Preiser Klára textiltervező iparművész kiállítása (Műcsarnok, Budapes, 1976)

Csaknem négy évtizedes távollét után 1965-ben tért haza Franciaország­ból: a nálunk ismeretlen Preiser Klá­rát hamarosan tagjai közé fogadta a Prizma 13, a fiatalok iparművész-cso­portja. Preiser Klára sohasem tanult szőni, rajzolni sem, eredetileg táncosnőnek készült, és — talán ez volt első lépése a textil felé — maga varrta a színpadi ruháit. „Sokszor arra gondoltam — mondta —, ha kitöröm a lábam, szö­vőnő leszek”. Párizsban már a háború, a német megszállás alatt történt — Pres­ser Klára kezdettől fogva részt vett az ellenállásban —, hogy egyedül maradt egy lakásban, talált egy szövőrámát és — mint meséli — szőtt rajta egy kecs­két. Később már maga is szerzett szö­vőszéket, egyre tökéletesebbeket, s köz­ben — az autodidakta is tanul, csak ne­hezebb a dolga — tökéletesedett a technikája is. A háború után egy ne­ves divattervező, Lola Prusac a rue Saint-Honorén akkoriban újszerű boltot — butikot — nyitott, ötvöstárgyakat, horgolást, kéziszőttest árusított, szíve­sen vette át Presser Klára szöveteit is. „Vevőköre — emlékezik a művész — jól kereső entellektüellekből állt: fes­tők, filmesek, színészek jártak hozzá. Juliette Greco, Emanuelle Riva is vi­selte a szöveteimet.” Elsősorban ruhaanyagot sző Presser Klára, készít ezen kívül kendőt, térítőt, függönyt, újabban szövött­ kárpitot, sőt tértextilt is már. Két szövőszéke van, egy nagy és egy keskeny, mind a kettő hat lábítós, hat rámás. Eljárása a dom­ború broché, illetve a gobelin. Művé­szetének alapja tulajdonképpen egy sosem volt nép folklórja: motívum­kincse nem magyar, nem afrikai, még­­csak latin-amerikai, vagy prekolum­­bián sem. Párizs emlékét, Párizs je­gyeit is csak áttételesen fedezhetjük fel benne. Presser Klára munkája — nemcsak a szívesen használt arany­szálai miatt — ünnepélyes, de frivol­is, logikus és szeszélyes, férfias és femi­nin, ornamentális és alakos. Konstruk­tív és festői. Mondanivalója súlyos, a kelméje könnyű, „a ruha ne legyen olyan nehéz — vallja a párizsi mon­dást —, mint a döglött szamár.” Gépei

Next