Benczédi Ilona Emberek. 15 kisplasztika (Korunk Galéria, 1977)

késztet. Nehéz volna tagadni vagy elhallgatni, hogy az eddig terjedő művészethez szükséges képességeket - a te­hetséget — Benczédi Ilona az apjától örökölte. Benczédi Sándortól is joggal félhet az ember, hogy a jellemet kutató tekintete felfedezi a póz, a viselkedés felszíne mögött jól - rosszul elrejtett fogyatékosságait. Ilona azonban valamiben kevesebb, valamiben több az apjánál: kevesebb abban, hogy kevesebb benne a szigor, a könyörtelenség é­s több abban, ami ebből természetesen következik: hogy több benne a szánalom gyarló embertársai iránt, a megértő s az esendőségben mintegy szolidaritást vállaló könyörület. Tetszetős volna eljátszani Benczédi Sándor és Ilona agyag­­báb-világai („társadalmai") aprólékosabb összevetésével, s így oldani meg a feladatot, amiről ebben a katalógusban szó van: Benczédi Ilona önálló és sajátos egyéniségének bemutatását. Tetszetős volna — és önként kínálkoznak — a benne jelentkező könyörület-többletet nő voltából, anya voltából levezetni, azt mondani, hogy aki nemcsak agyag­bábokat formált, de emellett még hús-vér gyermeket ho­zott a világra, annak nemcsak gyarlóság-látó szemének kell lennie, de gyarlóság-apasztó, apasztani igyekvő, aggódó, megbocsátó lelkének ugyancsak lennie kell. Emberszerető lelkének kell lennie, amely nem ítélhet anélkül senki fölött, hogy egyúttal ne szánakozna rajta. De hát itt nincs tér mindennek a kifejtésére. Hadd mond­jak el ehelyett inkább egy jellemző apróságot. Benczédi Ilona nem ad külön címet a munkáinak (az egyiptomi fes­tett agyagfigurák készítői sem adtak), s így meg kellett kérnünk őt, adjon bár a kiállításnak, újabb munkái e gyűj­teményének egyetlen közös címet. „Milyen címet? Mit ta­láljak ki? Emberek, ennél többre nincs szükség" — mondta. Ennél többre? Hát van ennél több? S lehet-e félni attól, aki ha sok gúnnyal is, de ilyen sok szeretettel ábrázol min­ket? VERESS ZOLTÁN

Next