Major Kálmán festőművész kiállítása (MNB Kultúrotthon, 1976)
MAJOR KÁLMÁN éltető ereje a vonal, mégis összhatásában a szín uralkodik képein. Egyénien alakítja ki mondanivalóját. Érdeklődését a táj, de főleg a városok jellemző részleteinek visszaadása köti le. Szenvedélye, életeleme az alkotás. Az utazás sokszor kényszeríti a gyors továbbmozdulásra, s ez a tény száguldóvá tette élményei, érzelmei, gondolatai lejegyzését. Néha elég egy ellesett pillantás vagy a napsugár csillanása egy fényesre csiszolt, ódon márványoszlopon, s számára maradandó emlékké magasztosul. Ezeket az élményeket hallatlan bőségesen ontja. A keresés vágya űzi, s a rátalálás öröme teszi teljessé erőfeszítéseit. Az évenkénti utazások, tanulmányutak Olaszországba, Franciaországba, Angliába, Jugoszláviába, Csehszlovákiába, de akár Afrikába is, s a sikeres párizsi kiállításai a rangos Raymond Duncan galériában igen sok feldolgozandó, felgyülemlett látvány, érzelem, hangulat forrása volt. Major Kálmán érzékenyen reagál ezekre az élet ajándékának felfogható, számára igen sok, termékeny, művészi megvalósulást jelentő lehetőségekre. Itthoni, de külföldi kiállításai is sikert jelentettek számára. A szakvélemény — pl. ilyen volt a neves francia művészettörténész R. Clermont dicsérő kritikája párizsi kiállítása alkalmával, vagy Solymár I. köszöntése pesti tárlata megnyitásán, a „Művészet” folyóiratban írt kritika róla — és a közönség részéről is nem az udvarias dicsérgetésben nyilvánult meg az elismerés, hanem elsősorban abban, hogy szinte kivétel nélkül mindenki azonnal birtokolni szerette volna annak az élménynek emlékét — a művet —, amely számára kedves volt. Saját magának kellett érzékeire támaszkodva, hagyományokat tanulmányozva újat teremteni. Tanulmányait a II. világháború megnehezítette, így nem könnyíthette meg sorsát a rendszeres oktatás. Mi most itt nem gyűjteményes kiállításában gyönyörködünk, hanem a legutóbbi idők termését tekintjük meg. A pályakezdés, feleszmélés, az egyéni hang kialakulása egyfolya-