Pogány Géza festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1971)
A réz sokszínű csillogása, az ólom ezüstössége, a fekete mélysége, az ércek, kövek csillámló felülete, az erdőkbe vesző utak magányossága, a fény, a színek kavargása ragadja meg a szemlélőt, ha megáll Pogány Géza cementbe ágyazott színes, plasztikus falképei előtt. A plasztika elősegíteni kívánja a kompozíció csillogását. A sokirányú fény mindenhol talál magának felületet, ahol fel-felvillanva hangsúlyozza, kiemeli a festői mondanivalót. A balatonszéplaki Nemzetközi Újságíró Üdülőklubjában hatalmas felületet borít be Pogány Géza plasztikus falképe, így még senki sem vallott a Balatonról: a réznádszálak hajlongva suhogó erdeje mögött sárga és vörösréz vitorlák díszítik a Balaton kitárulkozó panorámáját. Lehetetlen szabadulni e látvány erejétől és varázslatos hatásától. S egy más világ bontakozik ki a Dunai Vasmű Üdülőjének portálfalán, érc-erdőbe nyíló út vezet a teljességhez. A szilícium-fák fölött borongós nap fénylik, csillog a falfelület. Ércbe olvadt festészet ez, különös, egyéni és magával ragadó. A harmadik, Veszprém új főterét díszíti egy hatalmas háztömb alsó szintjén, elérhető karközelségbe hozva a badacsonyi bazalt orgonák ihlette indás-bozontos erdőt. A természet színeit idézi föl éles, kontúrokszegte plasztikussággal. A táblaképeken is megjelenik ez a plasztikus festészet. Hol az alumínium-vörösréz alkalmazásával, kék-vörös színekkel hoz létre festőién rendezett együttest, mint pl. Töredékeken, hol meg, az Égitestek c. képén tárul fel a fehérbe, aranyba, zöldesbe, feketébe olvadó gömbök és karikák váltakozó kozmikus világa. A Delelő Nap selymes fehérje körül kirobban a fény. A Fekete sereget megjelenítő falkép-terven a kidomborodó lovasok páncélzata, a vértek sokasága segíti elő a fény játékát, ellensúlyozva a középkori lovassereg komor megjelenését. A Március 15-e forradalmi-ujjongó tömege ismét egy új elképzelés megvalósítása. Ez a technika nagyon alkalmas az ércek világának sejtelmes, de mégis reális megfogalmazására. Mennyi mindent lehet a kövekről elmondani, színeikről, formáikról, belső-külső rendjükről. Ezek a „kőcsendéletek” szép, gazdag és izgalmas felületei bravúros technikával készültek. Olyan természeti látványon alapuló festői mondanivaló valósul meg e képeken, amely nemcsak csillog és ragyog, de bepillantást enged e csillogás mögé, az önmagukat felépítő kőzetek titokzatos és nagyszerű rendszerébe. Mindezek láthatóan jól kapcsolódnak a mai építészethez, elősegítve a falakon a fény-árnyék játékának vizuális örömét. De nemcsak kristályokat láthatunk a kiállításon. Régi emlékek és új élmények ötvöződnek a gondosan megmunkált felületeken. A Szabadság Géniusza égitestek közt repülve hozza a világosságot. A Magány egyáltalán nem riasztó egyedülléte, vagy az Ablak előtt aktjának szépsége, életöröme, a nap felé tárulkozó figurák ősi vágyódása, mind-mind csak gazdagítják a festő témakörét. Takács Tibor