Bondor István szobrászművész kiállítása (Központi Műhely, Tatabánya, 1975)
BONDOR ISTVÁN szobrászművész 1917-ben született Tatabányán. Családja sokgyermekes bányász család volt, s sorsa és élete úgy indult, mint akkor a legtöbb bányászfiatalé. Tehetsége pedig korán megmutatkozott, első szobrait 14 éves korában készítette Fúró-faragó szenvedélyét édesapjától örökölte. A felszabadulás után, 1946-ban a Központi Irodához került adminisztratív munkakörbe. 1947-ben beiratkozott a Bányász Képzőművészeti Szabadiskolába, ahol Balázs István szobrászművész mellett ismerkedett meg a szobrászművészet alapjaival. 1950-ben — 33 évesen — került a Képzőművészeti Főiskolára. Felesége, családja áldozatvállalása segítette abban, hogy tanulmányait zavartalanul elvégezhette. 1956-ban szerzett művésztanári diplomát. 3 évig a kőszobrász mesterséget tanulta, Budapesten dolgozott. 1959-ben hazajött Tatabányára s azóta itt alkot és tanít. Tagja a Képzőművészeti Alapnak és rendszeresen szerepel kollektív kiállításokon. Gyűjteményes tárlata 1972-ben volt a Népházban. Művészi munkásságának talán legjelentősebb szakasza az elmúlt öt-hat év. Ekkor kezdett elmélyültebben foglalkozni a fával, ezzel az egyszerűségében is nemes, természetes szépségű anyaggal, melynek ereit, mintáit, görcseit és színeit új életre kelti alkotásain. A fa faragása mellett azonban nem lett hűtlen a kisplasztikához sem. A fán megtanult fogások, a fareliefeken (domborműveken) megfogalmazódott gondolatok erőteljes hatása jelentkezik az utóbbi években készült égetett agyag (terakotta) szobrain is. Munkásságát a Komárom megyei Tanács ösztöndíjjal támogatta. Gyűjteményes kiállítását tavaly decemberben a tatai Művelődési Központban is láthatták az érdeklődők.