Lengyel Lajos kiállítása (Budapest, 1972)

LENGYEL LAJOS KIÁLLÍTÁSA Üdvözlet Lengyel Lajosnak Kedves Barátom! Eddigi életműved végre megrendezett kiállításának alkalmából a minden alkotásért — fotókért, montá­zsokért, grafikákért, tipográfiákért és az ezek összességét reprezentáló nyomtatványokért, könyvekért — lelkesedő magam és mindenki nevében szeretettel üdvözöllek. Megtisztelt, hogy ennek az üdvözlésnek elmondására engem szemeltek ki, de mindjárt keresni is kezdtem e megtiszteltetés lehetséges okait. Találtam ilyeneket. Kortársak vagyunk, egy esztendőben születtünk, mindössze négy hónappal előztelek meg a fizikai létezésben. Más és más tájról, más társadalmi rétegből, más anyagi és szellemi körülmények közül jöttünk, de — vala­mikor a harmincas évek derekán — egy helyütt, egy atmoszférában, azonos vágyakban-szándékokban talál­koztunk — itt Budapesten. Te akkor már a Munka­körnek aktív és ismert tagja voltál, én pedig a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, és a CIAM magyar szekciójának — tagjaként próbáltam tenni, amire képes voltam. Személyes megismerkedésünk pontosabb dátumára, sajnos nem emlékszem. Közvetítője valószínűleg közös jó barátunk Fischer József volt, aki a CIAM-szekció és a „kassákista” Munka-kör között tartotta a kapcsolatot. Kassák Lajossal is ez időben ismerkedtem meg. Ez 1934 nyarán lehetett. Fischeréknél jöttünk össze, a Csejtei utcában, köztünk Breuer Marcel, aki akkor még Pesten szeretett volna gyökeret verni, és Kassák is. A népes társaság témája ez volt — amiből heves vita kerekedett — : politizáljon-e a művészet? Én rettenetesen izgulva — hiszen Breuer ellenében — az „igen” mellett érveltem és Kassák — ma is büszke vagyok rá — egyetértett velem. Ezt azért említettem, mert akkori álláspontomat azóta is érvényesnek tartom. Érvényesnek azzal a természetes differenciálódásával és gazdagodásával felismeréseimnek, hogy — ameny­­nyiben valamely emberi produkció valóban érdemes erre a disztinkcióra — lényege szerint kétféleképpen „politizálhat”. Közvetlenül, ahogyan a Te nagyszerű szociofotóid tették annak idején, és közvetve, ahogyan a Te, nevezzük összefoglalóan így: könyvművészeted teszi ezt, immár évtizedek óta. Az elsővel agitáltál, lelkiismereteket ráztál fel, tettekre izgattál a „fennálló társadalmi rend ellen”, s ehhez bizony szilárd meg­győződés és bátorság kellett; a másodikkal, ugyanezen a bázison, szellemi életszínvonalunk állandó emelé­séhez hatékonyan járultál — és járulsz hozzá napról napra ma is, alkalmasságunk, ízlésünk, műveltségünk folytonos gyarapításával és csiszolásával. Ez pedig azért óriási dolog, mert az anyagi életszínvonal állandó emelése — egyre inkább látjuk! — egyedül nem elégséges a szocializmus építéséhez és megvalósításához! Egész eddigi művészi munkádban tehát jól, becsülésre és szeretetre méltóan „politizáltál”! Csináld így továbbra is! Magam és a művészeti haladás minden híve nevében ehhez a legjobbakat kívánom Neked ezen a kiállításon. Budapest, 1972. VII. 25. MAJOR MÁTÉ

Next