Udvardi Erzsébet kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1974)
„Szeretek Badacsonyban élni-vallja Udvardi Erzsébet -, szeretem, hogy amikor kinézek az ablakomon egy hatalmas vízfelületet látok. Szeretem érezni az évszakok és a napszakok jelentéseit. A városban az évszakok is a mesterséges naptári keretek közé szorultak. Vidéken közvetlenebb minden, közvetlenebb a természet hatása.” Badacsony-központú festő Udvardi, de az uralmat sohasem engedi át a képén szeretett lakhelyének, ennek a szuggesztív tájegységnek. A látványt, a környezet benyomásait, az élményeit áttételesen adja elő, sőt, olykor egészen másról beszél, mást is mond. Szűkszavúságában, a festék ökonomikus kezelésében néha a szélső határokig merészkedik, s éppen ezek a „finomságok” adják festményeinek ütőerejét. Líra és irónia, realizmus és expresszionizmus, archaizálás és Pop Art - szaporíthatnám a műszavakat az összetevői festészetének. A Csók István Galériában bemutatott gyűjteménynek szemlátomást a legjellegzetesebb eleme a képek aranyos és ezüstös alapja: a megjelenítésnek ezzel a formájával ugyan már találkoztunk a festő 1970-ben, a Tihanyi Múzeumban rendezett nagyszabású kiállításán. Az új művek az akkoriaknak rokonai, de ez a műtárgyanyag nem része a régebbi ciklusnak. Ennek a művésznek az útja egyenletes, oeuvreje töretlen ívű, ám, ha a régi katalógusainak a reprodukcióit összehasonlítjuk a mostani képekkel, akkor látjuk igazán, hogy a mai Udvardi Erzsébet mennyire nem azonos egykori önmagával. Művészeti fejlődése lassú, egyenletes, mint az óramutató járása: mozdulatlannak látjuk, pedig halad,folyamatot bizonyít. Frank János Fotó: Dr. Tuffner József Képcsarnok V. nyomda in.