Udvardi Erzsébet kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1974)

„Szeretek Badacsonyban élni-vallja Udvardi Erzsébet -, szeretem, hogy amikor kinézek az ablakomon egy hatalmas vízfelületet lá­tok. Szeretem érezni az évszakok és a nap­szakok jelentéseit. A városban az évszakok is a mesterséges naptári keretek közé szorul­tak. Vidéken közvetlenebb minden, közvet­lenebb a természet hatása.” Badacsony-köz­­pontú festő Udvardi, de az uralmat sohasem engedi át a képén szeretett lakhelyének, en­nek a szuggesztív tájegységnek. A látványt, a környezet benyomásait, az élményeit áttéte­lesen adja elő, sőt, olykor egészen másról be­szél, mást is mond. Szűkszavúságában, a fes­ték ökonomikus kezelésében néha a szélső határokig merészkedik, s éppen ezek a „fi­nomságok” adják festményeinek ütőerejét. Líra és irónia, realizmus és expresszionizmus, archaizálás és Pop Art - szaporíthatnám a műszavakat­­ az összetevői festészetének. A Csók István Galériában bemutatott gyűj­teménynek szemlátomást a legjellegzetesebb eleme a képek aranyos és ezüstös alapja: a megjelenítésnek ezzel a formájával ugyan már találkoztunk a festő 1­970-ben, a Tihanyi Múzeumban rendezett nagyszabású kiállítá­sán. Az új művek az akkoriaknak rokonai, de ez a műtárgyanyag nem része a régebbi cik­lusnak. Ennek a művésznek az útja egyenletes, oeuvreje töretlen ívű, ám, ha a régi kataló­gusainak a reprodukcióit összehasonlítjuk a mostani képekkel, akkor látjuk igazán, hogy a mai Udvardi Erzsébet mennyire nem azo­nos egykori önmagával. Művészeti fejlődése lassú, egyenletes, mint az óramutató járása: mozdulatlannak látjuk, pedig halad,folyama­tot bizonyít. Frank János Fotó: Dr. Tuffner József Képcsarnok V. nyomda in­.

Next