Czétényi Vilmos ferstő és grafikusművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1972)

A KIÁLLÍTÁST RENDEZTE: KOVÁCS BÉLA KATALÓGUSTERV: CZÉTÉNYI VILMOS FOTÓ: VATAY ELEMÉR­ SZAMOS IVÁN A KATALÓGUSBAN REPRODUKÁLT MŰVEK: KÖVÉVÁLT, címlapon VÍZIÓ, 2. oldal MEDITÁCIÓ III. 4-5. oldal HÁBORÚ, 6. oldal MINT AZ ANYAFÖLD, 7. oldal MEDITÁCIÓ IV., hátlapon CZÉTÉNYI VILMOS festő és grafikusművész kiállítása. 1972. FÉNYES ADOLF terem. Budapesten születtem 1928-ban. 1943-ban az Iparművészeti Isko­la, 1946-ban a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lettem. Ber­­náth Aurél, Bencze László, Berény Róbert és Domanovszky Endre voltak mestereim. Sokat köszönhetek még Barcsay Jenő mester­nek és Rabinovszky Máriusz művészettörténésznek. Részt vettem a népi kollégista mozgalomban. Alapító- és vezető­ségi tagja voltam a Misztótfalusi Kiss Miklós Népi Kollégiumnak. Később a Dési Huber István Népi Kollégium tagjaként végeztem főiskolai tanulmányaimat. 1953-ban készítettem el diploma­mun­kámat. Az 1954—59-es évek az indulás nehéz évei. Ebben az időben ala­kult a Fiatal Képzőművészek Alkotóközössége, ennek szintén ala­pító, később vezetőségi tagja voltam. 1959-ben a Kirakatrendező Iskola tanára lettem. Itt rajzot és rek­­ lámgrafikát tanítok. Számos országos és csoportos kiállításon szerepeltem. Első ön­álló kiállításomra csak 1965-ben került sor a Dürer-teremben. Ezt követték 1966-ban a kispesti, 1967-ben a várpalotai, 1968- ban a szekszárdi Múzeumban megrendezett kiállításaim. Tanulmányúton a Szovjetúnióban, Csehszlovákiában, Ausztriá­ban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Franciaországban és Olasz­országban jártam. Kiállított munkáim monotypiák. Több év óta tartó kísérletező kedvből egy olyan belső igényből születtek, hogy valamiképpen meghaladjam a hagyományos technikák által nyújtott kifejezési lehetőségek határait. Soha nem érdekelt a technika önmagáért, elsősorban mindig az önkifejezés kényszere vezetett. Alkotó módszerem a belső látomásra épül. Kísérleteimben is úgy érzem, mindig szem előtt tartottam a fő célt — amiért min­dent érdemes megpróbálni — az embert. Az emberi tartalmak, az emberi méltóság és erő, az ember drámái, érdeklődésem te­rületei. Életem legszebb és legfájdalmasabb élménye marad mindig, az ember.

Next