Kapos Nándor kiállítása (Képcsarnok Csók István Galéria, Budapest, 1970)

KAPOS NÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A CSÓK-GALÉRIÁBAN KATALÓGUS olyannyira kedvelt pasztelles traktálás eredményezi OLAJ-AKRIL Kert ünnep Csobánkai utca Csobánkai utcarészlet Kiránduló Fiú és öreg fa Patakparton Szarvastér Kis botanikus kert Budai dombok Csendélet Csónakázók Vértesszöllős I. Nyaraló Arató munkás Noszvaji istállók I. Noszvaji istállók II. Noszvaji karám Tehén a patakban Csobánkai udvar Zebegényi vasúti híd Vasárnap délelőtt Vértesszöllős II. Táj figurával Pancsoló kislány Festő a parkban Szabadsághegyi részlet PASZTELLEK Női portré Csúcshegy alján Gyomláló Farkasrét Kert Budán Gellérthegy Hazafelé Nemzeti Galéria tulajdona Nemzeti Galéria tulajdona 54x8'4 80x60 55x68 88x61 60x80 70x90 50x70 40x70 50x60 50x70 45x65 50x70 50x55 45x55 50x70 60x80 60x80 60x80 55x80 60x80 60x80 55x30 50x65 50x70 60x80 18x25 22x26 18x26 22x43 30x45 32x40 29x40 Budafok felett II. Óbudai téglagyár I. Hármasha tárhegyen Sínaiai park Tabán Csúcshegy Dunakanyar Zengei művésztelep parkrészlet Városligeti részlet I. Városligeti részlet II. Városligeti részlet III. Tatai táj 29x25 Sinaiai hegyvidék Zugligeti nyaraló óbudai téglagyár II. 18x25 Csend 45x34 Mosónő I. 44x37 Mosónő II. 35x46 Vályogvetők I. 31x44 Kazlak között 32x44 Fűrészelők 36x46 Gellérthegyi táj 36x44 Agyagbánya 35x45 PASZTELLEK Koloska völgye Kilátás a Csillaghegyről Óbudai részlet Dorogi táj Benzines hordó OLAJKRÉTA PASZTELL Nemzeti Galéria tulajdona Szabadsághegyi részlet I. 25x29 Szabadsághegyi részlet II. 25x29 Kilátás a Hármashatárhegyről 25x29 Már vagy harmincöt esztendeje annak, hogy Ka­pos Nándor először szerepelt képeivel a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum kiállításain, a Munká­csy—Céh, a Szinnyei Társaság fiataljainak tárlatain. Neve azóta is elég gyakran volt olvasható a külön­böző katalógusokban, a felszabadulást követően pe­dig a művészeti közélet krónikáiban. S habár soha se tartozott a sokat szerepelgető személyiségek kö­zé, hírneve mégis bejárta az országot. A közvéle­mény előbb mozgalmi tevékenységéből ismerte meg, utóbb pedagógiai munkásságának jutott széles kö­rű elismerés. Ideje már annak, hogy mint festőt is számontartsa a közönség. Pedig a második világháború előtti és alatti években Kapos Nándor mindenek előtt kiállított ké­pei révén lett népszerű a tárlatlátogatók körében. A Nemzeti Szalon és a Műcsarnok termeiben a műba­rátok minduntalan találkozhattak műveivel, melyek — Kállai Ernő szavai szerint — „rokonszenvesen ko­­moly, egyszerű és tisztán megformált munkák voltak és emberségükben igen mélyérzésűek, természetesek." Kapos Nándor festményeit — mint akkor — azóta is a tartózkodó színhasználat, a formai fegyelem, a szerény témaválasztás tette vonzóvá, az a tudatos törekvése, hogy minél tömörebben, lehetőleg szűk­szavúan mondja el élményeit, látomásait. Ilyetén megjelenése a képzőművészet fórumain már csak azért is szokatlan volt, mert sikert csak a nagyhan­gúak, a gyorsbeszédűek, az eredetieskedők, a fenn­héjárók remélhettek kivívni maguknak. S ő mégis mértéktartóan, magától értetődően festett, úgy adta elő mondanivalóit, hogy közben kerülte a feltűnést, nem kívánta műveivel megrengetni a világot, annál alaposabb műgonddal érlelte egy-egy kompozíció­ját, munka közben mindig is nagy figyelmet fordí­tott a szabatos kifejezésre, a választott motívum gazdaságos megjelenítésére. Ez az összeszedettség, szolgálatrakészség, lelki­ismeretesség jellemezte egész pályáját. Kapos Nán­dor olyan művész, aki szeret végére járni a dolgok­nak, megveti a félmegoldásokat, idegen tőle a he­­venyészettség, a hebehurgyaság. A jónevű festőket a rosszul informáltak amolyan bohém figuráknak kép­zelik el. Kapos Nándor épp az ellenkezője mindan­nak, amit bohém festő tulajdonságaiként szellőztet­nek a rentabilitásra készülő újságok pletykarovatai. Rendkívül felelősségteljesen dolgozik, a hivatásával járó kötelességeket pontosan teljesíti, feladatait rendszeresen és körültekintő beosztással végzi el, a rögtönzésre csábító alkalmakat elkerüli, a mester­ségbeli problémákra nem sieti el a választ. Művé­szi teendőit analitikusan közelíti meg, festői megrá­­sait olykor több változaton át fejleszti végleges ké­pi renddé, szívesen foglalkozik a festés anyagtani eljárásaival, s akkor érzi magát elemében, amikor a kolorisztikus finomságokhoz sajátos festékanyagot, célravezető ábrázolásmódot talál. Nem véletlen tehát, hogy legemlékezetesebb ered­ményeit mint restaurátor érte el. A Képzőművészeti Főiskolán több mint húsz esztendőn keresztül volt a restaurálás professzora, ifjú szakemberek évjáratai­nak hosszú sora került ki a tanszékéről. Pedagógiai munkásságának köszönhető, hogy a történeti értékű festmények és falképek konzerválása hazánkban már nem okoz különösebb gondot. Érthető viszont, hogy a jelentős műtárgyakkal való tapintatos bánásmód egész életformáját meghatározza, s ha a saját ké­peinek alkotásába kezd, ugyanazzal a gondosság­gal fog munkához. Ezek után azt lehetne hinni, hogy Kapos Nán­dor művészetét valamiféle desztillált elvontság, okos számítás határozza meg. Nem ellentmondásos még­se, hogy piktúrája árnyaltan hangulatos, sok benne a poétikus elem, életműve vallomások sorozatának fogható fel. Mostani kiállítása is azt tanúsítja, hogy Kapos Nándor érzékeny kedéllyel, érzelmi megérin­­tettséggel fest. Véleményét a világról igencsak dif­ferenciáltan alakítja ki, nagyfokú megértéssel nézi az embereket és a tényeket, s mikor képet alkot, megérzései szerint válogat a látványok között. Fél­reérthetetlenül felismerhető, hogy művészi tevékeny­ségének állandó ihletője a természet, s mégsincs semmi panteisztikus vagy meghatottan merengő a festészetében. Kállai Ernő csupán néhány posztéifját látva is észrevette, hogy Kapos Nándor milyen ne­mes emberséggel, romlatlan őszinteséggel készíti ké­peit. A lankás domboldal, az őszi csend, a csordo­gáló patak mellett pályakezdésétől sokat foglalko­zott a dolgozó, fáradó, termelő emberrel, s pro­dukciójában mégse szembetűnő az úgynevezett munkás-tematika. Főként azért, mert a tájakat, az erdőrészleteket is humanizálja, a kubikosokat, a vá­lyogvetőket, horgászokat is a saját lelkiállapotának megfelelően idézi fel. A lírai attitűd teszi művészetét meghitté. A kü­lönböző festékréteg alól felfénylő színek, egyfajta szomorkás vonás, talán az árnyékok gyakori alkal­mazása miatt tűnik művészi magatartása töprengő­nek, kissé befelé fordulónak. Lehet, hogy az általa a kifejezés gyengédségét, a hangvétel fojtottságát. De Kapos Nándor nem azért mestere a festés kü­lönböző technikáinak, hogy pasztellhatást színes krétával érjen el s ezáltal veszélyeztesse festmé­nyeinek élettartamát. Különböző műanyagok hasz­nálatával műveit szinte sérthetetlenné rögzíti, se nedvesség, se hőmérsékletváltozás nem árt képes­nek. Az érzelmi érzékenység se szorítja benne hát­térbe a festészeti anyagtan tudását, hiszen a mű­gond legegyénibb jellemévé vált. Tehetségének mintha ez lenne legszimpatikusabb vonása, a mes­terség szakszerű gyakorlata mellett is érvényesülő szíves együttérzés, szemérmes természetszeretet, rá­­szedhetetlen bizalom. Pogány O. Gábor 19­26

Next