Szabó Iván kiállítása (Pécs, 1969)

CSIKÓ A KIÁLLÍTÁST rendezte és a katalógust ÖSSZEÁLLÍTOTTA HARS ÉVA FOTÓ: NÁDOR, ZILAHY Harmónia, kiegyensúlyozott nyugalom, egyszerűség s ugyanakkor mégis ünnepi emel­kedettség árad a művekről. Bronz szoboremberek — vésett, faragott kopjafák szűk hatá­raiba zárt anyák, dávidok — érmek és kerámiatálak síkján elmondott mesék, történetek, jellemrajzok. Egy ember világképe, hangja, szava, két kezének, érlelő gondolatainak kife­jező, alkotó véleménye. — Olyan emberé, aki a világot plasztikai formákban érzékeli, aki a kőtömb alaktalan tömegében is, a fa görcsös törzsében is, a földbevágott agyagfalban is benne látja az embert, tudja , csak ki kell bontania a testet az alaktalanságból. Szabó Iván a középkori mesterember munkaerkölcsével dolgozik. Azzal a természetes egyszerűséggel alkot, amellyel a kézműves, vagy a népművész hozza létre nap-nap után remekét, gyakorlott biztonsággal, átélt, elhivatott munkakedvvel. Ez a mesterember-szemlélet segítette pályakezdésétől művészi kiteljesedéséig abban, hogy mindenkor életközelben ma­radjon, hogy a világ dolgairól az élet részeseként szóljon. Nemes tartású, büszke-szép asszonyokat mintázott — a vásárhelyi utcán jártukban, a mezőn hajladozva leste meg léptüket, mozdulataikat. Ágaskodó, ugró ló- és lovasábrázolásaihoz az alföldi ménes ismerete s a maga sportlovas gyakorlata adta a pontos megfigyelés alapját. Érméin a tánc ritmikus libbenéseinek légiesen finom jelöléséhez, érzelmi gazdagságához nem lenne elegendő a külső megfigyelés — a plasztikai mintázást a néptánc átélt gyakorlata igazolja. Az örömmel, hittel vállalt élet úgyszólván a maga teljességében ölt formát Szabó Iván alkotásainak gazdag együttesén. Ellenvethetnénk — a téma alig változó: nő, férfi, ló vagy lovas, az érmeken madarak, halak, a kerámiatálakon ismét az ember és állatok. S mégis mennyi emberi érzés: öröm, fájdalom, küzdelem, keserűség, bizakodás kifejezésé­nek művészi tolmácsolói. Ahány — annyi szó, annyi ítélet vagy magasztalás, az alkotó s az élet együttes­ önmaga. Szabó Iván emberi-művészi valósága. Budapesten született, 1913-ban. Munkácsy-díjas, érdemes művész. A Képzőművészeti Főiskola tanára. Tagja volt a KUT-nak és a Szocialista Képzőművészek Csoportjának­ önálló kiállításai Budapesten: 1941—42 Műbarát 1946 — Szakszervezetek Székháza 1948 — Fényes Adolf terem 1967 — Műcsarnok Grafikai kiállítása volt 1965-ben a debreceni Déri Múzeumban. 1937 óta megszakításokkal, nyaranként, Hódmezővásárhelyen dolgozik, 1954 óta a főiskola művésztelepét vezeti. Számos köztéri szobra és domborműve van Budapesten és az ország több városában. Baranya a pécsváradi „Irókázó­" szoborral, a harkányi „Bolgár hősök emlékművé"-vel és a Baranyai Vasárnapok emlékérmével került közelebb Szabó Iván művészetéhez.

Next