Fischer Ernő festőművész tárlata (Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtára, 1974)
A Budapesten lakó festők közül kétségtelen Fischer Ernőnek van a legszorosabb kapcsolata Szegeddel. Ugyanis 1959-től mostanáig — vagyis másfél évtizeden át —, a helyi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének művésztanára, illetve vezetője volt. Az ő pályája is jól példázza, hogy a nevelés és alkotás fogalmát nem lehet külön választani, hanem egymást kiegészítő, megtermékenyítő szintézisükben kell tekintenünk, értékelnünk őket, mert párhuzamuk, összhatásuk életre szólóan határozzák meg a mesterek keze alól kikerülő fiatal művésztanárok útját. Fischer Szegedhez kötődő állása, alkotó-nevelő hivatása eredményezte, hogy számos itteni nagyobb kollektív tárlaton való részvételén kívül, Tisza-parti városunkban — a jelenlegi egyéni rendezvényét megelőzően — 1962 és 1965-ben önálló jellegű bemutatkozásai is voltak. Modern hangvételű képei az elmúlt évek során nemcsak nálunk, de a fővárosi, sőt külföldi (New Delhi, Bécs és a svájci Winterthurban létrehozott) tárlatokon is figyelmet keltettek. Jól bizonyította ezt tavaly nyáron, a Műcsarnokban rendezett nagysikerű kiállítása is, melynek gazdag anyagából válogatták ki ezúttal a művész jelentős alkotásait. Fischer Ernő színekben fluoreszkáló kompozícióin az ember és az őt környező tárgyi valóság, a festő megjelenítő képessége által felfokozott erejű látomássá válik. Alkotásainak gondos, műves kidolgozottságát éppúgy méltányolnunk kell, mint képeinek sokrétű tartalmi értékeit, mellyel szűkebb-tágabb világunk egykori és mostani jelenségeinek egymásba ízülő sajátos karakterét tükrözteti. A modern piktúra stíluseredményeit kamatoztató alkotásai sokszor hazai és külföldi tájakat, városkép emlékeket, irodalmi és zenei élményeket idéznek fel. De asszociatív utalású figurális műveket és átírt jellegű