Koch Aurél NDK-ban készült műveinek kiállítása (Vác Vak Bottyán Múzeum, 1973)

a szemlélőben a realisztikus ábrázolásnál megszokott jóleső felismerés, azonosítás örömét, hanem éppen egy-egy részlet túlhangsúlyozott, anyagszerű, naturalista volta miatt a személyek és tárgyak elvesztik realitásukat, elidegenednek, a térben lebegve időtlenné válnak. A kiállított művek legnagyobb része az NDK-ban tett utazásairól, a hazaitól különböző táj­struktúra adta élményekről számol be. Alkotásra ihlette a thüringiai erdő, a Harz-hegység, az Elba homokhegyekkel övezett völgye, a Szász Svájc, a Keleti-tenger viharos és napfényben fürdő vidéke, és sok lapján tűnik fel egy repülőút emléke. Ezeken a lapokon legtöbbször az akvarell gyors munkatempót követelő technikáját alkalmazza. Nagy mesterségbeli tudással rendszerint egyetlen szín tónusvariációit használja, a mély sötéttől a fokozatosan csökkentett sűrűségen keresztül a teljes kivilágosításig, felhasználva a fehéren hagyott foltok hatását is. A tárgyi elemek, a táj részletei csak utalásként tűnnek fel, noha a részletmegoldá­sok esetlegesnek hatnak, a látszólagos improvizációk hosszú kísérlet után kiérlelt technika tudatos alkalmazásai. Esetenként az akvarell mellé fedő- és temperafesté­ket kever, palettája itt változatosan kiszínesedik, felületei is indulatosabbakká vál­nak. Míg az akvarellnél elsősorban a fényben feloldódó atmoszféra problémája izgatja, ezt igyekszik megragadni, feldolgozni, szénnel és vörös krétával készült rajzain inkább a táj, a tárgyak konstruktivitását, szerkezeti felépítését követi lendü­letes, lényegre törekvő vonalvezetéssel. Nem befejezett ez az életmű, nem beszélhetünk egy teljesen eredeti módon kimunkált formanyelv megjelenéséről, a környező tárgyi valóság esztétikumára nagyon érzékenyen reagáló művész artisztikus megnyilvánulásait szemlélhetjük. Több közösségi igényt színházi téren kifejtett munkásságában találunk, ahol tech­nikai adottságai sikeresen szolgálják a megfogalmazandó társadalmi mondanivalót. Philipp Clarisse

Next