Jakobovits Miklós (Korunk Galéria, 1977)
dós kényszere alakította-e bennük — egymástól oly eltérő módon — az igazság kimondásának kényszerét (színházi embert és fotóst is idézhetnénk ugyaninnen); tény viszont, hogy Nagyvárad mai szellemi arculatához hozzátartozik már az, amit ők, idősebbek és fiatalabbak, tükörbe nézve és másoknak tükröt tartva felmutatnak. Ez a tükör pedig nemegyszer olyan éles, hogy sokan magukra ismerhetnek benne, messze a Körös-parton túl. Jakobovits Miklós, a hazai magyar képzőművészet középnemzedéke egyik legeredetibb egyénisége, olajfestményekbe rögzíti a látleleteket. Épp az utóbbi időben készített rajzai, rézmetszetei mutatják, hogy a grafikában is izgalmas eredményeket várhatunk tőle — kutató szenvedélye nem hagyja, hogy egyetlen műfajban, technikában, egyetlen témánál horgonyozzon le ■—, mégis a festészet az ő igazi területe. Persze, nem áll távol a grafikától festményeinek egyik legnagyobb értéke, a kiváló karakterérzék megnyilvánulása — ám a legfurcsább figurák is festői témaként jelentkeznek képein, a „grafikusság" vádja ugyanúgy nem illetheti, mint például Incze Jánost. Munkáik lírai groteszkbe hajló jellege indokolja e társítást, pedig tulajdonképpen sok minden választja el egymástól Jakobovits és Incze művészetét. Incze János a kisváros girbe-gurba házait, kedvesen nevetséges figuráit lopja festményeire (még akkor is, ha Désről Olaszországba rándul át). Jakobovits lélektani — újabban egyre inkább társadalomlélektani— tanulmányokat végez, az egyedi főképp azért érdekli, mert az általánost ismeri fel benne. Látleletei nem túlságosan hízelgőek— de hát az udvarló művészek nem is érdemesek sem a kortársak, sem az utókor figyelmére. Az általános érvényű keresésében át-átrándul a még egyetemesebbnek vélt nonfiguratív kompozíciókba. Ezek a munkái ugyancsak a kiművelt, érzékeny festőiség bizonyságai — bár egyelőre nem viselik oly mértékben magukon a sajátos „jakobovitsi” jegyeket, mint „alakos” képei. Mindenesetre, róluk is elmondhatjuk: megalkotójuk az értelmes rendet keresi, s elvet, megmosolyog, nevetségessé tesz mindent, ami e rend kialakulását akadályozza. KÁNTOR LAJOS