Modern műalkotások képzőművészeti kiállítás (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1974)
Passuth Krisztina f '"-V — .......................................................................................—......— ....... ........... Victor Vasarely: KOMPOZÍCIÓ Fernand Léger: KOMPOZÍCIÓ VIRÁGGAL Az 1900-as évek elején egész Európa művészi arca átalakult, átformálódott. Ahogy új házsorok, bérpaloták és bérkaszárnyák sorai emelkedtek a földből, ahogy új városrészek, sőt, új városok születtek a régiek helyén, ahogy megjelent a mozgó, falra vetített képsor — a film, ahogy az omnibuszok majd autók szorították le a gyalogosokat a sétautakról, ahogy az élet sebessége, forgalma, telítettsége ugrásszerűen nőtt, úgy alakult át, az egész életformával együtt a festészet s a szobrászat is. Korábban — egész a századfordulóig — Münchenbe mentek tanulni a festők, ott szívták magukba az éppen divatos stílust. 1905 után viszont már a modernebb, kiváncsi szellemű növendékek inkább Párizsban telepednek le, illetve az élénk, mindig változó összetételű és mindig eleven művésztársaság formálja az új irányzatokat. Ebben a nagyon tevékeny világban már értelmüket vesztik a régies, hagyományos formák, amelyeket jórészt az akadémiák poros szellemében örökítettek egymásra az egyes nemzedékek. A közvetlen látvány felületi fényképszerű visszaadása helyett a művészek azt szeretnék kifejezni, amit számukra a látvány jelent: erőt, dinamizmust, feszültséget, hitet, az adott társadalomból való kitörési vágyat. Ezen a téren a legnagyobb változást Picasso jelentette. Picasso művészete nemcsak forradalmat hozott, hanem valójában új korszakot nyitott a XX. sz.-i festészetben. Az ő irányzata, a kubizmus a tárgyakat, figurákat leegyszerűsítette, tömbszerűvé formálta, a szokványos csendéletek, tájképek vagy női aktok megteltek monumentalitással, energiával. Később, hosszú és egyedülállóan termékeny élete során Picasso simább, játékosabb, dekoratívabb képeket is alkotott, stílusát mindig gazdagítva, mindig készen arra, hogy valami egészen mást, újat hozzon létre. Pablo Picasso spanyol volt, Marc Chagall orosz, a nagy nemzetközi együttműködésben mindketten részt vettek. Chagall (aki még ma is dolgozik) magával hozta Oroszországból a földbe süppedő faházak, kék kupolás görögkeleti templomok, színes ruhájú parasztok emlékét. Meseszerűen naív, gyermeki világot teremtett ezekből az emlékekből, az 1910-es években azonban már felvértezte magát a modern művészet alkotási módszereivel, technikai megoldásaival. A kettő ötvözetéből látomásos erejű, felejthetetlenül szuggesztív vásznai születtek. Chagall stílusa egyedülálló, követhetetlen volt, Picasso kubizmusa viszont széles tábort hódított magának. Ebbe a táborba tartozott — távolabbról — Fernand Léger, akit különösen vonzottak a tárgyak, a gépek, az épületek — s az 1910-es évek elején még aktjait és a fákat is csőszerűvé, mechanikai jellegűvé formálta át. Később az ő stílusában is nagyobb szerepet kapott a szín, a ragyogás, s az acélszürke gépszínek inkább háttérbe szorultak. Az absztrakt — tehát nem ábrázoló - művészet legelőször orosz, majd holland művészek körében született meg. Az absztrakt szemlélet logikus következménye, logikus folytatása a kubizmusnak - a művész olyannyira leegyszerűsíti, sűríti a motívumokat, hogy azokból csak elvont lényegük marad meg — a négyzet vagy téglalapformák, egymást metsző vonalak és geometrikus idomok rendszere. Ennek, az ún. geometrikus absztrakciónak egyik legfőbb képviselője a holland De Stijl csoport (legfontosabb képviselői Mondrian és Doesburg). A De Stijl-nek egy magyar tagja is volt: Huszár Vilmos, a De Stijl folyóiratának ő rajzolta a címlapját, és számos elméleti írást is megjelentetett a lapban. A társaságon belül az a sajátossága, hogy még megőrzi figuratív, ábrázoló stílusának elemeit, s ezt építi bele az elvont, geometrikus szemléletmódba. Az orosz Kandinszkij festészete nyomán született meg a tízes évek legelején az ún. lírai absztrakció, amely az oldott, egymásba mosódó színfoltok révén elsősorban érzelmeket, hangulatokat vált ki a nézőből. Ez az irányzat 60 év óta új és új eredményekkel gazdagítja a nemzetközi művészetet; kiváló képviselője a magyar származású, Párizsban élő Kolosi Vary és az ugyancsak magyar származású Peterdi Gábor, aki az amerikai Yale Egyetem professzora. A magyarok közül különösen ismertté vált a Svájcban élő szobrász, Kemény Zoltán, aki dinamikus hatású fémdomborműveivel új irányzatot jelentett a műfajban — röviddel aztán, hogy a Velencei Biennálé nagydíját megnyerte, hirtelen, fiatalon meghalt. Az ötvenes években új áramlatok, új törekvések törtek felszínre — ezek jegyében kezdte el működését a holland ún. Cobra csoport legkiválóbb képviselője Corneille. Corneillet is fontos kapcsolat fűzi hazánkhoz: Budapesten, 1947-ben rendezte első önálló kiállítását az akkor működő kitűnő művésztársaság, az Európai Iskola keretében. Az elvont ábrázolásmód különféle irányzatainak virágzásával párhuzamosan a realista szemléletmód is ismét erőre kapott a négyvenes évek végén. A szociális, társadalmi mondanivalóval telített realista stílusnak egyik nemzetközileg legismertebb képviselője az olasz Guttuso. Guttuso itt bemutatott rajzának a mester életművén belül is kiemelkedő rangja van: szocialista realizmus szellemében születtek a német Lea Grundig alkotásai, valamint a Német Demokratikus Köztársaságot képviselő Knöpfer és Mülrer festményei. A hatvanas években született meg és vált mindenütt egyaránt népszerűvé az ún. op-art optikai művészet, amelynek megteremtője és legfontosabb képviselője mind a mai napig a magyar származású Victor Vasarely. Vasarely elve, hogy a művészi alkotásoknak mindenhova, minden népréteghez el kell jutniuk, ezért sokszorosított grafikáit (amelyek közül itt három van kiállítva) nagy példányszámban készíti, így viszonylag olcsón hozzáférhetőkké válnak. Vasarely mind saját, mind más, francia mesterek műveiből számos jelentős darabot ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak és a Pécsi Múzeumnak. A fényképezésnek, a műalkotássá emelt fotózásnak egészen új útjaira talált rá az ugyancsak magyar származású Kepes György, ma amerikai professzor. Mint festő és mint művészetelméleti író is egyaránt jelentő... A szobrászok közül Vörös Béla emelkedik ki, Párizsban élő művész, aki figuratív alkotásaiban a kubizmus hagyományait is felhasználja. A tárlat semmiképpen sem ad teljes áttekintést a XX. századi művészet sokszínűségéről, gazdagságáról. Megmutatja viszont az egymást követő vagy egymás mellett élő irányzatok sokféleségét, s a korszerű szemléletben rejlő, az alkotásokban feltárulkozó művészi szép újszerű formáit.