Séday Éva festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1972)
Tárlatának sikeres rendje is ezen az elven alapul, a művek nem tárgyszerinti, vagy technikai elkülönülésben sorjáznak a falakon, műteremhangulat árad és azon belül érezzük a ritmust. A portrék igazságukban megerősödve, intimitásukban oldva jelennek meg előttünk. Többször figyeltem a művészt, amikor tájról, egy szoba hangulatáról, vagy arcról feljegyzést készít. Ekkor megszűnik számára minden, a térből kiesve már semmi mást nem lát, mint a tervezett festménye számára felfedezett világ egyre inkább sűrűsödő és kibontakozó körvonalait. Éreztem, amikor belső világának szellemi eszközeivel közelítette modelljét. Valami szent révülettel találkoztam, ami belőle kisugárzott (sok művészünknek javára volna) amikor a modell — a festő — festmény szálait eredményesen fonta egybe. A festményeken nem látjuk az Apocalypsis már itt járt, vagy várható rémeit. A művész az érzelemkeltésben is fegyelmezett és a kiállítás termét látogató vendég az alkotóban és az alkotásaiban töretlenül őrzött hitével hagyja el. KARDOSS BÉLA ? '' 'J LiBtfir■ ff % \ IPHLeft * -1: <Iy mi ,r^8rac '' >. 7*1. '' : SB/ * « *-1 I 1 % CSENDÉLET