Altorjai Sándor (Budapest, 1971)
„120 millió éves bolhát fedeztek fel.. Első Mesterem elbocsátó kiáltozása jut még eszembe: „Fiam! Vadonatúj létértelmezést! Kimondani a kimondhatatlant! Sok szerencsét!” Most mit mondjak? „Könyörgök Uram, nem ródd fel nekünk ezt a vétket, mert balgán vétkeztünk.” (Mózes IV. könyv XII. 11.) Altorjai Sándor (Újsághír) k- «*cIm Vii■ppp 1933-ban születtem a vízöntő jegyében. Először kondás, aztán katona, majd színész akartam lenni. Végül patikus diplomával a zsebemben festésre adtam a fejem. Mestereim voltak: Tamás Ervin, Fenyő A. Endre, Fényi Géza, Hincz Gyula, Barcsay Jenő. A Dési Huber-körben kezdtem. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, a Balaton-vidék vonzott, Szigliget. Ez időhöz kapcsolódnak az u. n. szürnaturalizmusba sorolt képeim, kitanultam a kőművesmesterséget és egyéb építőipari szakmákat, ekkoriban vonzott a pop-art, a filozófia érdekelt, szavaltam, csináltam mozaikot, kedveltem a kollázst, általában nagyméretű képeket készítettem, elmerültem az ősi tanításokban és feszélyezett, hogy vak vagyok. Majd a gyagyaizmus volt döntő befolyással rám. »„Éppen ez a nyomorúság, hogy az ember a balgaság foglya, hogy tévelyeg, hogy csalódásban él!” Dehogyis: ez annyi, mint embernek lenni!..., mintha egy pompás paripát boldogtalannak neveznénk, mert... nem eszik palacsintát.« (Erasmus: A Balgaság Dicsérete) E kiállítás főleg a belátás és szelídség terméke, szilvalekvárkeverés, leszerelt varázsló szolgálati emlékei, hideg szerencsében naftalinszagú civil-öröm, néha megkövülten, tényleg érthetetlen az egész állhatatosan derékig gázolva a gusztustalanságban, az anyag orrom előtt szellemet idéz. Fényes bizonyíték! Ha tűröm.