Major Kálmán festőművész kiállítása (MNB Kultúrotthon, 1976)

MAJOR KÁLMÁN éltető ereje a vonal, mégis összhatásában a szín uralkodik képein. Egyénien alakítja ki mondanivalóját. Érdeklődését a táj, de főleg a városok jellemző részleteinek visszaadása köti le. Szenvedélye, életeleme az alkotás. Az utazás sokszor kényszeríti a gyors továbbmozdulásra, s ez a tény száguldóvá tette élményei, érzelmei, gondolatai lejegy­zését. Néha elég egy ellesett pillantás vagy a napsugár csil­­lanása egy fényesre csiszolt, ódon márványoszlopon, s szá­mára maradandó emlékké magasztosul. Ezeket az élménye­ket hallatlan bőségesen ontja. A keresés vágya űzi, s a rátalálás öröme teszi teljessé erő­feszítéseit. Az évenkénti utazások, tanulmányutak Olaszországba, Fran­ciaországba, Angliába, Jugoszláviába, Csehszlovákiába, de akár Afrikába is, s a sikeres párizsi kiállításai a rangos Raymond Duncan galériában igen sok feldolgozandó, fel­gyülemlett látvány, érzelem, hangulat forrása volt. Major Kálmán érzékenyen reagál ezekre az élet ajándékának fel­fogható, számára igen sok, termékeny, művészi megvalósu­lást jelentő lehetőségekre. Itthoni, de külföldi kiállításai is sikert jelentettek számára. A szakvélemény — pl. ilyen volt a neves francia művészettörténész R. Clermont dicsérő kritikája párizsi kiállítása alkalmával, vagy Solymár I. köszöntése pesti tárlata megnyitásán, a „Művészet” folyóiratban írt kritika róla — és a közönség részéről is nem az udvarias dicsérge­­tésben nyilvánult meg az elismerés, hanem elsősorban ab­ban, hogy szinte kivétel nélkül mindenki azonnal birtokolni szerette volna annak az élménynek emlékét — a művet —, amely számára kedves volt. Saját magának kellett érzékeire támaszkodva, hagyományo­kat tanulmányozva újat teremteni. Tanulmányait a II. világ­háború megnehezítette, így nem könnyíthette meg sorsát a rendszeres oktatás. Mi most itt nem gyűjteményes kiállításában gyönyörködünk, hanem a legutóbbi idők termését tekintjük meg. A pálya­kezdés, feleszmélés, az egyéni hang kialakulása egy­folya-

Next