Gáborjáni Szabó Kálmán emlékkiállítás (Veszprémi Bakonyi Múzeum, 1967)
A múlt esztendőben a Magyar Nemzeti Galéria, majd a debreceni Déri Múzeum mutatta be emlékkiállításon Gáborjáni Szabó Kálmán műveit. Ez a két kiállítás felölelté alkotóútjának minden korszakát és területét, bizonyította, hogy festészetben és grafikában egyaránt maradandót, java XX. századi hagyományunkhoz sorolhatót hagyott hátra. A teljességre törekvő válogatás helyett Veszprém múzeumában munkásságának azt a részét mutatjuk be, amely kapcsolatban áll a Balatonnal, Tihannyal, a művész annyira szeretett, pihentető, harmonikus élményt adó alkotóhelyével. A kiválasztott olajfestmények, akvarellek, rajzok, fametszetek gyökeres, népi ízű realizmusának napos oldalát mutatják, amiben éppúgy megnyilvánul művészetének egyéni arca, sűrítő ereje, akár drámai hangú, forrongó indulattal telített, monumentális jellegű, az „alföldi” felfogásához is közelebb álló munkáiban. 1897-ben született Debrecenben, 1955-ben halt meg Budapesten. Vaszary János tanársegédje volt a főiskolán, 1922-től rajztanár a debreceni Református Kollegium Tanítóképző Intézetében. A 20-as években már feltűnt debreceni, budapesti, és bécsi kiállításaival. 1929-ben és 1930-ban tartózkodott Olaszországban, ahol később is többször volt kiállítása különböző városokban. Európa legtöbb országában, Amerika négy nagyvárosában voltak kiállítva a művei, elismeréseket, díjakat szereztek, Párizsban aranyérmet nyert. 1945 után Budapestre költözött, a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Művészete kezdettől egységes, mindig vannak csúcspontjai. Ennek ellenére a negyvenes évek második felére tehetjük legteljesebb kibontakozását, amikor a nép ügyének elkötelezett művész küzdelmes életében boldog epizódokat és a művészeti élet újabb ellentmondásos problémái között tiszta forrást jelentettek a tihanyi napok a Kopasz-hegy oldalában építette fedél biztonságában. Solymár István • • Les oeuvres de Kálmán Gáborjáni Szabó ont été présentées l’année derniére en deux expositions commemoratives organisées Tune á Budapest, par la Galerie Nationale Hongroise, l’autre ä Debrecen, par le Musée Déri. Ces deux expositions réunissaient des compositions caractéristi ques de toutes les périodes et de tous les domaines de l’activité de l’artiste et elles ont prouvé que Kálmán Gáborjáni Szabó nous avait laissé dans la peinture aussi bien que dans l’art graphique de oeuvres qui resteront et auront toujours Une place distinguée dans l’histoire de Tart hongrois cíu XX siécle. Au lieu de choisir, pour les exposer au Musée de Veszprém, des oeuvres propres á présenter Fart de Kálmán Gáborjáni Szabó dans sa plénitude, nous nous sommes cette fois borné ä réunir celles qui évoquent par leurs thémes le lác Balaton et la petite commune de Tihany que l’artiste avait tant aimés et ou il avait trouvé du repos et aussi une incomparable source d’impressions harmonieuses. Les toiles á l’huile, les aquarelles, les dessins, les gravures sur bois qui sont entrés dans notre collection, révélent le caractére serein de son réalisme populaire inné et cette sérénite refléte sa personnalité fortement accusée et le caractére condensé de son style avec la mérne force que ses oeuvres monumentales aux accents passionnés et tragiques, congues dans l’esprit des peintres de la Plaine Hongroise. Gáborjáni Szabó naquit en 1897 ä Debrecen, il mourut en 1955 ä Budapest. II fut assistant du professeur János Yaszary ä l'Ecole Supérieure des Beaux-Arts et, ä partir de 1922, professeur de dessin ä l’École Normale d’institeurs au College calviniste de Debrecen. II se fit remarquer déjá dans les années 1920 aux expositions de ses oeuvres ä Debrecen, ä Budapest et ä Vienne. En 1929 et en 1930 il séjourna en Italie oú il exposa plus tard ses oeuvres dans plusieurs villes, II participa ä des expositions dans beaucoup de pays en Europe, dans quatre grandes villes aux Etats- Unis, il eut des diplömes d’honneur, remporta des prix et une médaille d’or ä Paris. Aprés 1945 il vint s’installer ä Budapest et fut nőmmé professeur ä l’École Supérieure des Beaux-Arts. Des le commencement, sa carriére d’artiste est ininter rompue et culmine plusieurs fois. Pourtant, c’est dans les années 1945-1950 que son art páráit s’ épanouir pleiment. A cette époque, en artiste engagé s’était mis au service de la cause du peuple, il menait une vie remplie de luttes interrompue de temps en temos par les épisodes heureux de ses séjours á Tihany. En effet, c’est Iá qu’il trouvait, aprés la confusion de problémes souvent contradictoires áppárus alors dans la vie aftistique, des moments calmes et une source d’impressions pures sous le tóit protecteur de la petite maison qu’il avait contrulte de seS propres mains sur un versant de la collíné Kopasz. István Solymár