Barna Miklós festőművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1968)
Mint a katalógus-jegyzékünkből is látható, ez a kiállítás négy sorozatból áll. Valamennyi mű szénrajz — a grafika szokásos formátumánál nagyobb alakú szénrajzok ezek —, valamennyinek egyenlő a mérete és valamennyinek azonos a tartalma is — a direkt politikai mondanivaló. Barna Miklós egy évtizede kezdett sorozatainak ősei, hagyományai között megtalálhatjuk Goya, Daumier, George Grosz, talán Heartfield, Darkovits és elsősorban Barna párizsi mesterének Uríznak a forradalmiságát. Ezek az expresszív szénrajzok műfajilag grafikák, de festőiek; a fekete alapból — negatívan — kivillanó clair-obscur hatásokkal jellemez a művész, a korai barokk izgatottságával, lendületével dinamizmusával. A szénrajz bársonyos felületének puha átmeneteivel, e festő alkatából fakadó líraisággal, szinte gyengéd előadással jeleníti meg nemcsak a munkásosztályt, de a harc, az embertelenség, a tragédia leírását is. Még a gúnyiratnál is hű marad saját kifejezéséhez. Különös erénye a karakterizálás, a biztos vonalvezetés mellett, a nála magától értetődően jó kompozíció. Barna művészetében az a figyelemreméltó, hogy az előadása és a témája közötti ellentmondást feloldja, a felvetett problémákat valóban meg tudja oldani. Tulajdonképpen egyszerűen: őszinte hittel és művészettel. Valamennyi táblájából kiérezzük a monumentalitást, ezek a művek kicsinyíthetők — bizonyítják a katalógus reprodukciói —, de egyúttal azt is kívánják, hogy — bármilyen nagyméretűvé — felnagyítsák őket. Reméljük, hogy Barna Miklós sorozatainak együttes, első önálló bemutatása meghozza számára a régen nélkülözött sikert. FRANK JÁNOS: BARNA MIKLÓS 1900 április 6-án született Budapesten. Apja elesett az első világháborúban. 1918-ban — középiskoláinak befejezése után — őt is behívták, októberben azok között a katonák között volt, akik a Keleti pályaudvarnál lefegyverezték a tiszteket. 1919-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. A Tanácsköztársaság ideje alatt a Wenckheim palotában tartott propaganda iskolát látogatta. 1920-ban beiratkozott Czigány Dezső Akácfa utcai szabadiskolájába. Derkovitscsal, Szőnyivel, Aba Novákkal tanult ott együtt 1921-ig. 1921-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, Vaszary növendéke volt. 1921-ben azonban, a Tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartásáért bujkálni volt kénytelen. 1922-ben Bécsbe emigrált. Rövid bécsi tartózkodás után Berlinbe utazott, szeretett volna beiratkozni a Főiskolára, de anyagi okok miatt erre nem volt módja. Éttermekben rajzolt portrékat, ebből tartotta fönn magát. 1922 telén Párizsba utazott, Menházban lakott, vendéglőben vállalt takarítást, de ugyanakkor beiratkozott az École des Beaux-Arts-ra, Fernand- Arme-Pierre Cormon tanítványa lett. 1923-ban megismerkedett a Párizsba érkezett Uitzcal, aki a Francia Kommunista Párt párizsi magyar szekciójukban festőiskolát vezetett. Barna részt vett a szekció munkájában, s Uitz tanítványa lett. 1924- ben belépett a Francia Kommunista Pártba. Ebben az időben készítette a Fehér terror című tollrajz sorozatát. Bemutatta az Humanité igazgatójának Barbussenak, aki megvásárolta az albumot. Ezt követte 1925- ben Az általános sztrájk című ecsetrajz sorozat, melyet Barbusse, Vaillant-Couturier és Uitz is megtekintett. Barbusse felajánlotta Barna Miklósnak, hogy ajánlásával kijuttatja a Szovjetunióba, 1926-ban a párizsi szovjet követ támogatásával el is utazott. (Barbusse később Moszkvában meg is látogatta őt.) 1926 őszén érkezett Moszkvába, ott találkozott Lunacsarszkijjal, aki nagy elismeréssel nyilatkozott a műveiről, ő viszont arra kérte Lunacsarszkijt, hogy tovább tanulhasson, így lett a moszkvai képzőművészeti főiskola ösztöndíjas növendéke 1933- ig, 1934-től pedig a leningrádi Akadémián folytatta a tanulmányait három évig, utána visszaköltözött Moszkvába. A második világháború alatt evakuálták Üzbekisztánba, Andizsan városába. 1946-ban tért viszsza Moszkvába. A Szovjetunióban 1933 óta volt kiállító művész. Festett kompozíciókat, portrékat, részt vett a párttörténet illusztrálásában, üzbekisztáni tartózkodása alatt pedig háborús témákat, és az ottani tropikus tájakat festette. 1947-ben hazaköltözött Budapestre. Kiállításai voltak 1950-ben a Nemzeti Szalonban, 1957-ben a Derkovits Teremben, 1961-ben pedig — harmadmagával — a Műcsarnokban. Műveit őrzi a Tretyakov képtár, a Puskin Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Legújabbkori Történeti