Zs. Kovács Diana faliszőnyeg kiállítása (Magyar Építőművészek Szövetsége, 1968)

A falikárpit — közhasználatú szóval: gobelin — nagy és gazdag múltra tekint vissza. Nem véletlenül vetem fel a „gazdag” kifejezést: a kárpit hatalmas vagyonnal rendelke­ző közösségek (egyházak) vagy főurak tulajdona volt. Az ok a készítés módjában rejlik: a karton elkészítése után a mű nehéz és hosszadalmas munkával készült a szövő manufak­túrában. Története Egyiptomig mutat vissza — virágzása a művészet olyan nagy alakjaihoz fűződik, mint Raffaello, Goya és mások. Századunkban újra felvirágzott a falikárpit művészete. Hatalmas gyűléstermeket, tanácstermeket díszítő nagymé­retű alkotások készülnek közösségi megrendelésre. E mel­lett azonban századunk új igényeként, a modern kárpitnak meg kell felelnie a modern kislakás szükségleteinek is. Mind méretében, mind árában hozzáférhetővé kell hogy válljék a kislakásokat lakó modern ember számára. Funkciójában pe­dig pótolnia kell az idejétmúlt falidíszeket — puha anyagá­val kellemes kontrasztot adva a keményebb vonalú ülő és fekvő bútoroknak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mérték­tartó és ízléses megoldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a la­kás szerves részévé válhasson. Ezt az eleven, napi szükségletet ismerte fel Zs. Kovács Diana festőművész, midőn a pécsi Művészeti Gimnáziumban lehetőséget teremtett arra, hogy ott kisméretű falikárpito­kat szőjjön, vállalva ezzel az úttörés nehézségeit és kocká­zatát. A több éves munka meghozta gyümölcsét, ezt láthat­juk itt a kiállításon. A minták konstruktívabb vagy szaba­dabb kezelése, a színek hol szelídebb, hol pedig élénkebb komponálása a technika váltogatása, a méretek módosulásai a lehetőségek széles skáláját, s egyúttal az alkotó művész elképzeléseinek gazdagságát, változatosságát jelzi. A művek ezúttal első ízben az Építőművész Szövetség kiállítótermében kerülnek falra, ezzel is jelezve, hogy az építőművészek tá­mogatását is várják ahhoz, hogy betölthessék funkciójukat és a modern lakások díszeivé válhassanak. Láncz Sándor Zs. Kovács Diana 1941-ben kezdte ta­nulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Tanárául Aba-Novák Vilmost választotta. Aba-Novák halála után Kontuly Bélához került, majd a felszabadulás után Doma­­novszky Endre növendékeként fejezte be tanulmányait. Ekkor fordult figyelme a falikárpit felé — elképzeléseit azonban hosszú időn át nem volt módjában reali­zálni. 1960-ban alakult meg a Művészeti Gimnázium Pécsett, azóta az iskola gobe­linműhelyének vezetője. Kartonjaival, vázlataival rendszeresen szerepelt a pécsi kiállításokon, utóbbi időben már anyag­ban megvalósított alkotásaival jelentke­zett a Déldunántúli Területi Szervezet tárlatain. Ez első egyéni bemutatkozása.

Next