Kóthay Ernő (Kuni Domokos Múzeum, Tata, 1968)

KÓTHAY ERNŐ GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA 1968 KUNI DOMOKOS MÚZEUM TATA cA kiállítás olt... Nehéz körülmények között indult Kóthay Ernő pályája. Festői kibontakozása egybe­esett a családalapítással, tanulmányait meg kellett szakítania, a Főiskolán megélhetési gondok akadályozták a munkát. De éppen ezeknek,­­ a napjainkban már szokatlan akadályoknak leküzdése keményítette meg a fiatal festő akaratát, s arra ösztönözte, hogy társait utolérve, a napi munka fárasztó egyhangúságából kiemelkedjék. A pálya­kezdés óta eltelt tizenöt esztendőben kialakította és megszilárdította művészi egyé­niségét, s a legutóbbi évek termését gyűjteményes kiállításon mutathatja be a tatai múzeumban. Igaz, hogy első próbálkozásai óta a főiskolán, később a megyei munka­csoportban értő, tapasztalt mesterek figyelték és korrigálták munkáit. Bencze László a másfél évig tartó akadémiai tanulmányok idején, Rudnay Gyula Baján és Kerti Károly Tatán. Így Kóthay Ernő mesterségbeli felkészültsége, — ha nélkülözte is az egyen­letes ütemet, — az ötvenes évek második felében alkalmasnak bizonyult az egyéni formanyelv kimunkálására. Komárom megyében Bajót községben született, 1926-ban. A feldolgozásra, kifejezésre váró témák gyermekkora óta sűrűsödtek benne. Az ábrázoló eszközök birtokbavétele kellett ahhoz, hogy emlékeit, s a körülötte kibomló jelenségeket formába öntse. Di­cséretes mértéktartással járta végig a grafika fekete-fehér országútját, témáit csak akkor tette át képbe, ha az érzelmi és gondolati mondanivalóval egyenlő értékűvé érett kompozíciós elképzelése. Emlékezetesek első, középméretű olajfestményei és temperái, amelyeken a bányavidék szigorú szépségű tájait puritán eszközökkel fogal­mazta meg, valamint egy-két figurás alkotásai, amelyekben az egymáshoz szeretettel közeledő, közös gondban együttérző ember magatartását tanulmányozta és gesztus­­talanul, egyszerű módon rögzítette. Eleinte úgyszólván minden munkájába beleszólt a grafikai felfogás. A motívumok, finom, derengő színadása, belülről fénylő létezése inkább csak aláhúzta, kiegészítette a rajzi gondolkodást. Nem véletlenül került előtérbe a megyei és if­júsági bemutatókon Kóthay Ernő grafikus arca. Rajzi tapasztalatait összegezte az elmúlt évben rendezett grafikai tárlatán. Ez a gyűjtemény bejárta Komárom megye nagyobb helységeit. Közben azonban az országos kiállításokon is megjelent néhány képpel, külföldre is eljutottak munkái. A továbblépést a grafikában elért eredményeknek festészetbe plántálása jelentette. A sokirányú elfoglaltság, a napi nyolc órás dekorációs tevé­kenység és a szakkörvezetés mellett nem gondolhatott nagylélegzetű kompozíciók megfestésére, a kisméret azonban nem akadályozta meg abban, hogy élményeinek szuggesztív tolmácsolását megkeresse. Ebben segítségére volt a különféle technikák elsajátítása is. A kísérletek lehetőségét szinte kínálta a monotypia, melynek fekete-fehér, majd színes változatát fejlesztette tovább. Kiállításai közül az 1964-es Kerti Károly­jal közös tatai bemutatkozása volt nagy hatással további fejlődésére. Az itt szereplő mű­vekről megjelent méltatások a művész különleges érzékenységét említik, azt az affinitást, amellyel a hétköznapi dolgok felé közeledik, s az áhitatos, néha ünnepé­lyes hangulatot, amely a megszokott mozdulatokból, az emberek kapcsolatából árad.

Next