Jan Van Heel holland festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1966)

ELŐSZÓ Magyarországot Hollandiához kulturális téren korábbi években elsősorban zenei kapcsolatok fűzték. 1965-ben azonban kiállítást rendezhettünk Ferenczy Béni műveiből a hágai Gemeentemuseumban és most Jan van Heel alkotásaival ismer­kedhet meg a magyar közönség. Reméljük, hogy ezzel kezdetét veszi az élő művészet rendszeres, kölcsönös bemutatása. Jan van Heel Hollandia legkiválóbb művészei közé tartozik. Témáit mindig az őt környező világból meríti. Korábban főként az emberábrázolás foglalkoztatta, a második világháború óta a táj ihleti. Különösen a spanyol tájaknak a zord elhagyatottság mellett is megkapó férfias ereje vonzza, mely rokon saját szellemi és művészeti karakterével. Tájképeinek mély, erőteljes színei a szemlélőben is a magáraismerés élményét keltik. De ezt Dr. W. Jes de Gruyter bevezető tanulmánya nálam jellemzőbben foglalja össze. Hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik a tulajdonukban levő képeket rendelkezésünkre bocsátották. Örömmel tölt el, hogy a magyar közönség megismerheti Jan van Heel művészetét és remélem, hogy ez az ismerkedés az állandó kapcsolat nyitányát jelenti. Jan van Heel 1898 július 27-én született Rotterdamban. 1926-ban Hágába költözött, ahol már 1928-ban ki­állítást rendezett. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Johan de Witt líceumban mint tanár működött és ezenkívül más területeken is rendkívüli aktivitást fej­tett ki, megdöbbenünk alkotóerején. Meg kell azt is említeni, hogy pedagógiai tehetségét a minisztérium tanácsadójaként számos társadalmi és kulturális bizott­ságban gyümölcsözteti. Ötletessége és munkabírása nem ismer határt. Pályája nagyméretű festményekkel indult, bibliai törté­neteket ábrázolt zord és patetikus hangulatban: Krisztust a páriák között, a sebeit mutató Krisztust, Jóbot, a tékozló fiút. Ezen kívül körhintalovak és bohó­cok népesítették be vásznait, mert 1918-ban egy évig járta a világot egy cirkusszal. LOUIS WIJZENBEEK a hágai Gemeentemuseum igazgatója Ezekben a festményekben még nem nyilatkozik meg a későbbi évek csiszoltan játékos művésze, de a téma­­választás már jellemző. Jelen vannak a Van Heel-t mindig foglalkoztató állatfigurák, különösen az ember­től elhagyott, sérült, haláltusáját vívó, vagy éppen vadászzsákmányként megnyúzott állat: Öreg kecske (1963), Haldokló kecske (1961), Csendélet hollóval (1953) és a Karácsonyi vad (1953), mely az elegáns, kerek, fekete asztalon kifejező színekkel megfestett nyúllal hátborzongatóan szép. A „szeretet nélkül” odavágott állat ábrázolásában semmi nincs a háborús évek költői, félénk bensőségességéből. Az érzelem itt már a szánalom nélküli szánalomig fokozódik. A gyer­mekek és az állatok között a felnőttek kemény világával szembeni védtelenségük révén egyfajta rokonság áll fent. Van Heel mindkettőhöz vonzódik, és vonzódik a

Next