Tóth B. László festőművész kiállítása (Mednyánszky Terem, Budapest, 1976)

Művészetét nem kötik gúzsba meglévő festészeti szabályok, „izmusok”, nem vesz át semmiféle megmerevedett sémát, hanem önmagából alakít ki egy új világot, s ennek állítja fel sajátos törvényeit. Festészetében nem az iskola, nem a gyakorlat, nem a technika, nem az eltanulható módszer a fontos, hanem a csendes, majdnem zárkózott, kiművelt festői egyéniség. Nem ismerte — soha nem is volt sajátja — az érvényesüléssel sajnos sokszor velejáró tülekedést, s talán ezért hallunk róla kevesebbet, mint amit megérdemelne. Benső szükségét érzi annak, hogy önmagát kifejezze, s a természet élménye annyira ural­kodik festészetén, hogy a látott valóságot csupán létezésük szépségéért, önmagukért festi. Világosan és színesen fest, mert a szabad természet világos és színes. Képei tiszták és nyugodtak, zavartalan szépségűek. Megértésükhöz nem szükséges gondos „előtanulmá­nyozás”, nem szimbólumokat fest, nem misztifikál, hanem megnyugtat, gyönyörködtet. Éppen ezért képes közt lenni felüdülés és megpihenés, öröm és megnyugvás egyszerre. Mint említettük, festményeinek színe világos, de nemcsak mert kedveli a világos, pasz­tell színeket, hanem, mert a gyorsan száradó temperával dolgozik, s itt a színek szára­dáskor megvilágosodnak. Nem ábrázol körülírtan, az egyszerűséget kedveli. Minden képe lírai érzésekkel telített, s van bátorsága olyannak festeni egy csokor virágot, vagy vá­rosrészletet, mint amilyen az a maga valóságában. Ilyenformán érhetik vádak a „natu­­turális” szépségek ábrázolásáért, de az őt értők megérzik műveinek művészi hitelessé­gét, belső líráját, s ez szolgálhat némi kárpótlásul. Egyenletes nappali fényben mutatja be képei világát. Kerüli a fény és árnyék ellentéteit. Elhisszük neki a lefestett táj való­diságát, mert atmoszférát ad, mert érezzük művészi őszinteségét. Motívumainak ábrá­zolása üde és eredeti, s így félreérthetetlen nála a természet örök élménye és szépsége feletti halk ujjongás. Az érző, gondolkodó és az élet és lét értelmét oly sokszor ke­reső ember örül, ha zajos, rohanó világában éltető szigetre, ebben az esetben művészeti szigetre kerül, ezek a képek ezt is jelentik nekünk. S mivel festői felfogása az örök természeti szép dicséretében nyilvánul meg, szívesen festi mindazt, ami azzal összefügg. Fővárosunk utcáinak, tereinek százféle változatát, részletét, a Duna partját, a Pilisi hegyek alatt meghúzódó kicsiny falut rálátásban, a Balaton állandóan változó színharmóniáit, közvetlen környezetét, a művésztelepet, ahol lakik, csendéletet, arcképeket, s mindenkiből egyéniségének szerénysége, halk finomsága, művészi tudása sugárzik. Költő ő a maga sajátos eszközeivel: az ecset és szín költője. Mestere a Képzőművészeti Főiskolán Csók István volt, akitől sokat tanult, de mestere vidám színeitől eltávolodott. Tóth B. László nyugodt egyénisége a pasztell színeiben talált önmagára. Szemlélődő ter­mészetének ez a megfelelő, s ezért érezzük magunkénak művészetét, mert ő így őszinte és igaz. Nem dolgozik monumentális méretű vásznakon, nem keres úgynevezett „nagy témákat”, de hisz életünk sem monumentalitásokból áll, hanem a nyugodt, csendes min­dennapok szemlélődéséből, s elmondhatjuk, hogy Tóth B. László ennek varázslatos meg­jelenítője, beavatott mestere. Állandó kiállító művész, aki minden hazai jelentős tárlaton szerepel. Többször volt ki­állítása fővárosunkban, több nagyobb vidéki városban, s néhány éve több alkalommal bemutatták képeit Japánban is. Magyar Nemzeti Galériánk több művét őrzi, festményei magángyűjtőknél itthon és külföldön is megtalálhatók. KISDÉGINÉ KIRIMI IRÉN DR.

Next