Somogyi János festőművész kiállítása murális műveiből (Zalaegerszegi Ifjúsági Ház, 1974)

Somogyi János kiállítása azért érdemel külön figyelmet, mert hi­teles és meggyőző dokumentumokkal igazolja, hogy a feladatát ko­molyan és felelősséggel vállaló művész csak „művészi megpróbálta­tások tisztítótűzén” átjutva képes a morális munka szakmai követel­ményeinek és társadalmi szerepéből adódó kötöttségeinek megfelel­ni. A megoldásra váró feladat inspiráló tényező, és ez a közönség elé bocsátott munkaprogrammja arra enged következtetni, hogy az inspiráció hihetetlenül összetett. Már a felkészülés, a feladat megol­dása során alapvetően három kritériumnak kell megfelelni: — értelmes és hiteles kapcsolatot kell teremteni a mű megjelené­sét biztosító közeggel, az épülettel, annak architektonikus rendjével arányaival, az építés gondolatával — a legjobb színvonalon, mesterember módján ismerni kell a vá­lasztott anyag tulajdonságát, kifejező készségének tartományát és hatóerejét, valamint az anyag alakíthatóságát meghatározó techno­lógiát — a közölni kívánt tartalom (információ, érték) közlésképességéhez meg kell teremteni az eszközöket, motívumokat, jelképeket stb. alkal­mazva vizuális nyelvet kell létrehozni, amelyben a színek, vonalak, foltok, a kompozíció stb. biztosítják az érthetőséget adó tagoltsághoz a központozást. Somogyi János alkotómódszere úgy mutatja be a művészt, mint aki­nek az elsődleges jelentkező próbatétel az épülettel való kontaktus­teremtés. A kisebb méretű, de léptékarányos, az esetek többségében grafikai értékkel rendelkező rajzok, az architektonikus rend és az építész téralakító koncepciója kutatásának, ill. a felismerethez való igazodás festőszempontú megoldásvariációinak példái. Következete­sen azt az utat választja, hogy az arányok, az épület diktálta törvé­nyek keretében teremtsen harmóniát; a mű tagoltsága, sőt gondolati rendszere és dekoratív díszítőfunkciója is egységes koncepció szerint szerveződjék. Ezzel mintegy utólag kívánja biztosítani az együttdolgo­zás kimaradt fázisait, önmaga alkalmazkodik, elfogadja a téralakítás eredeti gondolatát. Ez az alkalmazkodó képesség az egyik legnagyobb erénye Somogyi János középülethez kapcsolódó munkáinak. Képes a különböző mű­vészeti ágak együttes megjelenésében ma még sokszor hiányzó, fo­lyamatos munkakapcsolatot visszafelé, tudatos keresés vállalásával megteremteni, annak fázisait végigjárni. A művészi hitvallásnak is tekinthető „alkalmazkodási igény” a má­sik nagy feladatban, a funkcióhoz igazodó jelképek, a vizuális nyelv kidolgozásában is következetességre késztette Somogyi Jánost. Az időrendben is egymást követő munkák az e téren végigjárt utat jól dokumentálják. Az alkotás menetét, Somogyi János felkészültségét, a monumentá­lis „műfajban” elhivatottságát meggyőzően bizonyítják a kiállított tervek. Műhelytitok bemutatásával szerezhetünk áttekintést egy alko­tói terület gondjairól, a munka különböző fázisairól, valamint egy

Next