Tobisch Ilona festőművész kiállítása (Képcsarnok, Derkovits Terem, Budapest, 1967)

TOBISCH ILONA KIÁLLÍTÁSA ELÉ D. FEHÉR ZSUZSA A festés és tanítás két olyan hivatás, amely külön-külön is egész embert kíván. Tobisch Ilona mindkettőt egyformán magas hőfokon csinálja. Sokan kapták tőle az első irányítást a művészetben, rajz­pedagógusi tevékenysége széles körben ismert és elismert. Ilyen­irányú eredményeit 1954-ben „kiváló tanár” címmel jutalmazták. Növendékei a világ sok táján nyernek díjakat s örömükben első­ként tanárjuk osztozik velük. Az oktatói elhivatottság művészpályá­ját is végigkíséri. Lelkesedése évek múlásával sem csökkent, az első ügyetlen próbálkozásokban is felfedezi a tehetséget s az esz­tétikai műveltséget is ő alapozza meg az általános iskola felső tagozatába járó gyerekeknél. Rajzversenyek és elméleti vetélkedők biztos első helyezettjei rendszerint abból az iskolából kerültek ki, ahol ő tanította a művészeti tárgyakat. De a magas óraszám so­hasem korlátozta festőgondolatainak kibontásában, néhány esz­tendő óta pedig jóval több időt fordíthat alkotómunkára, mert pedagógusi tevékenységének nehezebbik része megszűnt. Tovább­képző tanfolyamokon azonban ma sem nélkülözhetik szaktudását. Eddig is, most is minden szabadidejét festői élmények meg­szerzésével, utazással tölti. Kedves tájainak sokféle arcát örökíti meg. Azelőtt Szentendre, az utóbbi években Szigliget, Szilvás­várad, Lillafüred környéke inspirálja. Határozott festőkarakter. Munkásságának valamennyi szaka­szát lelkiismeretes felkészülés jellemzi. Ez még tanulmányai során idegződött be. A Képzőművézeti Főiskola rajztanári és művész­képző tagozatán Réti István sokoldalú és gondos oktatásában ré­szesült. A látványok és jelenségek naturalista ábrázolását később egyéni komponálásmód váltotta fel. Mondanivalójának megköze­lítésében expresszív eszközöket alkalmaz. A fenséges, titokzatos tájak és a hétköznapi munkajelenetek egyformán érdeklik; kör­nyezetének tárgyai, szép rajzú növények, virágok. A legszüksége­sebb motívumokat jeleníti meg, nem bőbeszédű. Képkivágásai ere­detiek, szívesen használ rálátásos perspektívát. A hamis idillt messzire elkerüli, de a természet megrendüléssel tölti el. Akár szelíd patakot, akár égbenyújtózkodó jegenyéket, titkos erőt hor­dozó sziklákat ábrázol, a természet hatalmát sugallja, s azt a képességet, amely az ember birtokában van s mellyel megfékezi, átalakítja, uralja ezeket az erőket. E felfogás egy különös modern romantikának eredője művészetében, s a realista-expresszionista jelleget új vonással tetőzi. Munkaképeiben a mozdulatok extenzitása figyelhető meg. Kapáló, kévehordó, szitáló alakjai jócskán elfoglalják a képteret, környezetük részleteivel szőnyegszerűen egybeolvadnak. Kiállított művei alkotómódszeréről is tisztán beszélnek, jól idézik azt az elementáris hatást, melyet egy-egy táj vagy jelenet gyakorol rá, s a lázas izgalommal teli hangulatot is, amely munka közben eltölti. A mozdulatok sokoldalú tanulmányozása előzi meg a tény­leges festőmunkát, így sikerül a legjellemzőbbet megragadnia. Többször is visszatér ugyanarra a témára, s csak akkor nyúl az ecsethez, ha a motívumok teljes képi tisztasággal szólalnak meg benne. Mesterének, Rétinek áhítatos természetszeretete így for­málódott nála szuggesztív megjelenítéssé. Színskálája nem széles. Feketék, sötétzöldek, mélytüzű karminok uraljá­k a vásznat s a vi­lágosak hol elevenen villannak ki a fojtott környezetből, hol meg fokozzák az alapszínek intenzitását. Ecsetjárása izgatott, hevülé­­keny, de a festék húsos felhordásában sohasem könnyelmű, nem csapkod meggondolatlanul. Aki annyi ösztönös hajlamból alakí­tott tudatos festői magatartást tanítványainál, szigorú önmagával szemben is. Az atmoszférikus jelenségek képi átértékelésében, a szenvedélyes sűrítésben, kiemelésben a valóság új arcát mu­tatja fel. A kiállított képek, néhány régebbi munkát leszámítva, az utóbbi 5-6 év termését reprezentálják. Ugyanerre az időre esett néhány külföldi utazás nagy élménye is, Nyugatnémetországban, Jugoszláviában és Lengyelországban. Utazási tapasztalatai festői világát is befolyásolták, bővítettek. Megerősítették konstruktív el­képzeléseiben, s abban a törekvésében, hogy a tömegek dina­mikus egyszerűsítését keresse. Első gyűjteményes kiállítása óta (Szalmássy galéria, 1938) csak csoportos tárlatokon találkozha­tott a közönség Tobisch Ilona műveivel. Szorgalmas munkában érlelődő tevékenységéről most, a gyűjteményes kiállításán szá­mol be.

Next