Szitás Erzsébet festőművész kiállítása (MOM Művelődési Ház, Budapest, 1965)

SZITÁS ERZSÉBET AKVARELL RAJZ Szitás Erzsébet első gyűjteményes bemutatkozását közel 20 éves elmélyült munka előzte meg. Ezalatt erőteljes, önálló festői egyéniséggé fejlődött, ki a maga szemével látja a világot. A keresetlen őszinteség egyik legszebb erénye. Elindulásánál még tanárát, Domanovszky Endrét követi, ez természetes jelenség : egyet­len művész sem született mások segítsége nélkül. E kezdeti korszakából — az 1945-50 közötti évekből — való néhány sötét tónusú csendélete, egy-két kis tájképe és Doma­novszky Endre egyszerűen, szélesen megfestett arcképe. A következő években már a maga útján jár. Minden téma érdekli, de elsősorban mégis a figurális képek, az arcképek. Nem megrendelésre készült portrékat fest, hanem tanul­mányfejeket, félalakokat. Néhány gyermekarcképe különösen kifejező. Színeivel is jellemez. Színvilága által­iban erőteljes, kontrasztos. Ugyanolyan biztonsággal kezeli az olajfestéket mint az aquarellt, alig vesszük észre, ilyen technikával készült a festmény, mert színeit nem az anyag szabja meg. Az utóbbi évek munkássága kiegyensúlyozott, fejlődése egyenletes és logikus. Nagyobb festményei is csaknem mind egy-, legföljebb kétalakosak. Egyik, másik képe egy-egy színre épült színkompozíció : barna önarckép, fiúarckép sok kékkel stb. Még hangsúlyo­­zottabb a színek kifejező ereje kisebb aquarelljein, melyek a Hűvösvölgytől és Füzes­gyarmattól a Fekete-tengerig, különféle tájakon készültek. A legszebbek a magyar festők örök ihletőjének, a Balatonnak és környékének köszönik létüket. Szitás Erzsébet erő­teljes színlátása itt néhol egészen sejtelmessé, líraivá válik. Grafikái ugyanolyan festőiek, mint olaj és vízfestményei. A fekete kréta legkedvesebb eszköze. A vonal nála sohasem öncélú kontúr. Néha attól sem riad vissza, hogy impresz­­szionisztikus technikai kísérletekkel éreztesse a levegő vibrálását. Szitás Erzsébet őszinte festő, aki sohasem tagadja meg a természeti látvány alapvető jelentőségét. Láttuk néhány kisebb kompozícióját, melyek megmutatják, hogy fantá­ziája is van, de mégis inkább a látvány érdekli, mint a látomás. Nem követ senkit, látásmódját a képtárak, kiállítások emlékképei csak annyiban érintik, hogy termékeny ösztönzést jelentenek. TO­MB­OR ILONA 1. Téli kerítés, 1958. 23x29 2. Feketeruhás nő, 1958. 29x23,5 3. Tavasz, 1960. 39,5x33 4. Naplemente, 1960. 33x40 5. Téli táj, 1961. 38x28 6. Alföldi táj, 1962. 25,5x35,5 7. Téli táj, 1962. 34,5x50 8. Füzesgyarmati házunk, 1962. 25,5x36,5 9. Cséplés, 1962. 33x40 10. Tihany, 1963. 34x49 11. Festő télen, 1963. 34x49 12. Halásztelep, 1963. 36x50 13. Alkonyat, 1963. 33,5x49 14. Kukorica összehordás, 1964. 34x49 15. Soproni szoba, 1964. 40x34,5 16. Kazlak, 1964. 34x49 17. Hazafelé tartó tehenek, 1964. 34x49 18. Kukoricás, 1964. 34x49 19. Öreg pince, 1964. 34x49 20. Őszi Belső tó, 1964. 32x49 21. Öreg férfi, 1965. 29x22,5 22. Belső tó tavasszal, 1965. 31x50 23. Hidegkúti alkonyat, 1965. 38x28,5 24. Domboldal, 1965. 38x28,5 25. Novemberi Balaton, 1965. 32x50 26. Mandulavirágzás, 1956. 35x30 1. Fedák Sári halotti maszkja, 1956. diófapác, 38x32 2. Konyha, 1957. tus, 20,5x29 3. Alkonyat, 1959. színes tus, 21x30 4. Leányfej I-II. tus, 1960. 33,5x24 5. Mesélő modell, 1960. diófapác 6,30x21 6. Illyés Gyula portréja, 1961. kréta, 45x31,5 7. Bartha bácsi, 1961. tus, 48x32,5 8. Szobabelső, 1961. tus, 43x30,5 9. Anyám, 1962. ceruza, 30x21 10. Anyám, 1963. tus, 38x32 11. Vörösberény, 1963. kréta, 30x42 12. Öregasszony, 1963. tus, 45x31,5 13. Anyám, 1963. tus, 28,5x20 14. Leányfej, 1963. kréta, 50x35 15. Gyümölcsös, 1963. kréta, 32x48 16. Pince, 1964. tus, 27x39 OLAJFESTMÉNY 1. Csendélet, 1946. 43x58 2. Domanovszky Endre arcképe, 1945. 58x43,5 3. Téli táj, 1947. 43x58 4. Kisfiú könyvvel, 1947. 71x42,5 5. Csendélet birskörtékkel, 1947.43x60 6. Csendélet zöld drapériával, 1947. 70x50 7. Yvonne leánya, 1960. 73x47 8. Szobabelső, 1962. 40x50 9. Leány kakassal, 1963. 76x53 10. Szőlőkötözés, 1963. 80x67 11. Öregember, 1964. 78x67 12. Önarckép, 1965. 50x40,5

Next