Ambrus Éva kerámikusművész (MÉSZ székház, Budapest, 1970)
elveket a forma és a funkció összehangolásáról, az anyagszerűség, a tárgy és a környezet harmóniájáról, az ipari művészet személytelenségéről, a »köz« szolgálatáról. ■ Kevesen, de vannak olyanok is, akik a folytonosság csodájára képesek voltak, akik bebizonyították, hogy a vérbeli »designer« nem vész el, az átalakulások során sem. ■ Ambrus Éva is közülük való. ■ Igaz, körülötte a világ az elmúlt tíz, tizenöt év során nagyot változott. Az iparművészet is. A huszadik századi funkcionalizmus túlzott gyakorlatiasságát immár elvetik, ismét az egyéniséget hangsúlyozzák, Ambrus Éva elfogadják a reprezentáció, a díszítés igényjogosultságét. Ambrus Éva csak alig változott ebben Csenkey Éva írása az úgynevezett posztmodern időszakban. Egyéni művészként is megőrizte az ipari tervezőkre jellemző mentalitást, formai ideálokat. Azért tud mégis korszerű maradni, mert kitartása nagyon is őszinte, személyiségéből fakad, határozott és igényes, megbízható és harmonikus minden munkája, éppen személytelenségük a jellemző, egyéni vonás bennük. A fegyelmezett és gondos »designer« munka során Ambrus Éva a maga nyílt, derűs és gyakorlatias egyéniségével lényegében a használati tárgyak formálásának évszázados, évezredes íratlan törvényeit közvetíti. Az anyag és a forma elvont szépségét, a tárgy és környezete összetartozását, a szerkezet és a megmunkálás egyszerűségét testesítik meg művei, így nem csak a formatervezés egykor tanult, gyakorolt alapelveit, hanem lényegében az általa oly nagyon kedvelt természet példáját is követi, akárcsak a víz hullámait, a virágok kelyhét, a kavicsok gömbölyűségét idéző formáival. Megtalálta azt a munkaterületet, ahol egymaga 15 szolgálhatja a közösséget, akár csak egy család, vagy egy városrész közösségét. Színes és plasztikus építészeti kerámiák, használati tárgyak tervezője és fiatal művész segítőivel együtt kivitelezője is egyben. A zaklatott változások napjaiban a nyugalom és a kiegyensúlyozottság, a hasznos és egyszerű szépség iránti vágyat nem hagyja elsorvadni, átülteti napjaink környezetébe,közös örömünkre. ■ ■ Born in the 20. century, we have lived through a hectic period of radical and fast changes. We were enthusiastic about and were working hard for a lot of things - which have left no traces in our lives and environment - as if we were sentenced to eternal recommencement. ■ Even the Latin saying - Ars longa, vita brevis - appears to have lost its ever-lasting truth. Today’s art doesn't seem to be having long life, to say nothing of our applied art so much adjusted to everyday life. Continuity, however, would also have and does have its values. ■ It's true, the changes of circumstances demand accommodation, but we shouldn't solely pay attention to new and still newer thing, shouldn't let the objects of our earlier admiration and the stars of the objects be tracelessly exchanged. If we do so, history cannot shape itself from the best and truest thing of the recent past. We must be able to change while sticking to qualities, which are characteristic of us and which represent values for us. ■ Éva Ambrus is an artist, a ceramist, whose career has already spanned over three decades. Her works themselves, the excerpts of old reviews and articles about them -which appear on the pages of this publication- witness to consistency, quiet continuity, the preservation of basic features and valuable characteristics. ■ In external circumstances, though, the first part of the artist's career is very different from the present second. Despite the fact that she had got a scolarship from the Herend Porcelain Factory and as such had known the beauties of luxurious decorative art very well, after graduating she was attracted by designing for large-scale industry. From 1907 she was one of the first designers, then artistic director of the Hungarian Plain Porcelain Factory (Alföldi Porcelángyár), which is Hungary's most significant investment in the field