Réti Mátyás festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1975)
RÉTI MÁTYÁS realista festő. Művész, aki a Nap felé fordulva él és dolgozik. Ezért szinte minden vásznáról tiszta, tűzsárga fény, vagy békés, melegpiros délutáni ragyogás süt. Úgy vélem kevés mai magyar festő hozott annyi természetes, egészséges, derűs világosságot és nyugalmat árasztó földbarna-füstszürke árnyékot felszabadulás utáni festészetünkbe, mint ő. Művészetének mégsem csupán ez a sajátos, élénk-friss színvilág, hanem sokkal inkább az az életigenlő belső emberi tartalom a lényege, mely szép külső kontrasztjait ,,vérrel", lélekkel és költészettel tölti meg és hatja át. Az erő. Az erő, mely színeiben és formáiban egyaránt ott vibrál, nem engedve, hogy képei hamis, idilli illúziókká „szépüljenek". Nos, ez az erő mindig a valóságból ered és Réti életszemléletében és optimista világnézetében rendeződik markáns alkotássá. Az emberi-társadalmi lét eredeti látásmódot tükröző, reális költői-festői képévé. Az igazán értékes művészet mindig szembesítés a világgal és önmagunkkal. Mindennel, ami céljainkat megjelöli, útjainkat meghatározza és érzéseinket, gondolatainkat, cselekvéseinket és emberi sorsunkat alakítja. RÉTI MÁTYÁS 1922. május 26-án egy kis tiszai faluban, Tiszadobon született és már érett férfiként, 1953-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Az egykori Derkovits-kollégista emberi-festői „előiskoláit" egyszerű parasztgyerekként és az embertelen második világháború közkatonájaként járta és szenvedte végig, a festészet mesterségbeli részét pedig végül is Kmetty János, Domanovszky Endre és Hincz Gyula tanítványaként sajátította el. Mégpedig igen jól. Már bemutatkozó tárlatán — melyet 1964-ben a Derkovits-teremben láthattunk - méltán váltott ki elismerést kitűnő rajztudásával, mely azóta, kiállításról-kiállításra még tökéletesebbé vált. Nem tudom, lehetséges, hogy egészséges életszemlélete és szocialista világnézete mellett ez az ősi, eredeti formaérzék az, ami leginkább visszatartja őt a különböző dekadens, absztrakt, avantgárd festői „kalandozásoktól”? Mindenesetre tény: az egykori parasztfestő, aki minden ecsetvonásával elindítója, a dolgozó nép igazát hirdeti és a munka életet teremtő erejét és szépségét mutatja fel, mindig világos és értelmes, érthető és gyönyörködtető kifejezésmódra törekszik. Vagyis: legjobb ösztönei és tudása szerint belső parancsra és nem mesterkélt, divatos külső áramlatok hatására fest. Klasszikus szín- és formavilágát legfeljebb az impresszionizmus halvány „aranyfüstje” lengi be, ami modern, mai realizmusát egyáltalán nem takarja el, sőt! Még vonzóbbá varázsolja azt! Réti Mátyás mögött - aki a nagy, klasszikus realistákat, leginkább Rembrandtot tekinti mesterének és a magyar alföldi mestereket, Koszta Józsefet és Tornyai Jánost vallja festőrokonának — ma már hat önálló kiállítás áll, amelyek közül a nyíregyházi Benczur-teremben (1973) és a Csepel Galériában (1974) bemutatott gyűjtemény különösen nagy és osztatlan sikert aratott. Nos, mindehhez hadd tegyünk hozzá még valamit: RÉTI MÁTYÁS, aki 21 éve egy csepeli iskola rajztanáraként dolgozik, ma már nem csupán a szelíd, homoklankás alföldi tájak és a falusi emberek művészi ábrázolója, de a csepeli munkások festője is. Ezt az élő, vasvárosi hatást egyenlőre főként tömör, karakteres csepeli gyerekportréi és találó férfi és női munkásarcai bizonyítják, de reméljük, hogy ecsetje alól az őt körülvevő ipari táj erőteljes életet sugárzó, nagyobb, tüzes-színes emberi világa is előbb-utóbb remek képekké bontakozik előttünk. Csepeli Szabó Béla József Attila-díjas költő