Patay László festőművész (Ernst Múzeum, 1965)
megannyi elem, ami a XX. századi analitikusoknál végcélként jelentkezik, itt is jelen van, de az összhatást, a mondanivalót szolgálják alárendelten. Amikor Párizsból hazajött, még egy darabig vitte a korábbi gyakorlat. (Sirályok és dámák 1960., Párizsi bisztró 1960., Szénagyűjtők 1960.) Végiggondolva a tanulságokat, fordulatra határozta el magát. Konzekvens rajzi fogalmazással, puritán színekkel előbb portrékban jelentkezett az új hangja, később kompozíciókban teljesíti ki elképzeléseit. A Termés az első teljes értékű műve, az új szintézisre való törekvés jegyében. Puha festői értékek és effektusok helyett áhítatot sugárzó, talán kicsit száraz, de kemény beszéd ez, amely alkalmas arra, hogy hordozza Patay magvas gondolatait, komoly mondanivalóját. Jelentős művekben igen termékeny az 1962-es év: Gea, Tavasz, Ditte és Dorka, Birkózók, Szőnyi temetése. Nincs értelme, hogy a teljes képi világot most betűkkel, szavakkal helyettesítsük. Csak annyit szóljunk az öt remek munkáról, hogyha kell szimbolikus, ha kell dekoratív, ha kell tragikus vagy lírikus. Határozott gondolatmenet határozott formálással egyértelműen közvetíti a művész szándékát. A témától, vagy az indulattól függően az érzelem különböző állapotait tudja előadni nyelvezetével. A részlet hangsúlyok, illetve kiemelések még arra is módot adnak, hogy az első jelentésen túl további asszociációk is eszünkbe jussanak, mint pl. a sziklafal és a figurák kettőse, amely többrétegű jelentést hordoz. A következő év két legmarkánsabb képe az Önarckép papucsban, mely gúnyos öniróniával, az Öregség pedig hallatlan szuggesztív és ragyogó megoldású megjelenítésével méltón csatlakozik az euvre gerincéhez. 1964-ben vitelezi ki a régvárt murális feladatot, freskót Csákváron és a Három öreg, pictura verite felfogású táblaképet, valamint az Esthajnalcsillagot, mely költészet és jelkép ötvözete. E képben a művész arra vállalkozik, hogy az egyén és világmindenség, a természet és az ember, az érzelem és a tárgyi világ kapcsolatát megfogja és elénk tárja úgy, ahogy ő, Patay László, a festő tudja, értelmezi, látja. A kiállítás legfrisebb munkája az Élet című hatalmas kompozíció, amely már falképi igénnyel, Patay művészetének emberi-életérzésbeli, szakmai formai összefoglalása. E hitvallás lényege a természetszeretet, a látható világ újrateremtése, meditáció és következtetés, vélemény az életről, a valóságról és mindez természetes, közvetlen képírói nyelven, magas artisztikummal előadva. Patay művészetét nem kell magyarázni, hogy megértsék a nézők, munkásságának külön értéke, hogy művei szépséggel és jelentéstartalommal tudnak szólni az egyszerű nézőkhöz éppúgy, mint a legigényesebb műélvezőhöz, ez csak növeli Patay elhivatottságát. BOLGÁR KÁLMÁN 1. k.: A Kiállítási Intézmények igazgatója — Kossuth Nyomda, Budapest — 65.0831