Würtz Ádám grafikái (Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, 1970)
Würtz Ádám művészetéből a szívnek és a gyakorlott kéznek rendkívül változatos világa burjánzik elénk. Ezt a gazdagságot már-már a népművészet formagazdagságával lehet összehasonlítani. De nemcsak az újrateremtett formákról és a vonalak kincselfogott hálójáról van itt szó. Ezeknek a megjelenésén túl, arról a kisugárzásról kell szólnunk, amely körülveszi e grafikusművészünk tollrajzait, a színes linókat és rézkarcait. És épp ez a lényegesebb! Ez a magávalragadó, hangulatkeltő erő. Ebben a teremtett világban, és bőségben az okos szerkesztés egyensúlya uralkodik. Nem annyira az önkívület, inkább az ember és helyzetmegértés, a mély humor, derűs irónia varázsa, a groteszk izgalma, és a mese egyszerűen szép lebegése kísért. Hogy jelképesen szóljak én is — mégpedig rajza alapján —, azt kell mondanom, hogy Würtz művészete olyan, mint az a keze, amely a világ és a valóság zsúfolt tornyai és az életrajzokkal kitöltött sejtjei közül kitárt ujjaival nyúl föl a felhők közé... A táguló tenyér közepén a hal, hogy Óperenciákat idézzen ... Az ujjak hegyén különös csillagok és a virágarcú nap és a gyerekek emberarccal mosolygó holdja ragyog . . . — És a feketével-fehérrel írt jeleinek tükréből csak egy merevrendű kaleidoszkóp-világ tükre és érdekessége ragyogna ránk? — . . . Nem! ... Ez a hasonlat csak összeikrásodó képrendszereinek biztos állású, gazdag szerkezetére mondható . . . Maga az ábrázolás, a megalkotott grafikai mű épp a rajzok természetes mozgásával és alakjai- Caleidoscop