Czimra Gyula festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1967)
„Az ösztönösség és tudatosság harmóniája, az egyszerű, tiszta forma kihangsúlyozása és a színek kápráztató gazdagsága vezetett", így foglalja össze Czimra Gyula pályafutása végén művészi törekvését. A tömör meghatározás mögött érzelmileg és értelmileg kiteljesedett, az élet felszíni jelenségein átlátó, az élet mélysége, valódi értelme felé hatoló egyéniség áll. Művészi tevékenységének utolsó tíz évében, hosszú keresés, félrevonulás, ismeretgyűjtés és meditálás után érte el ezt a teljességet, illetve kristályosította ki úgy, hogy adekvát képzőművészet kifejezését meg tudja fogalmazni. Ez a tíz év 1956—66-ig képzőművészeti életünk új felpezsdülését jelentette, nem véletlen, hogy azok az erők, amelyek Czimra Gyulában a korábbi, inkább szemlélődő években felhalmozódtak, akkor szabadulhattak fel teljes egészében. Alapállása jól körvonalazható, képzőművészetünkben levő zavaros, nehezen áttekinthető viszonylatokkal, melyek nyilván általános gondolkozásbeli zavarokat tükröznek egy világos, könnyen áttekinthető világot szegez szembe, illetve állít példának. Tiszta és színes világ ez, felszabadult, szigorúan megkötött és gyermekien játékos egyszerre. Pontos, sallangmentes, szinte mérnöki rajza és szerkezete a színek valamilyen naív ártatlanságával és bájával párosul. Egyszerűsége, — mint minden valóban kiformált, letisztított és nem valamilyen modorosságból fakadó egyszerűség — végtelenül differenciált és gazdag tartalmú. Első pillantásra megfog interieurjeinek, városképeinek és csendéleteinek eleven színessége, és könnyen eshetünk abba a tévedésbe, hogy mindössze derűsnek lássuk őket, jóllehet a képek konstrukciójában rejlő szigorúság már módosítja ezt a derűt. S ha még jobban megnézzük interieurjeit, melyekből általában az emberi alak, sőt a csupasz falak között a tárgyak is sokszor csak egy-két félszegül a fal mellé állított székre, vagy dobozra redukálódnak, vagy csaknem kongóan üres terek nyílnak egymásba rajtuk, akkor feltárul előttünk az élet másik oldala. A fegyelmezett konstrukció és eleven színvilág által megszüntetve és mégis megtartva jelen van bennük korunk olyan jellemző tünete, a félelem és elidegenedés érzése is. Jellegzetessége éppen a végtelenül egyszerűen megrendülő sokhazúság és differenciáltság: a gyermeki naív elcsodálkozástól a férfias építkezésen keresztül a nagyon is emberi félelemérzetig. Művészi és emberi tartásának értékét éppen az adja, hogy jóról, rosszról, hasznosról és veszélyesről fogalmat alkotott magának, harmóniája nem felszínes tájékozottságból ered, hanem korunk ellentmondásainak figyelembevételével és felérzésével nagyon is mélyről formálta ki ezt az összhangot. Czimra Gyula festészete kétségtelenül jellegzetes vonásokkal gazdagította képzőművészetünket. Eredeti és teremtő, amellett, hogy hazai művészetünknek egy jellegzetes irányából, a szentendrei festészetből nőtt ki logikusan. Szerkesztő, építkező megjelenítési módját, az interieurnek, csendéletnek és utcaképnek bizonyos meghatározott formáját onnan hozta magával. ZÖLDFALÚ SZOBA -