Tóth B. László festőművész kiállítása (Szőnyi István Terem, Miskolc, 1975)
KOVÁCS GYULA Tóth B. László 1906-ban született Dadon, Komárom megyében. A Képzőművészeti Főiskolát 1928-ban végezte el. Mestere Csók István volt. Az 1920-as évek végétől kezdve kiállító művész. 1945 óta ez a tizennegyedik önálló kiállítása. Részt vesz minden jelentős hazai csoportos tárlaton. Több külföldi városban volt kiállítása. Az utóbbi években több ízben bemutatták alkotásait Japánban. A Nemzeti Galéria tizennyolc képét vásárolta meg. Alkotásainak magángyűjtői is vannak. A magyar képzőművészet alakulásában különösen fontos feladatot teljesít Tóth B. László festészete. A közösség és a művészet közötti kapcsolat megtartása, a társulható élmények kifejezése, a lehetséges áthatások keresése, vagyis festőnknek a korrespondenciára, a valóság átélésének közös örömére hívó készsége az a ma különösen fontos művészi feladat, amit az itt látható képek alkotójuk üzenetével teljesítenek. A hívásnak és üzenetnek ez a jóleső tapasztalása erősít bennünket és bizton többek leszünk a képeiből kapott élmények által, mert mindig igaz és szép vallomások tiszta emberi örömét tussoljuk szemlélésükkel. Tóth B. László a szelíd magányosság kedvelője. Ez az emberi magatartása festményeiben is megmutatkozik, mert az ő szelíd magányossága nem különállása az emberektől, inkább az eszközök megtalálására szentelt állapot keresése. Alkalom a néma invokációra, hogy maga is részese legyen a természetet átható, s a természetből kisugárzó derűnek, s ez a megtalált derű élteti képeit. Nem a nagy mű, valamely képi találmány, harsogó festői attrakció foglalkoztatja tehát Tóth B. Lászlót, hanem az igazi alkotás, amely magában hordozza a való élet fluidumát, a felismerést és a jogos általánosítást. Az emberi szemlélés és érzékelés szolgálatára ültetett fák, bokrok, virágok közelsége, parkok csendes zugainak pihentető, szelíd vigasztalást adó békéje támasztja benne azt az őt is munkára serkentő derűt, amit képeiben továbbadva itt, most művei társaságában mi szemlélők is érzékelhetünk. Nemcsak a természet derűje az a szordínós színhang, ami képeiből ránk sugárzik, mint ahogy nem csak a természet vad tobzódása, a romantikus festők képein ábrázolt, kifejezett zordon nyugtalanság. És bár az ábrázolt környezet, tárgy, személy színlényegét festi a vászonra Tóth B. László is, mégsem az impresszionista módszer szerinti jelenség, színfelület ismerszik ránk festményeiről. A tanult és tanulható módszereken, stílusokon átsüt szelíd akaratú, de a maga dolgát jól tudó személyisége, világszemlélete. A Városmajor, Füredi móló és más tájképeiben, virágcsendéletekben az ember és a természet testvériségét, az együttlét, az egymásrahatás fontosságát hirdeti. Képei a természettel való boldog együttlét hangulatainak esszenciái azzal a mágiás hittel készültek, hogy otthon a szobában is megidézzék az alkotásra inspiráló csodálkozást, a természet adta békességet és nyugalmat. Városképeiben, különösen a régi miskolci Avas-i utca részleteket mutató festményeiben is a természettel egyezségre jutott festő fejezi ki azt a tiszteletet és kegyeletet, amit a régi házak, avítt tetők, kapuk iránt érez. Ez a tisztelet nem túlzó, a kegyelet nem sajnálkozás. A közönyre figyelmeztet, az élet organizmusságának fontosságát tudó ember bölcsességével, a generációkat felnevelő hajlékok tiszteletet éredemelnek mindannyiunktól. Elkomolyítja ezeket a képeit a formák tartalmait is ismerő embernek az az elmúlást látó borongása is, hogy mint amiként az apák gesztusát nem követik a mai fiatalok, akként az új épületek sem tudnak mit kezdeni egy-egy ilyen régi ház, utca, városrész varázsos hangulatával. Tóth B. László szuverén birtoklója a festői tudásnak. Sok festőtudást tanult mesterétől, Csók Istvántól, de az ő festői érzékisége kiállító művészünknek nem sajátja. Az ő munkássága alkatiságának megfelelően szemlélődő, meditatív irányt vett. Ez teljesíti ki és adja festészete. Azt kereste és találta meg alkotásaiban, ami minden emberben közös, de csak a festő tudja igazán jól, találóan megmutat!".