Tóth Sándor szobrászművész kiállítása (Szeged, 1969)

Tóth Sándor 1933. március 19-én született Miskolcon. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1951-től rajz, majd 1953-tól a szobrász főtanszakon Kisfaludi-Strobl Zsigmond osztályán végezte tanulmányait. 1959-ben szobrászművész oklevelet kapott, ez időtől szerepel alkotásaival a kiállításokon. Részt vett a X. és XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon és számos más országos tárlaton Budapesten Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben és Pécsett. 1968-ban a Szegedi Nyári Tárlat díját kapta. 1964-ben Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Gyulán, 1966-ban Szegeden és Makón 1969-ben Szabadkán volt önálló tárlata. A perecesi vájáriskola bányászszobra, a kecskeméti Kada Elek-büszt, a kaposvári pártbizottság Lenin­­domborítása és a szegedi Rózsa Ferenc-, Juhász Gyula- és Gellért Albert-domborművek köztéri munkái. Huszonkilenc műve van köztulajdonban. Szobrai, érmei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a Hon­védelmi Minisztérium, a Fővárosi Tanács, a Művészeti Alap, a Stúdió, a Móra Ferenc-, Munkácsy Mihály-, Tornyai János- és a keszthelyi Balaton­ Múzeum, valamint a Csongrád megyei is Szeged Városi Tarmes gyűjteményeiben Szegedi Nyomda 1#­4742 Ili bronz SZOBROK cm 37 Anyám bronz 34 Rozi bronz 30 Klári bronz 29 Feleségem bronz 45 Tóth Gyula bronz 32 Nóri bronz 35 TÓTH SÁNDOR SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA SZEGED 1969 Variációk egy témára Ikrek II. bronz Ikrek III. bronz Ikrek IV. bronz Ikrek V. bronz Ikrek VI. bronz Ikrek VII. bronz

Next