményekben bővelkedő időszakában a legtöbbet tanársegédi elfoglaltsága idején volt módjában dolgozni. A napi négyórás modell lehetősége elmélyítette és megszilárdította plasztikai gyakorlatát, anatómiai ismeretén alapuló formaalakítását. Dabóczi Mihály művészetének kibontakoztatását sok más kortársáéhoz hasonló módon a második világháború vihara akasztotta meg és lényegében a biztató indulás folytatása a háború utáni periódusra tehető. Dabóczi Mihály jelenlegi tárlata a több mint harmincéves szakmai múlt 1932-ben szerepelt először a nyilvánosság előtt munkásságát idézi, különösen kiemelve az utolsó évtized termését. A művész legutóbbi, az 1956-os ernstmúzeumbeli gyűjteményes kiállításán jelentkező törekvések kiteljesedését, a felvetett problémák megoldásának sikereit kitűnően hangsúlyozza e bemutató úgy, hogy az indulás és szakmai fejlődés helyesen megválasztott arányosságára építi az egész kiállítási anyagot. A harmincas évek derekán induló művészt a korszak két fő irányú érdeklődése ragadja meg; egyrészt a klasszikus hagyományokra épülő, de az akadémikus szabályokon túllépő, az életet elsődlegesnek tekintő művek mellett megtaláljuk a népi motívumokat kereső és feldolgozó, a klasszikus kánontól elszakadó bővérű plasztikai alakítást is. Ez utóbbi törekvés szép, nemesen egyszerű példája a kiállított Pásztorlány (1936) című szobra. Olaszországi tartózkodása során a quattrocento szobrászatának emlékei kötötték le leginkább érdeklődését s az ezzel kapó CSÓK 1963 csalatos élményei termékenyítőleg befolyásolták további munkáit, gazdagították formavilágát. Rómából való hazatérése után mintázta öklelő bika (1942) című művét — idővel többször és átfogalmazza e témáját — amely a sokirányú felkészültség művészi eredménye már Dabóczi Mihály szobrászatában is döntő változást hozott felszabadulásunk. Míg 1945 előtt főleg — egyikét nagyobb igényű alkotástól eltekintve — portrékat és kisplasztikát mintázott, ez után megnyílt a lehetősége annak, hogy képességét mind szélesebb körben fejtse ki, mutassa meg akülönböző monumentális megbízások elkészítésével s ennek eredményeként ma már majd harminc nagyméretű szobra díszíti országunkat. Ezen munkáinak képviselői a kiállításon Thalia (1963) és Fiatal lány (1965) című plasztikái. II. PÉNZES ÉVA 1. KENDŐS LEÁNY, 1934. vörösmárvány, 35 cm MNG tulajdona 2. FÉRFI FEJ, 1935. bronz, 31 cm MNG tulajdona 3. PARASZTLÁNY (mellszobor) 1936. gipsz, 52 cm 4. VÁGY, 1937. bronz, 42.5 cm MNG tulajdona 5. GYEREKFEJ, 1940. terrakotta, 26 cm MNG tulajdona 6. NŐI AKT, 1941. bronz, 21.5 cm MNG tulajdona 7. PÁSZTORFIÚ, 1942. gipsz, 100 cm MŰVEK JEGYZÉKE Dabóczi Mihályt mostani kiállításán is a mesterség törvényeinek és az anyag diktálta követelményeknek mindenben megfelelő biztoskezű szobrásznak ismerhetjük meg, akinek anyaggal eljegyzett formái a művészet tiszteletét hirdetik. 8. ÖKLELŐ BIKA, 1942. bronz, 16 cm 9. ANYA, 1946. terrakotta, 41 cm 10. BÉKEGALAMB, 1965. fa, 71 cm 11. NŐI FEJ, 1946. kő, 32 cm 12. MAROKSZEDŐ, 1946. bronz, 17 cm 13. ÁKOS, 1948 terrakotta, 24 cm 14. FEKVŐ AKT, 1952. kő, 40 cm 15. PIHENŐ NŐI AKT, 1954 terrakotta, 16 cm 16. SZERETET, 1955. márvány, 59 cm MNG tulajdona