Hézső Ferenc festőművész kiálltása (Műcsarnok, Budapest, 1977)

Hódmezővásárhelyen születtem 1938-ban. Iskoláimat is itt végeztem. A Képzőművészeti Főiskola Budapesten a mesterségbeli tudás alapelemeit adta, melyet kibontani, elmélyíteni szülővárosomba visszatérve sikerült. Mint képzőművész belső szükségét érzem, hogy birtokba vegyem változó világunk gyorsuló jelenségeinek sajátos összefüggéseit. Arra vállalkozom, hogy a zajos események mögött megkeressem, megértsem a mozgásformák okait, a köl­csönhatásokat, szükségszerűségeket. Ezek felderítéséhez, megértéséhez számomra kevés csak a hagyomány eszköze, szerepe. Hiszen hol a tudás alapossága, analizáló módszere, hol egy gyermek őszinte rácsodálkozása szükséges, hogy egy konstruktív világkép birtokbavételével együtt a szándék műalkotássá épüljön, érlelődjön, rendeződjön. A folytonos figyelés és a megismerés folyamatában kifogyhatatlan forrást jelent számomra az ember és természet kapcsolatának változó viszonya vagy az ember érzelmeinek, gondolatainak, cselekvéseinek vál­takozó állapota. Meghatározó módon rendelkezésemre áll — a választás felelősségével — az emberiség kultúrkincse, kü­lönös figyelemmel a XX. sz. eredményeinek hihetetlenül gazdag áradására. A hazai és a külföldi, az egyéni és egyetemes egyszerre egy és ugyanazon mozdulatban feszül benne tá­jaink pallérozott szépségében vagy tevékeny embertársaink teremtő gesztusaiban. Az egymásután zuhogó évek, az egymásra rakodó tapasztalatok, a sejtjeimben sűrűsödő eszmélések talán aranyfedezetül szolgálnak a művekben megfogalmazott egyéni jegyek, jelzések igazságtartalmához. A szó, a tett, s a vizuális kifejezés a személyes jelenléttel együtt képes századunkban a legteljesebb hatás­sal eljutni az érdeklődők tudatához, úgy vélem, ma még nem elég csak a műveket létrehozni, oda kell állni és útjára kell bocsátani azokat, hogy a haladás hírnökei lehessenek. Hazánk kis ország Európában. Szűkebb közösségünk történelme , sorsa, barátainkkal és az ellenségeinkkel kialakult viszonylatok — mi­ként régen, így ma is — az „értők” emberi felelősségének és tevékenységének szép példáit kívánják. Mint képzőművész és pedagógus, számomra a szűkebb haza a teljesség igényével egyben fontos részét jelenti a század valóságának. Ebben benne élni, alakítani, formálni, vizuális eszközökkel véleményt kifejezni úgy vélem, legszebb emberi lehetőség számomra. A szép, de nem könnyű feladat vállalásának eredményeként szolgáljanak másoknak is eszmélésükhöz és ön­magára találásukhoz mértékként az itt bemutatott képek, melyeket az utóbbi öt év terméséből válogattam. Hódmezővásárhely, 1977. szeptember. Hézső Ferenc

Next