Tóth B. László festőművész kiállítása (Szőnyi István Terem, Miskolc, 1971)

Egy olyan művész kiállítását láthatja most a közön­ség, akinek az a legfőbb célja, hogy minél több ember számára maradandóvá tegye a szépet. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, minden eszköznek a birtokában van. Festeni Csók Istvántól tanult. Színeit a fák, vi­rágok, gyümölcsök s emberi arcok ihletik. Fest csend­életet, tájat és figurális képeket. Tájképei arról val­lanak, hogy nagyon szereti a természetet és sok időt tölt a szabadban. De az embert is éppen úgy tisz­teli: tájképein gyakran látni alakokat vagy épülete­ket-az embert és alkotásait azért, hogy valahogyan ott legyen a képen az ember is a természettel együtt. Az épületekben - éppenúgy, mint más témáiban - elsősorban a festőiséget keresi meg. Ezért olyan ola­szos, egyik képén, az árkádok romantikája. Ügyel arra, hogy munkái, szépségük mellett, érdekesek is legyenek. Az érdekesség kedvéért gondosan tömörít. Ezt jól segíti elő munkamódszere is: séta közben csak ceruzát és jegyzetfüzetet visz magával, ha olyas­valamit lát, ami megfestésre készteti, vázlatkönyvébe feljegyzi. Otthon, a műtermében alkotja képpé a lá­tottakat a vázlatok nyomán. Addigra az élmény leszű­rődik benne s csak a lényeg marad meg: azt adja vissza formákban és színekben. A színeket mindig csak az emlékezetére bízza, azért olyan hervadhatatlanul frissek. Egyik ismertetője „szemgyógyító színeknek” nevezte őket, igen költőien és hitelesen. Impresszio­nista. Módszere biztosítja, hogy képei sohasem lesznek a természet puszta másolásai, hanem mélyen átélt kompozíciók. Természet szeretete viszont nem engedi, hogy elszakadjon tőle. Természetelvű. Minden évszak gazdagon nyújtja neki a témákat: a tél zúzmarái, a tavasz zendülései, a nyár érettsége, az ősz suhanása egyaránt ihleti, éppenúgy, mint Vivaldi dallamos, mégis klasszikus muzsikáját. Szép, derűs, világos képeihez a legalkalmasabb festéket használja biztos kézzel és ki­tűnő ízléssel, az ősi temperát, amellyel a miskolci asztalosfestők oly sok borsodi és abaúji műemlék­templom deszka mennyezetét és padjait virágozták az elmúlt századokban, a régiek és a mi szemünk gyö­nyörködtetésére. A temperát főként azért szereti, mert kiválóan alkalmas kedvelt világos, könnyed szí­neihez és az atmoszférikus hatás eléréséhez. Kisebb képein gouache-val éri el szinte ugyanazt a hatást. Szándéka: elmélyedni a hazai tájak szépségeiben. Fes­tett a Dunántúlon, a Balaton környékén, a Tisza mentén, a Nagyalföldön s újabban Buda dombos, vál­tozatos, sok szépségű tájain. Színei s­eges­s égi és földi színei) mindig tiszták, mint a magas hegyek fölötti derűs­égé, vagy a rajta úszó fehér felhőké. Eszközei­vel és tudásával sikerült céljait elérnie: maradandóvá tudta tenni a szépet a képeit szemlélő emberek szá­mára, megunhatatlanul és feledhetetlenül. Tóth B. László 1906-ban született Dadon. A Képző­­művészeti Főiskolát 1928-ban végezte el. Csók István volt a mestere. Tizenkét önálló kiállításon találkozott vele a közönség és részt vett minden jelentős hazai csoportos tárlaton. Kiállítása volt Jugoszláviában is. 1957-ben egy hónapot töltött Lengyelországban. A Nemzeti Galéria tizennyolc képét vette meg. Alko­tásainak magángyűjtői is vannak. Bottyán János A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT TÓTH B. LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1971. NOVEMBER 19-ÉN PÉNTEKEN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA TOK MIKLÓS A VÁROSI TANÁCS VB ELNÖKHELYETTES: SZŐNYI ISTVÁN TEREM MISKOLC, SZÉCHENYI ÚT 21-2­3. MEGTEKINTHETŐ: 1971. XI. 19 -XII. 3. HÉTKÖZNAP 9.30- 18 ÓRÁIG SZOMBATON 9-14 ÓRÁIG

Next