Kelemenné Mészöly Laura festűművész Hazai tájak c. kiállítása (Szinyei Merse Terem, Szekszárd, 1976)

SÁNDY ERIKA művészettörténész A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KELEMENNÉ MÉSZÖLY LAURA FESTŐMŰVÉSZ HAZAI TÁJAK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 197­6. JÚNIUS 3-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA. DR. ARADI NÓRA MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ, EGYETEMI TANÁR SZINYEI MERSE TEREM C® SZEKSZÁRD, KÖLCSEY LAKÓTELEP 1. Kelemenné Mészöly Laura tanulmányait 1948-ban fejezte be a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Burghardt Rezső, Boldizsár István és Révész Imre voltak. Családi körülményei miatt hosszú ideig nem élhetett a festészetnek, csak egyes képekkel jelentkezett különböző kiállításokon. Később azonban — először 1969-ben a Nőtanács kérésére, majd az 1970-es években a Hazafias Népfront meghí­vására — Budapesten négy alkalommal mutatta be műveit önálló kiállításon, elismerő nagy sikerrel. Képeiből a rendszeresen vásárló közönségen és a Képcsarnokon kívül a Magyar Nemzeti Galéria és több ízben a Kulturális Minisztérium is vásárolt. Vidéki tárlattal most jelentkezik először. Festményei bemutatják Gemenc, Mártély-Hódmezővásárhely, Tiszadob-Szabolcs, Sárospatak-Zemplén, Balaton-Dunántúl, Zsennye, Budapest, Duna-kanyar­, stb. számos jellegzetességét. Ezek a képek a sokféle táj és az évszakok hangulati elemeihez simulva a magyar földet szinte teljességében tárják elénk. Mészöly Laura a klasszikus magyar tájfestészet folytatója — modern látásmóddal és modern tech­nikával. Festményein a művészien realista ábrázolás impresszionista színgazdagsággal párosul, és a valódi, élő természet iránti szenvedélyes vonzalmával — vagy éppen ősének, Mészöly Gézának örök­ségeként — mindig hű maradt a klasszikus értelemben vett tájfestés lényegéhez. Művészetét lelki­ismeretesség és tudás ötvözi össze. Vérbeli festő: mindent színárnyalatokkal fejez ki. Tájképei figura nélkül is az emberről szólnak; városképein sincs emberalak: egy-egy ház, torony, kupola határozza meg a kép hangulatát, az ember és a látvány viszonyát. Kiváló technikájával és színkompozíciós kész­ségével tájképein a legellentétesebb hangulatokat is képes kifejezni. A hétköznapok csendes költé­szetét festőién tolmácsolja, közvetlenül szól az emberekhez, és képei derűs, harmonikus életérzést sugároznak. Artisztikum, szépritmusú kolorizmus, levegősség, könnyedség jellemzi tájképeit. Maga­biztos festői tudásról vallanak miniatűrjei, ezeknek perspektivikus, és a pillanat lényegét megragadó közlési formája tökéletes. E tárlat művei — 1975-76 termése — hangulatos, finom színhatásukkal a természet és az élet szépségének dicséretét tükrözik: szubjektív erejük és hatásuk titka ebben rejlik. Alkotójukban pedig igazi művészt és egy tiszta, derűs női lelket ismerhetünk meg.

Next