Lőrincz István keramikusművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1966)

dig a japáni iparművészet egyes korszakaira emlékeztet, a porcelán művésze. Kezében ennek a nagymúltú anyagnak új lehetőségei LŐRINCZ ISTVÁN Az első ami az érdeklődőnek feltűnik, milyen kevés iparművész foglalkozik ma porcelánnal. Valóban, nagyon kevesen választják ezt az anyagot. Lőrincz István, aki élete nagyobb részében, évtizedeken át, mint a Gránit és a Herendi Porcelángyár tervezője, ismerte meg a porcelán üzemi technológiáját és csak a felszabadulás utáni időben nyílt alkalma, mint művésznek, anyaga önálló alakítására, — a nehézségek ellenére végig ki­tartott mellette, egy olyan anyag mellett, amit nem is mindenki tart a modern iparművészet legmegfelelőbb matériájának. A porcelán különös utat járt meg az iparművészet történetében. Valamikor Kelet titokzatos csodája volt és Európában való megjelenésekor, a 18. sz. elején, fejedelmi udvarok féltett kincse lett. Miután gyártási titkait felfedték, készítési módja elterjedt és egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. Volt olyan korszaka is, amelyben művészeti jelentőségére, esztétikájára, kevéssé helyeztek súlyt. Ma pedig csökken népszerűsége: új műanyagok lassanként háttérbe szorítják a mindennapi használatban. Lőrincz István azonban meglátta a porcelánban rejlő modern iparművészeti lehetőségeket és új formanyelvét tudta megszólaltatni. Eljárása egyben példamutató iparművészek számára. Azt példázza, hogy az iparművész minden korban megtalálja anyaga korszerű felhasználási lehetőségét, egyben művészi arculatát. Kiváló tech­nikai ismeretek,­­ mondhatnánk: technikai képzelő- és alkotóerő birtokában találta meg a felhasznált hazai alapanyagok újszerű alkalmazási módját. A porcelánnak fémekkel való kombinációjából születnek érdekes szín, — textúra, — és formaélményeket nyújtó művei. Finom és artisztikus hatásukat talán abban kereshetjük, hogy ez a magas technikai tudáson alapuló művé­szet mennyire természetes hatású alkotásokat hoz létre s ezek megjelenésükben milyen egyszerűek. Alapformái mértani testekre, vagy természeti alakzatokra emlékeztetnek. Díszük feltűnően kevés és mérték­tartó: egyik jellegzetes díszítőelemük a fehér porcelánalapban csillogó fémfényű, aranyos- vagy bronzszínű foltocskák, melyeket elfolyó réz-zöld udvar vesz körül. S ez az egyszerű dísz, ami valójában rendkívül bonyolult előállítási módjával egy művész­ élet eredménye,­­ technikai bravúrja mellett, a természet benyomását kelti : kövekre, kavicsokra, kagylókra emlékeztetve, szinte a természetet hozza be a lakásba. A porcelánnak olyan nagy művészi múltja van, hogy ezen a területen nem könnyű újat alkotni. Lőrincz Ist­vánnak mégis sikerült. Anyagához való hozzáállásában,­ az új iparművészeti eljárások keresésében csak a századforduló nagy újító iparművészeihez hasonlíthatjuk, a természetközelségében és egyszerűségében pe­pedig Lőrincz István a ma embere. Művészetének modern vonásai a leginkább szembeszökőek, de hozzátesz egy olyan pluszt, ami nem sok mai iparművésznek erénye: a nagy szaktudású és gondos műves megmunká­lás vonását s az alkotói műgondot. S ez nemcsak külsőségekben nyilvánul meg, nemcsak a szemnek szól, ha­nem művészi mondanivaló kifejezését szolgálja. Műveiben művész szól a mai emberhez és teszi mint a művész mindig, szebbé, jobbá az ember környezetét, tartalmasabbá az ember életét. Munkái nemcsak hangulatot teremtenek a helyiségben, ahová kerülnek, de a használatban is igen jól meg­állják a helyüket. Hiszen az iparművészet az a művészeti ág, amelyben nem hangzik profanizálásnak, ha azt mondjuk, hogy a műalkotás, jól használható, ügyes, kézhezálló, praktikus. Kellemes kézbevenni, használni. Figyeljük meg például, hogy ha virágtartóiba néhány szál virágot teszünk, hogy kezdenek ezek élni és hatni, hogyan bontakozik ki szépségünk. Az az érzésünk támad, hogy ebben a környezetben kerültek igazán meg­felelő helyükre. Lőrincz István porcelánjaival megint előreléptünk egyet a modern ember környezete megfe­lelő, hangulatos és művészi tárgyainak megteremtésében. Bizonyos, hogy szemünk a modern kerámia erőteljesebb hatásaihoz szokott. Lőrincz István kiállítása bár ev­vel rokon, mégis sok tekintetben másfajta esztétikai élményeket nyújt. Evvel is gazdagodik szemléletünk és gazdagodik egész iparművészetünk. Új színfolt, — új hatások, — új élmény, — egy régi anyagnak új arca, — ezt nyújtja ez a szép kiállítás, ami bizonyára sok örömet műélvezetet nyújt a látogatóknak és sok megérde­melt elismerést a művésznek. WEINER MIHÁLYNÉ

Next