Jaritz Józsa festőművész kiállítása (Vaszary János Terem, Kaposvár, 1976)
(Részletek Szíj Rezső: Daritz Dózsa és művészete című munkájából.) MŰVEK JEGYZÉKE Római híd Tanyarészlet 1. Vályúnál Tanyarészlet II. Ökrösszekér Kéverakás Tükröződő házak Táj Tanya nagy fával Ház tölgyfával Naplemente tanyán, fákkal Lovaskocsi Fenyőfák Gulya-ökrök Tavaszi táj A ház előtt Csendélet Legelőn Boglyák bivallyal Pihenő barna szekerek Női félakt Tiszaparton Virágcsendélet Nagyháti tehenek Fenyőfák Virágok Legelő lovak Kapuban Állatok-boglyák Tavaszi táj Tanya Női portré Tükröződő ház fával Olajfa Eperfa ,,A Daritz Dózsáról, az un. alföldi művészet franciás és díszítő jellegű irányzatának megteremtőjéről és művészetéről szóló gazdag irodalomban olyan nevekkel találkozunk, mint Antal Gábor, Balás Piri László, Bányai Kornél, Bálint Lajos, Dénes Zsófia, Dutka Mária, Elek Artúr, Fóthy János, Frank János, Gerő Ödön, Kárpáti Aurél, Horváth György, Lyka Károly, Mihályfi Ernő, Rabinovszky Máriusz, Szomory Dezső, Ybl Ervin s e fölsorolás még nem is teljes. Tehát írók, művészek, műkritikusok és műtörténészek neveivel. . . Elkiáltom magamat Párizs városában — mondotta Kodály, jeléül annak, hogy nem azért ment Párizsba, hogy franciává váljék, hanem azért, hogy ami eredmény ott található, azt művészetébe olvasztva hazahozza. Elhagyta Debussyt, de nem tagadta meg. Eredményeit fölhasználva ment a maga magyar útján tovább. .Racionalizált mindent, hogy „internacionalizálja", azaz megajándékozza vele az egész világot. Magyarságát emelte európai rangra, európaiságát pedig magyarrá nemesítette. Európát úgy hagyta maga mögött, mint Kodály vagy Erdélyi József, akik szintén megjárták Párizst, de tehetségüket hazahozták, akárcsak Daritz, aki végleg megtért a szülőföldhöz, bár nem ezzel a céllal jött haza. Daritz festészetével az előbbi kortársi vonalba áll. Közös a témakör, a magyar nép élete, környezete, amelyet ő a festészet nyelvén fejezett ki. Azt látjuk nála is, amit Bartók Este a székelyeknél című darabjánál. Azt hisszük, eredetien népi, holott úgy sikerült, mintha eredendően népi volna. Ahogy népdallá váltak Petőfi versei, úgy népiek a maga kora formanyelvén Daritz Dózsa népi tárgyú festményei is. Nem passzív művészetet művelt, nem lelketlen mértani játékot űzött. Ahogy Medgyessy a szobraiban, Kodályék a zenében, Móriczék a prózában, Erdélyiék a költészetben, a velük kortárs Daritz is hozzájuk hasonlóan mélyen emberi, művészien magyar, az ember számára mindenkor szépségeket és igaz szellemi üzeneteket tartalmazó képeket festett. Ahogy a toborzó Kodálynál megnemesedett, a vaskos, darabos paraszti világ, Daritznál a festészet eszközeivel finomodott meg. Nem igaz, hogy a munka átok, hogy senki sem leli benne örömét. A dolgos ember örül, ha munkája gyömölcsét — még ha veríték árán is, de — learathatja. Ezt az örömöt sugározzák Daritz Dózsa alföldi életet megörökítő festményei. Képei a munka és az öröm himnuszai, pedig, ha valaki tudta, mi a nélkülözés, ő tudta. Magyar e művészetnek a tárgya, az alföldi világ, ennek népe, állatvilága, növényzete, szérűskertje, pusztája, tanyája, faluja, jellegzetes fehérfalu házaival, libás pocsolyáival, cséplőgépeivel, valamennyi egyéb tartozékával együtt. És a színvilága is az... „Alföldi művészetének minden darabja a magyarságról s a magyarságnak szól, de a világ bármely műértője megértheti, magyarsága mellett annyira egyetemes is”. 76,392 — Képcsarnok V. ny