Preiser Klára textiltervező iparművész kiállítása (Műcsarnok, Budapes, 1976)
Csaknem négy évtizedes távollét után 1965-ben tért haza Franciaországból: a nálunk ismeretlen Preiser Klárát hamarosan tagjai közé fogadta a Prizma 13, a fiatalok iparművész-csoportja. Preiser Klára sohasem tanult szőni, rajzolni sem, eredetileg táncosnőnek készült, és — talán ez volt első lépése a textil felé — maga varrta a színpadi ruháit. „Sokszor arra gondoltam — mondta —, ha kitöröm a lábam, szövőnő leszek”. Párizsban már a háború, a német megszállás alatt történt — Presser Klára kezdettől fogva részt vett az ellenállásban —, hogy egyedül maradt egy lakásban, talált egy szövőrámát és — mint meséli — szőtt rajta egy kecskét. Később már maga is szerzett szövőszéket, egyre tökéletesebbeket, s közben — az autodidakta is tanul, csak nehezebb a dolga — tökéletesedett a technikája is. A háború után egy neves divattervező, Lola Prusac a rue Saint-Honorén akkoriban újszerű boltot — butikot — nyitott, ötvöstárgyakat, horgolást, kéziszőttest árusított, szívesen vette át Presser Klára szöveteit is. „Vevőköre — emlékezik a művész — jól kereső entellektüellekből állt: festők, filmesek, színészek jártak hozzá. Juliette Greco, Emanuelle Riva is viselte a szöveteimet.” Elsősorban ruhaanyagot sző Presser Klára, készít ezen kívül kendőt, térítőt, függönyt, újabban szövött kárpitot, sőt tértextilt is már. Két szövőszéke van, egy nagy és egy keskeny, mind a kettő hat lábítós, hat rámás. Eljárása a domború broché, illetve a gobelin. Művészetének alapja tulajdonképpen egy sosem volt nép folklórja: motívumkincse nem magyar, nem afrikai, mégcsak latin-amerikai, vagy prekolumbián sem. Párizs emlékét, Párizs jegyeit is csak áttételesen fedezhetjük fel benne. Presser Klára munkája — nemcsak a szívesen használt aranyszálai miatt — ünnepélyes, de frivolis, logikus és szeszélyes, férfias és feminin, ornamentális és alakos. Konstruktív és festői. Mondanivalója súlyos, a kelméje könnyű, „a ruha ne legyen olyan nehéz — vallja a párizsi mondást —, mint a döglött szamár.” Gépei