Kapos Nándor kiállítása (Képcsarnok Csók István Galéria, Budapest, 1970)
KAPOS NÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A CSÓK-GALÉRIÁBAN KATALÓGUS olyannyira kedvelt pasztelles traktálás eredményezi OLAJ-AKRIL Kert ünnep Csobánkai utca Csobánkai utcarészlet Kiránduló Fiú és öreg fa Patakparton Szarvastér Kis botanikus kert Budai dombok Csendélet Csónakázók Vértesszöllős I. Nyaraló Arató munkás Noszvaji istállók I. Noszvaji istállók II. Noszvaji karám Tehén a patakban Csobánkai udvar Zebegényi vasúti híd Vasárnap délelőtt Vértesszöllős II. Táj figurával Pancsoló kislány Festő a parkban Szabadsághegyi részlet PASZTELLEK Női portré Csúcshegy alján Gyomláló Farkasrét Kert Budán Gellérthegy Hazafelé Nemzeti Galéria tulajdona Nemzeti Galéria tulajdona 54x8'4 80x60 55x68 88x61 60x80 70x90 50x70 40x70 50x60 50x70 45x65 50x70 50x55 45x55 50x70 60x80 60x80 60x80 55x80 60x80 60x80 55x30 50x65 50x70 60x80 18x25 22x26 18x26 22x43 30x45 32x40 29x40 Budafok felett II. Óbudai téglagyár I. Hármasha tárhegyen Sínaiai park Tabán Csúcshegy Dunakanyar Zengei művésztelep parkrészlet Városligeti részlet I. Városligeti részlet II. Városligeti részlet III. Tatai táj 29x25 Sinaiai hegyvidék Zugligeti nyaraló óbudai téglagyár II. 18x25 Csend 45x34 Mosónő I. 44x37 Mosónő II. 35x46 Vályogvetők I. 31x44 Kazlak között 32x44 Fűrészelők 36x46 Gellérthegyi táj 36x44 Agyagbánya 35x45 PASZTELLEK Koloska völgye Kilátás a Csillaghegyről Óbudai részlet Dorogi táj Benzines hordó OLAJKRÉTA PASZTELL Nemzeti Galéria tulajdona Szabadsághegyi részlet I. 25x29 Szabadsághegyi részlet II. 25x29 Kilátás a Hármashatárhegyről 25x29 Már vagy harmincöt esztendeje annak, hogy Kapos Nándor először szerepelt képeivel a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum kiállításain, a Munkácsy—Céh, a Szinnyei Társaság fiataljainak tárlatain. Neve azóta is elég gyakran volt olvasható a különböző katalógusokban, a felszabadulást követően pedig a művészeti közélet krónikáiban. S habár soha se tartozott a sokat szerepelgető személyiségek közé, hírneve mégis bejárta az országot. A közvélemény előbb mozgalmi tevékenységéből ismerte meg, utóbb pedagógiai munkásságának jutott széles körű elismerés. Ideje már annak, hogy mint festőt is számontartsa a közönség. Pedig a második világháború előtti és alatti években Kapos Nándor mindenek előtt kiállított képei révén lett népszerű a tárlatlátogatók körében. A Nemzeti Szalon és a Műcsarnok termeiben a műbarátok minduntalan találkozhattak műveivel, melyek — Kállai Ernő szavai szerint — „rokonszenvesen komoly, egyszerű és tisztán megformált munkák voltak és emberségükben igen mélyérzésűek, természetesek." Kapos Nándor festményeit — mint akkor — azóta is a tartózkodó színhasználat, a formai fegyelem, a szerény témaválasztás tette vonzóvá, az a tudatos törekvése, hogy minél tömörebben, lehetőleg szűkszavúan mondja el élményeit, látomásait. Ilyetén megjelenése a képzőművészet fórumain már csak azért is szokatlan volt, mert sikert csak a nagyhangúak, a gyorsbeszédűek, az eredetieskedők, a fennhéjárók remélhettek kivívni maguknak. S ő mégis mértéktartóan, magától értetődően festett, úgy adta elő mondanivalóit, hogy közben kerülte a feltűnést, nem kívánta műveivel megrengetni a világot, annál alaposabb műgonddal érlelte egy-egy kompozícióját, munka közben mindig is nagy figyelmet fordított a szabatos kifejezésre, a választott motívum gazdaságos megjelenítésére. Ez az összeszedettség, szolgálatrakészség, lelkiismeretesség jellemezte egész pályáját. Kapos Nándor olyan művész, aki szeret végére járni a dolgoknak, megveti a félmegoldásokat, idegen tőle a hevenyészettség, a hebehurgyaság. A jónevű festőket a rosszul informáltak amolyan bohém figuráknak képzelik el. Kapos Nándor épp az ellenkezője mindannak, amit bohém festő tulajdonságaiként szellőztetnek a rentabilitásra készülő újságok pletykarovatai. Rendkívül felelősségteljesen dolgozik, a hivatásával járó kötelességeket pontosan teljesíti, feladatait rendszeresen és körültekintő beosztással végzi el, a rögtönzésre csábító alkalmakat elkerüli, a mesterségbeli problémákra nem sieti el a választ. Művészi teendőit analitikusan közelíti meg, festői megrásait olykor több változaton át fejleszti végleges képi renddé, szívesen foglalkozik a festés anyagtani eljárásaival, s akkor érzi magát elemében, amikor a kolorisztikus finomságokhoz sajátos festékanyagot, célravezető ábrázolásmódot talál. Nem véletlen tehát, hogy legemlékezetesebb eredményeit mint restaurátor érte el. A Képzőművészeti Főiskolán több mint húsz esztendőn keresztül volt a restaurálás professzora, ifjú szakemberek évjáratainak hosszú sora került ki a tanszékéről. Pedagógiai munkásságának köszönhető, hogy a történeti értékű festmények és falképek konzerválása hazánkban már nem okoz különösebb gondot. Érthető viszont, hogy a jelentős műtárgyakkal való tapintatos bánásmód egész életformáját meghatározza, s ha a saját képeinek alkotásába kezd, ugyanazzal a gondossággal fog munkához. Ezek után azt lehetne hinni, hogy Kapos Nándor művészetét valamiféle desztillált elvontság, okos számítás határozza meg. Nem ellentmondásos mégse, hogy piktúrája árnyaltan hangulatos, sok benne a poétikus elem, életműve vallomások sorozatának fogható fel. Mostani kiállítása is azt tanúsítja, hogy Kapos Nándor érzékeny kedéllyel, érzelmi megérintettséggel fest. Véleményét a világról igencsak differenciáltan alakítja ki, nagyfokú megértéssel nézi az embereket és a tényeket, s mikor képet alkot, megérzései szerint válogat a látványok között. Félreérthetetlenül felismerhető, hogy művészi tevékenységének állandó ihletője a természet, s mégsincs semmi panteisztikus vagy meghatottan merengő a festészetében. Kállai Ernő csupán néhány posztéifját látva is észrevette, hogy Kapos Nándor milyen nemes emberséggel, romlatlan őszinteséggel készíti képeit. A lankás domboldal, az őszi csend, a csordogáló patak mellett pályakezdésétől sokat foglalkozott a dolgozó, fáradó, termelő emberrel, s produkciójában mégse szembetűnő az úgynevezett munkás-tematika. Főként azért, mert a tájakat, az erdőrészleteket is humanizálja, a kubikosokat, a vályogvetőket, horgászokat is a saját lelkiállapotának megfelelően idézi fel. A lírai attitűd teszi művészetét meghitté. A különböző festékréteg alól felfénylő színek, egyfajta szomorkás vonás, talán az árnyékok gyakori alkalmazása miatt tűnik művészi magatartása töprengőnek, kissé befelé fordulónak. Lehet, hogy az általa a kifejezés gyengédségét, a hangvétel fojtottságát. De Kapos Nándor nem azért mestere a festés különböző technikáinak, hogy pasztellhatást színes krétával érjen el s ezáltal veszélyeztesse festményeinek élettartamát. Különböző műanyagok használatával műveit szinte sérthetetlenné rögzíti, se nedvesség, se hőmérsékletváltozás nem árt képesnek. Az érzelmi érzékenység se szorítja benne háttérbe a festészeti anyagtan tudását, hiszen a műgond legegyénibb jellemévé vált. Tehetségének mintha ez lenne legszimpatikusabb vonása, a mesterség szakszerű gyakorlata mellett is érvényesülő szíves együttérzés, szemérmes természetszeretet, rászedhetetlen bizalom. Pogány O. Gábor 1926