Kurucz D. István kiállítása (Képcsarnok, Szeged, 1972)

Szegedi tárlatával kapcsolatosan Kurucz D. István festészetének az alföldi iskolához való tartozása kap hangsúlyt. A Tiszaparti metropolis légköre, Hódmezővásárhely közelsége a közönséget még érzékenyebbé teszi Népköztársaságunk érdemes mesterének a nagy magyar síksághoz fűződő kötődései megértésében. Az alföldi piktúra azért gyakorolt mostanában erős befolyást a kulturális közvéleményre, mert a hagyo­mányok mellett egy sor társadalmi probléma is motiválta időszerűségét, a falusi életforma, a paraszti gondolkodás megismerését, a föld és népe sorsának művészi kifejezését. S mivel ezek az érdekfeszítő kérdések még sokáig fogják foglalkoztatni a töprengő elméket, az érző szíveket, a toronyházépítés és az urbanisztikai iparkodás korában is igen tanulságos marad az Alföld művészeinek példája. Mint az alföldiek második nemzedékének Benjáminja indult el a maga útján Kurucz D. István már vagy harmincöt esztendeje. Sárhelyen született, mint Tornyai János. Szőnyi István szabadiskolájában kezdte ta­nulmányait, a Képzőművészeti Főiskolán meg Rudnay Gyula növendéke lett. Példaképeitől azt látta, hogy a lelkiismeretes festő szívesen szolgálja műveivel szülőföldjét, a falvak, tanyák dolgozó népét. Tanítómes­terei mellett az is tudatosult benne, hogy ez a fajta szolgálat nem könnyű, s ha végigkíséri a művészt egész munkálkodása során, becsületes együttérzést, tántoríthatatlan hűséget követel. Kurucz D. István már a második világháború idején is félreérthetetlenné tette hovatartozását- Kiállításra került képei akkoriban a Viharsarok nyomott hangulatát, a falusiak nehéz helyzetét tükrözték, azt a félelmetes kiszolgáltatottságot, mely együttjárt a paraszti léttel. Megrendítő állóképeket komponált pályája elején. Az évszázadok nélkülözésétől megmerevült szokásokat, mosolytalan arckifejezéseket, félszeg moz­dulatokat festette, úgy számolt be gyermekkori emlékeiről, hogy közben megalkotta Hódmezővásárhely képzőművészeti szociográfiáját. Felakadt tekintetű, szomorú figurái gondot, válságot személyesítettek meg, a befelé forduló, elmagányosodó lélek szenvedéseire utaltak. A felszabadulást megelőző évtizedben az ilye­tén ténymegállapító irodalom, művészet tüntetett legintenzívebben a haladás mellett. Kurucz D. István illúziómentes népi realizmusa megfelelt az egykori falukutató írók hangvételének, első festményei nem sokkal azután jelentek meg a nyilvánosság előtt, hogy végre napvilágot láttak Kiss Lajos remekei, „A szegény ember élete”, „Szegény asszony élete”. Kurucz D. István szinte tárgyilagosan mérte fel társadalmi tapasztalatait, azokkal tartott, akik leírásaik pontosságával, a vérlázító esetek szabatos krónikájával követték el annak idején az osztályellenes izgatás vétkét. Nem előzmények nélkül való ez a higgadtan fogalmazott tanúvallomás a piktúrában sem. Nagy Balogh János tanúskodott ekként Kispesten, Nagy István pedig pihenéstelen vándorlásainak mindahány állomásán. A könnyelmű általánosításokra hajlamosak azt hitték, hogy a háború után Kurucz D. Istvánnak nem lesz többé oka a nagy csend, a mindennapos küszködés festészetét folytatni. Ma már az idomlapok bűvészei is kezdik sejteni, hogy a legtiszteletreméltóbb ipari forradalom se tünteti el egyik napról a má­sikra az emberi együttélés örökölt formáit. A földműves lakosság életvitele még sokáig el fog térni más foglalkozási ágak megszokott körülményeitől. Anyagiakban, tudnivalókban se gyarapszik problémamentesen egyszerre, egységesen és rohamosan az egész ország. Éppen ezért Kurucz D. István festészetének alföldi szellemisége, tanyasi tematikája - a szocialista építés előrehaladottabb szakaszában se vesztett semmit aktualitásából, festői hiteléből. Sok minden van Kurucz D. István művészi alkatában, festői dialektusában, ami megfelel a vásárhelyi hét­köznapok rendezett nyugalmának, a mezőgazdaságban dolgozók szemlélődő életritmusának. A kurucz­­képekben mindig akad valami végleges, valami befejezett, lehatárolt, határozott, egyensúlyuk sohase billen meg, közlendőik sohase kétértelműek, jelentésük világos, vizuális érvelésük logikus. Értelmüket nem a vulgáris közérthetőség igazolja, hanem az okos képépítés, az életszerű jelképek meggyőző ereje. A látvány átírtan, megszerkesztetten jelentkezik Kurucz D. István művein, az érzelmek, eszmék áttételesen tanús­kodnak az egyének és közösségek életében felgyülemlő ellentmondásokról, bonyolult hiedelmekről. Festőnk legvonzóbb erénye a rendteremtés, a tömör áttekintés, az, hogy le tudja jegyezni a mozgás jellemzőit, a szorongások eredőit, a látszólagos egykedvűség mélyen lappangó feszültségét. Mindezt az ábra megszerve­zésével, a képfelület gazdaságos kitöltésével éri el. Kisméretű fesményei is monumentálisak, mert mellőzi a részleteket, a lényegre szorítkozva érzékelteti tárgykörét. A nagyvonalúság, a szűkszavúság, az összefoglaló képesség, az orientáló célzat miatt tekint­hető Kurucz D. István tipikus freskófestőnek. Minden jelenséget, minden gesztust ugyanis a környezetével képszerű kölcsönhatásban láttat, az impressziót vagy a cselekményt alapformákba foglalja. Mai piktúránk­­ban nála érthető meg igazán, miként lett hat-hét századdal ezelőtt a kis ikonból nagy falfestmény, hogyan lehetett a miniatúra a freskó előképe. Festménytechnikáját is ehhez a szerkezeti monumentalitásához fejlesztette ki, döglött gipsszel alapozott fatáblára, préselt lemezre fest, s az olajtemperával, tojástempe­rával ábrázoltakat viaszvasalás útján rögzíti és hangolja össze. Ez az eljárás bársonyos, meszes felülettel vonja be a képet, az üresen terpeszkedő pusztai végtelent is intimmé enyhíti. Tornyai János „nagy semmi”-je Így lesz Kurucz D. István kezén racionális geometria, távolba vesző páráival is emberszabású táj hazánk egyik lenyűgözően szépséges motívuma. Kurucz D. István nagyméretű falképen is bebizonyította már, hogy az igazi monumentalista tulajdonkép­pen az elhagyás művészetét műveli: kevéssel akar sokat mondani. A képzőművészetben is nő a tőmon­datos kifejezés tekintélye, mind több gyanú merül fel a bő lére eresztett magyarázatokkal, a formalista szószaporítással szemben. Az alföldi valóság jó alkalom a művészi hivatás komoly értelmezésére.

Next