Benczédi Sándor és Cs. Erdős Tibor (Kolozsvár) kiállítása (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971)
KOSZONTO A romániai Erdélyből jövő művészeket köszöntjük. Az évek óta emlegetett kulturális és művészeti barátságnak egy szerény megnyilatkozását üdvözöljük Benczédi Sándor és Cs. Erdős Tibor budapesti és martonvásári kiállítása alkalmából. Méltán feltehetik felénk a kérdést az Erdélyben élő magyar művészek, mint ahogy mi magyarországiak is feléjük, mit jelent a szocialista barátság, szomszédság, ha nehezebben jut el az emberi megnyilatkozások minden nép számára egyformán érthető nyelvet beszélő képzőművészet, mint távoli országokba. Az egymás művészetének jobb ismerete, a kölcsönhatások, a fejlődés nem csak a hivatalosan rendezett kiállításokon történik, mint legutóbb a Budapesti Kisplasztikai Biennálén is, ahol a romániai szobrászok szép anyagát láthattuk, ez alkalommal először. Minden igaz képzőművészeti kapcsolat és megismerés útja egyéni kiállításokon alakulhat ki, amint a zenében is az egyéni koncerteken ismerhetjük meg egy nép zenekultúráját. Benczédi és Erdős műveit nem ismerem a fent vázolt okok miatt, tehát művészetükről nem írhatok. Nyilván, mint Erdély fiára gondolt rám a rendezőség, hogy üdvözöljem e helyi erdélyi kollégáinkat, amit szívesen teszek, mert mindent meg kell tennünk a közeledés érdekében. Bizonyos vagyok benne, hogy a Széchenyi István Klub által rendezett budapesti és martonvásári kiállításnak folytatása lesz, hisz Képzőművész Szövetségünk eddig is eredményesen tevékenykedett a nemzetek művészetének mind jobb megismerése érdekében, hazai és külföldi kiállítások bemutatásával. Megbecsüléssel és baráti szeretettel köszöntöm a kiállítókat. Budapest, 1971 november 17. Borsos Miklós Az ember mindig kíméletlen mások gyarlóságaival szemben. Ha pedig művész, kötelessége kíméletlennek lenni. S hogy félreértés ne essék, s nehogy célt tévesszen az intelem, vagy nehogy ne vegyük magunkra: a művész, intelmeiben mindig nagyítja, fölnagyítja, robbanásig telíti a valóságosat lehetségessel és elképzelhetővel, egészen addig, amíg az élet igazsággá sűrűsödik, megrendítő, vagy megkacagtató igazsággá, s fényében öntudatlanul magunkat szemléljük, borzadva vagy kárörvendezéssel. Hogy mennyivel nehezebb ebben az utóbbiban, a boldog könyvek katarzisában részesíteni felebarátainkat, mi sem bizonyítja ékesebben, mint a humor apadása — minden művészetben. A szobrászatban pedig egyenesen fehér holló, nemcsak a humor, de már egy kevéske derű is. Az ember csak azt ismerheti oly behatóan — mint Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművész a járókelőket, az embereket, pályatársait — akit nagyon szeret, s csak annak meri megmondani, oly keresetlen őszinteséggel a véleményét, mint ő, akitől nem fél, s akitől elvárja, hogy ugyanolyan őszinteséggel válaszoljon. Tessék hát nyugodtan nevetni. Senki sem haragszik meg érte. A felesleges dudoroktól és portól megszabadított folyami kövekben s balladás szenvedéllyel megfaragott faszobraiban másfajta erő feszül. Tragikusabb és közérdekűbb mondanivalók. De ezeket sem azért hozta el, hogy elkeserítsen nevettünkben, hanem ugyanazért, mint amiért kisszobraiban kinevet és kinevettet: megtisztulásunkért.. . Kolozsvár, 1971. szeptember. BANNER ZOLTÁN