Tobisch Ilona festőművész kiállítása (Képcsarnok, Derkovits Terem, Budapest, 1967)
TOBISCH ILONA KIÁLLÍTÁSA ELÉ D. FEHÉR ZSUZSA A festés és tanítás két olyan hivatás, amely külön-külön is egész embert kíván. Tobisch Ilona mindkettőt egyformán magas hőfokon csinálja. Sokan kapták tőle az első irányítást a művészetben, rajzpedagógusi tevékenysége széles körben ismert és elismert. Ilyenirányú eredményeit 1954-ben „kiváló tanár” címmel jutalmazták. Növendékei a világ sok táján nyernek díjakat s örömükben elsőként tanárjuk osztozik velük. Az oktatói elhivatottság művészpályáját is végigkíséri. Lelkesedése évek múlásával sem csökkent, az első ügyetlen próbálkozásokban is felfedezi a tehetséget s az esztétikai műveltséget is ő alapozza meg az általános iskola felső tagozatába járó gyerekeknél. Rajzversenyek és elméleti vetélkedők biztos első helyezettjei rendszerint abból az iskolából kerültek ki, ahol ő tanította a művészeti tárgyakat. De a magas óraszám sohasem korlátozta festőgondolatainak kibontásában, néhány esztendő óta pedig jóval több időt fordíthat alkotómunkára, mert pedagógusi tevékenységének nehezebbik része megszűnt. Továbbképző tanfolyamokon azonban ma sem nélkülözhetik szaktudását. Eddig is, most is minden szabadidejét festői élmények megszerzésével, utazással tölti. Kedves tájainak sokféle arcát örökíti meg. Azelőtt Szentendre, az utóbbi években Szigliget, Szilvásvárad, Lillafüred környéke inspirálja. Határozott festőkarakter. Munkásságának valamennyi szakaszát lelkiismeretes felkészülés jellemzi. Ez még tanulmányai során idegződött be. A Képzőművézeti Főiskola rajztanári és művészképző tagozatán Réti István sokoldalú és gondos oktatásában részesült. A látványok és jelenségek naturalista ábrázolását később egyéni komponálásmód váltotta fel. Mondanivalójának megközelítésében expresszív eszközöket alkalmaz. A fenséges, titokzatos tájak és a hétköznapi munkajelenetek egyformán érdeklik; környezetének tárgyai, szép rajzú növények, virágok. A legszükségesebb motívumokat jeleníti meg, nem bőbeszédű. Képkivágásai eredetiek, szívesen használ rálátásos perspektívát. A hamis idillt messzire elkerüli, de a természet megrendüléssel tölti el. Akár szelíd patakot, akár égbenyújtózkodó jegenyéket, titkos erőt hordozó sziklákat ábrázol, a természet hatalmát sugallja, s azt a képességet, amely az ember birtokában van s mellyel megfékezi, átalakítja, uralja ezeket az erőket. E felfogás egy különös modern romantikának eredője művészetében, s a realista-expresszionista jelleget új vonással tetőzi. Munkaképeiben a mozdulatok extenzitása figyelhető meg. Kapáló, kévehordó, szitáló alakjai jócskán elfoglalják a képteret, környezetük részleteivel szőnyegszerűen egybeolvadnak. Kiállított művei alkotómódszeréről is tisztán beszélnek, jól idézik azt az elementáris hatást, melyet egy-egy táj vagy jelenet gyakorol rá, s a lázas izgalommal teli hangulatot is, amely munka közben eltölti. A mozdulatok sokoldalú tanulmányozása előzi meg a tényleges festőmunkát, így sikerül a legjellemzőbbet megragadnia. Többször is visszatér ugyanarra a témára, s csak akkor nyúl az ecsethez, ha a motívumok teljes képi tisztasággal szólalnak meg benne. Mesterének, Rétinek áhítatos természetszeretete így formálódott nála szuggesztív megjelenítéssé. Színskálája nem széles. Feketék, sötétzöldek, mélytüzű karminok uralják a vásznat s a világosak hol elevenen villannak ki a fojtott környezetből, hol meg fokozzák az alapszínek intenzitását. Ecsetjárása izgatott, hevülékeny, de a festék húsos felhordásában sohasem könnyelmű, nem csapkod meggondolatlanul. Aki annyi ösztönös hajlamból alakított tudatos festői magatartást tanítványainál, szigorú önmagával szemben is. Az atmoszférikus jelenségek képi átértékelésében, a szenvedélyes sűrítésben, kiemelésben a valóság új arcát mutatja fel. A kiállított képek, néhány régebbi munkát leszámítva, az utóbbi 5-6 év termését reprezentálják. Ugyanerre az időre esett néhány külföldi utazás nagy élménye is, Nyugatnémetországban, Jugoszláviában és Lengyelországban. Utazási tapasztalatai festői világát is befolyásolták, bővítettek. Megerősítették konstruktív elképzeléseiben, s abban a törekvésében, hogy a tömegek dinamikus egyszerűsítését keresse. Első gyűjteményes kiállítása óta (Szalmássy galéria, 1938) csak csoportos tárlatokon találkozhatott a közönség Tobisch Ilona műveivel. Szorgalmas munkában érlelődő tevékenységéről most, a gyűjteményes kiállításán számol be.